A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Jutalomfalatok

Jó-e ha az édességeket jutalmazásra használjuk vagy éppen büntetésből megvonjuk a gyerektől? A válasz egyértelmű nem, mert a szálak gyakran a túlsúlyhoz vezetnek.

Fotó: Thinkstock

A legtöbb szülőnek fejtörést okoz, mennyi nassolnivalót engedélyezzen a gyermekének. Valóban fontos a szülői hozzáállás, hiszen ezekben az években az egészséges táplálkozás nemcsak a megfelelő fejlődést szolgálja, de ilyenkor alakul ki a felnőttkorra ható táplálkozási kultúra is. A korszerű táplálkozás ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a kisebbeket teljesen meg kell fosztani az édességek okozta örömtől. Sokkal lényegesebb, hogy a napi étkezések során minőségileg, és mennyiségileg is megfelelő táplálékot vegyenek magukhoz.

Öröklődő túlsúly?
Azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei vagy a testvérei elhízottak, nagyobb az esélyük rá, hogy ők maguk is túlsúlyosak lesznek. Bár ebben a genetikai tényezők is közrejátszanak, a súlytöbblethez jócskán hozzájárul, hogy a rosszul táplálkozó, mozgásszegény családoknál kialakított szokásokat a gyerek is követi.

Rögzülő minták
Büntetni sem ildomos ételmegvonással, mert ennek következtében előfordulhat, hogy a gyermek félni kezd, hogy esetleg nem kap eleget enni.

Ha például vacsora nélkül küldjük aludni, aggodalommal töltheti el a gondolat, hogy éhezni fog. Ez ellen úgy védekezhet, hogy minden alkalommal eszik, amikor csak lehetősége van rá.

Ugyanez a helyzet a jutalmazással: ha például minden jó jegyért csoki, süti, nyalóka stb. jár, az a képzet alakulhat ki benne, hogy ez az élelmiszercsoport értékesebb, mint a többi. Ráadásul ezek a minták rögzülnek, és később, már felnőttként is az édességeket használja majd önjutalmazásra vagy -vigasztalásra.

Tervezett nassolás
A folyamatos eszegetés kétségtelenül energiatöbbletet eredményez, ám ha a nassolásnak külön kis szertartást alakítunk ki a kicsik számára, és odafigyelünk a minőségi választásra, kevésbé kell tartanunk attól, hogy a gyerek később jutalomként használja majd a finom falatokat.

Törekedjünk rá, hogy a nap különleges része legyen, mondjuk, a délutáni sütizés! Sok gyerek azért szalad el percek múlva azt asztaltól, mert unatkozik. Ne a tévé előtt nyomjuk a kezébe a tejszeletet, hanem „tálaljuk” az asztalnál, ami jó alkalmat kínál arra is, hogy minőségi időt töltsünk vele.

Címkék: gyerek, nassol, táplálkozás, túlsúly, családi minta

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!