'Jobban szeretek emlékezni, mint felejteni'
SZAMOSI ZSÓFIA számára ez a nyár filmforgatás nélkül telt, s így több időt szánhatott új hobbijára: balatoni házának a felújítására. Pályáján új szakaszba lépett, tíz év után elválnak útjaik Pintér Bélával. Két színházi bemutató is vár rá az ősszel, először szerepel monodrámában, és övé a legnagyobb női szerep A martfűi rém című új magyar filmben is.
RIDIKÜL MAGAZIN Mi az, amiben igazán örömödet leled a szabadidődben?
SZAMOSI ZSÓFIA Változó. Mostanában sokat olvasok, vagy zenét hallgatok. Tavaly vettem egy kis házat a Balatonnál, most az energiáim 80 százalékát arra fordítom, hogy valamilyen hasznavehető épület legyen belőle. Sok fejtörést is okoz, közben meg nagy öröm, hogy létrejön valami, amit én építek fel, és tényleg a saját művem lesz.
Rájöttem, hogy ha nem feszülten állok hozzá, akkor marad a felismerés, hogy ez maga a luxus. Van lakásom Budapesten, és vettem egy kis házat a Balatonnál. A szorongástól sincsen hamarabb kész, de még olcsóbb sem lesz.
RM Aggódó, stresszes típus vagy?
SZZS Huszonéves koromban igazán bele tudtam süppedni a félelembe, a negatív gondolatokba. Most már hamarabb felismerem, ha jön, és el is tudok távolodni tőle: jobban kezelem. Megkérdezem magamtól: mi is a problémám? Ez valószínűleg önbizalmi kérdés.
Ha az ember idősebb, és jobban tisztában van a saját képességeivel, értékeivel, akkor rájön: túl rövid az élet ahhoz, hogy szorongással töltsük, és elrontsuk a pillanatot, ami akár jó is lehetne. Direkt keresek olyan helyzeteket, amikkel kizökkentem magam a rossz gondolatokból, és nem akarok már annyi mindenkinek megfelelni.
RM Anyukád dramaturg, színházi közegben nőttél fel: mennyire vezetett ez a helyzet automatikusan a színház felé? Hiszen a testvéreddel együtt mindketten színésznők lettetek.
SZZS Tényleg sok időt töltöttünk színházban, büfékben, öltözőkben, a kulisszák mögött, ettől ez a környezet egyszerre volt vonzó és természetes a számunkra. De közben valahogy elérhetetlen is maradt, ráadásul én inkább gátlásos, befelé forduló gyerek voltam, és egy ilyen környezetben az ember könnyen kisebbnek és jelentéktelenebbnek érezheti magát.
Nekem nem volt kézenfekvő, hogy színész legyek, inkább az elérhetetlenségét éreztem. Engem például harmadszorra vettek fel, Annát már elsőre.
RM Az, hogy mindketten színészek vagytok, kolléganők, mennyire befolyásolja a felnőtt életeteket?
SZZS Talán annyiban, hogy a munkával kapcsolatos problémáinkat el tudjuk mondani egymásnak, és a másik megérti, mert ez nagyon belterjes szakma, kívülállónak nehéz elmagyarázni. De rivalizálás nincs köztünk, ezért rosszul is esik, hogy nem dolgoztunk még együtt. Nagyon jó lenne, ha valaki észrevenne minket.
RM Egy időben nagyon vágytál a klasszikus szerzők szerepeire. Ez még benned van?
SZZS Ez nem múlik el soha. Ráadásul még nem nagyon teljesült be. A klasszikusok a világirodalom csúcsai, a főiskolán dolgoztunk velük, és a Vígszínházban is.
Ebben a vágyakozásban az is benne van, hogy az elmúlt tíz évem szerzői színházban telt, még a Pintér Béla és Társulatán kívüli előadásaim is mind a semmiből teremtettek valamit, nem klasszikus alapanyagból indultak ki. Szeretem ezt a fajta kreativitást is, de közben hiányoznak a jól megírt nagy szerepek, Csehov és Shakespeare női karakterei.
RM Amikor tavaly beszélgettünk, mégis azt mondtad, hogy jobban kedveled a filmezést. Ez továbbra is így van?
SZZS Igen. Méghozzá azért, mert nagyon szeretem azt a koncentráltságot, ami a forgatásokon kialakul. Ha akkor, ott, nem ragadom meg az adott pillanatot, később már nem lehet, nem működik. De ez nemcsak a színészre vonatkozik, hanem az egész stábra, ez adja az iszonyú erős közösségi hangulatot.
Miközben tudom, hogy nagyon tiszavirág-életű minden: egy-egy forgatásra összeállunk, mindenki imádja egymást, aztán megyünk tovább. A színházban nem sürget ennyire az idő, és ha egyik nap nem játszottam olyan jól, legközelebb még sikerülhet. Ott a nézők közvetlen visszajelzése, az élő kapcsolat a különleges. De nagyon jó lenne belátható időn belül megint forgatni.
