A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Karácsonyi történetek

Szeretjük a karácsonyt? Vagy nem szeretjük? Hát az ugye attól függ. Családban élünk-e, vagy egyedül, vannak-e kisgyerekek a családban, vagy csak undok kamaszok. Szeretjük-e azokat az embereket, akiket illik meghívni, vagy alig várjuk, hogy elmenjenek? Tökéletes karácsonyt szeretnénk csinálni, és holtfáradtan rogyunk le a fa alá, vagy megelégszünk a bolti bejglivel, az ünnepek utánra halasztott nagytakarítással.

Fotó: Shutterstock.com

Sokan, akik kevésbé szeretik a karácsonyt, úgy érzik, hogy az ünnep körül túl sok az illik. Illik ajándékot venni, fát díszíteni, sokfogásos vacsorát készíteni, szeretni azt is, akit más napokon nem. A társadalomkutatók szerint a szeretet ünnepén követnek el az emberek leggyakrabban öngyilkosságot.

Karácsonykor a leggyakoribbak a családon belüli összezördülések. Az ünnepek előtt a legtöbb család erején felül költ, és sokkal többet dolgozik, mint az év bármely más időszakában. A karácsony sok ember számára valamiféle megerőltető kötelezettség.

Egy kiskutya mentette meg az ünnepet

A kiskutya, melyet huszonnegyedikén találtam. A kisközért sarkában gubbasztott nyüszítve. Senki nem törődött vele. A közértes arcára már kiült az ünnepkor szokásos mély fáradtság.

- Nem hallja? Kérdeztem.

- Mit?

- Hát a nyüszítést, válaszoltam.

- Ja, egy kiskutya, valaki kidobta, mondta, és a részvét szikrája sem jelent meg a szemében. Már tegnap is itt volt, záráskor adtam neki egy kis felvágottvéget, de nem ette meg.

- Hát persze, válaszoltam, mert még szopnia kéne. Mi lesz szegénnyel?

- Én nem tudom, húzta fel vállát a nő. Majd valaki hazaviszi.

Hogy mi tört rám azon szomorú reggelen, nem tudom, de ölembe vettem a kiskutyát. Belebújt a kabátom hajtókájába, és csöpp mancsaival nyomkodni kezdett. Szopni akart.

Otthon majdnem minden készen volt már. A fa feldíszítve, a lakás kitakarítva, a bejgli tálcán, konyharuhába csavarva a spájz kövén, az ajándékok becsomagolva, én leharcolva, mosatlan hajjal, fáradtan.

Mert nekem a karácsony mindig rengeteg munkát jelentett. De ez nem zavart, amíg kicsik voltak a gyerekek. Már novemberben vadásztam az ajándékokra, spóroltam, tervezgettem, szerettem az ünnep hangulatát, a feldíszített várost, a sokféle karácsonyos mütyürkét, angyalkát, gyertyát, szalvétát.

Képes voltam órákon át válogatni a csomagolópapírok, szalagok, ajándékkísérők között. A gyerekekkel levelet írtunk a Jézuskának, karácsonyos papírra, ünnepi borítékba csúsztattuk, és én megígértem, hogy másnap postára adom.

Aztán megvettem, titkolóztam, dugdostam az ajándékokat. Szenteste zártuk a szoba ajtaját, ahol a fa állt, és amikor megszólalt a kis csengettyű, és a lányok kipirult arccal, csillogó szemekkel álltak a fa előtt, bármilyen hosszú volt a készülődés, örömük elfújta a fáradtságot belőlem.

Jó volt. De elmúlt.

Ahogy nőttek, úgy lett egyre nehezebb kitalálni, hogy minek örülnének. Aztán eljött az idő, hogy már nem örültek igazán semminek. Kötelesség lett az ünnep, nekik is nekem is. Eljött az idő, amikor már alig várták, hogy vége legyen az egésznek, és ők mehessenek a saját barátaikkal a saját útjaikra. Ahogy távolodtak tőlünk, úgy távolodtunk mi is, az apjuk meg én.

Színjáték lett az ünnep.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2019. évfolyama 12. számának 23. oldalán!)

Címkék: jézus, ünneplés, karácsony, jászol, karácsonyi szokások a világban, ünnepvárás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!