Jókedv mögött a fájdalom
„Két évvel ezelőtt, éjszaka ültem az ágyam szélén, és öngyilkos akartam lenni. De ha akkor ismertek volna, nem egy olyan fiút látnak, aki az öngyilkosságon gondolkodik, hanem egy srácot, aki a kosárlabdacsapat kapitánya, a színjátszókör legjobbja, mindenből kitűnő, és ott van mindig, minden bulin. Azt mondták volna, nem vagyok öngyilkos típus – de nem lett volna igazuk!”
Ezek a mondatok Kevin Breel író-humoristától származnak, aki két éve egy TEDx- (Technology, Entertainment, Design) konferencián Egy depressziós humorista vallomásai című ismeretterjesztő előadásán beszélt a betegségéről. Az interneten terjedő videót eddig több mint 3 millió ember látta.
Robin Williams Oscar-díjas amerikai színész öngyilkossága kapcsán is rengeteget cikkezett a világsajtó arról, hogy a mindenkit megnevettető sztár bipoláris volt, azaz mániás depresszióval küzdött. A bipoláris zavarral élők – ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni – a szélsőségesen (és indokolatlanul) vidám hangulat és a mély depressziós időszakok között ingadoznak.
A sztár halála kapcsán számos, a humoristák depresszióra való hajlamát vizsgáló kutatási eredmény látott napvilágot. Gordon Claridge, az Oxfordi Egyetem kutatásvezetője egy 523 brit, amerikai és ausztrál komikussal kitöltetett személyiségteszt eredményei alapján elmondta, hogy a komikusok extrém, időnként ellentmondásos személyiségjegyekkel rendelkeznek: miközben introvertáltak, depresszióra hajlamosak vagy akár skizoidok, egyúttal extrovertáltak és mániások is. A kutató elképzelhetőnek tartja, hogy az extrovertáltság, a közönség és talán önmaguk szórakoztatása a depresszió kezelésének egy módja náluk, de azt is leszögezte, hogy bár sok humorista hajlamos a mentális betegségekre, nem mindegyikük szenved depressziótól.
Más kutatók nem látnak ennyire szoros összefüggést a humor és a depresszió között, bár abban egyetértenek, hogy vannak olyan, bipoláris zavarral élő emberek, akik mások megnevettetése által csillapítják kínzó lelki fájdalmukat, csak épp a poénkodás hatása túlságosan rövid távú.
Gondolták volna, hogy a Jóbarátok című sitcom mókamesterét, a Chandlert alakító Matthew Perry is depressziós? Pályája kezdetén a hirtelen jött sikert nem tudta feldolgozni, ez hozta elő a súlyos betegséget. Kedélyjavító gyógyszereket írtak fel neki, de kis idő múlva már az előírt adag sokszorosát szedte, ráadásul rákapott a drogokra is, egy alkalommal öngyilkosságot is megkísérelt. Csak kemény munkával sikerült túljutnia a mélyponton, de azóta sem zuhant vissza.
Ha vidám emberrel találkozunk, fel se merül bennünk, hogy a másik komoly mentális problémákkal küzdhet. Pedig gyakran előfordul, hogy akit a legnagyobb bohócnak ismerünk, valójában egy végtelenül szomorú és magányos ember, aki azért mókázik, hogy mások ne lássák, mit érez valójában. Ahogy Kevin Breel standup-humorista fogalmaz:
„Sokáig egyszerre két életet éltem, és az egyik énem félt a másiktól. Féltem, hogy az emberek meglátják, ki vagyok valójában, hogy nem vagyok az a tökéletes, népszerű srác a gimiben, akinek mindenki gondolt, hogy a mosoly mögött küzdelem folyik, hogy a fény mögött sötétség van, és az igazi személyiségem mögött valódi fájdalom rejtőzik.... Életem nagy részében önmagamtól féltem.”
Még nincs hozzászólás