RM Szerencsére nem kell választanod a két műfaj között, bár most úgy tűnik, hogy elválik az utatok Pintér Bélával, akinek a társulatában az elmúlt tíz évben dolgoztál.
SZZS Igen, megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy ez most már jobb így. Egy ideig mindketten hezitáltunk, de már nem.
RM Ez olyan, mint egy válás?
SZZS Igen, olyan. Se őt, se engem nem hagy érzelmileg érintetlenül. Van valami bizalomvesztés, valami kíváncsiság-vesztés, vagy nem tudom, mi, ilyenkor. Bár azt hiszem, ez tulajdonképpen normális. Más egy olyan társulatban húsz-harminc évet eltölteni, ahol több rendező fordul meg, különböző szerzők darabjait játsszák, ahol nagyobb a változatosság.
Egy szerzői színházban nagyon kiismerhető, hogy ki hogyan dolgozik, és hiába szeretem – óhatatlanul vágyom arra, hogy másokkal is dolgozzam, máshogyan is instruáljanak, vagy másfajta színdarabban is szerepeljek. Mint ahogy Bélának is szüksége van időről időre új arcokra, hogy a különböző emberek őt is máshogyan inspirálják, más történetek jussanak eszébe róluk. A régi szerepeimet persze játszom tovább.
RM Mi az amit látsz már? Nem tartasz a szabadúszástól, a társulat-nélküliségtől?
SZZS Egy-két hónapja még nagyon szorongtam attól, hogy mi lesz ebben az évadban, de rájöttem, hogy egész jól alakulnak a dolgok. Szeptember közepén mutatjuk be a Budaörsi Latinovits Színházban a Hazudj inkább, kedvesem című vígjátékot, Znamenák István rendezésében.
Nagyon élveztem a próbákat, a humor mindig fontos volt nekem, Pintér Bélánál is, de ez egy klasszikus helyzetkomikummal teli bohózat, iszonyú komoly feladatnak tartom. A PanoDrámával október végén lesz bemutatóm, egy monodrámát adok elő, amiben Maléter Pál '56-os mártír özvegyének, Gyenes Judithnak a szövegeit használjuk fel, méghozzá dokumentumszínház jellegű megközelítésben.
A Katona József Színház Sufnijában fogok életemben először egyedül színpadra állni. Az külön érdekes benne, hogy Gyenes Judithtal sokat beszélgettem, ő nem egy irodalmi alak, akit el kell képzelnem magamnak, mégsem fogom utánozni őt. Egy 3 hetes amerikai turné is vár rám a Pintér Béla és Társulatával.
RM Évekig voltál a Vígszínházban, nagyon sokáig Pintér Bélánál; nekem úgy tűnik, inkább társulati ember vagy, mintsem független szabadúszó.
SZZS Társulathoz tartozni jó. Az ember ismeri a kollégákat, nem esetleges, hogy kivel sodor össze az élet. Nem szívesen lennék sokáig szabadúszó, ugyanakkor nem mindenáron akarok elszerződni egy társulathoz. Mégis remélem, hogy pár éven belül lesz újra helyem valahol.
RM Tied az egyik főszerep Deák Kristóf kisfilmjében, a Mindenkiben, ami hatalmas nemzetközi sikert aratott, és a tokiói győzelmének köszönhetően hivatalosan is nevezhetik az Oscar-díjra. A filmben nagyon karakteres szereped van, és egy ponton kijön belőled a szigorú, kegyetlen tanár. Mennyire inspirál egy ilyen szerep?
SZZS Engem elkerülnek a széplelkek, ritkán adnak a rendezők kedves-aranyos szerepeket. Azért volt nagyon izgalmas a tanárnő szerepe, mert nem egysíkú, nem fekete-fehér. Hiába egyszerű a sztori, összetett problémát feszeget, és ami a legfontosabb, nem ítélkezik. Ugyanakkor egy univerzálisabb társadalmi üzenetet is látok ebben a filmben, az elnyomásról, a megfélemlítettségről. A változáshoz pedig mindenkinek össze kell fognia.
RM Tavaly Az éjszakám a nappalod című filmben játszottál, most ősszel mutatják be Sopsits Árpád új filmjét, s ebben, A martfűi rémben tiéd az egyik női szerep. Ez is főszerep?
SZZS Ez egy olyan film, ahol több szálon fut a cselekmény, ezért nincs kiemelt női főszereplője. Inkább a film egyik szálának vagyok egy fontos szereplője, úgy mondanám, hogy a női szerepek közül az enyém a legnagyobb. Kiegészíti a történetet, szép íve van, és kimondottan pozitív a karakter.
Ennek nagyon örültem, mert már sok veszekedős, negatív szerepem volt, például a Terápiában. Az Átok című sorozatban szintén egy rossz fej anyukát kellett megformálnom. A filmesek sokszor hívnak olyan szerepekre, amilyennek már láttak korábban.
RM Beskatulyáznak?
SZZS Igen, és nehezen tudják elképzelni, hogy másmilyen is lehetek. Nekem a színészet azt jelenti, hogy minél többféle karakterré válhassak.
A színpadon mind korban, mind alkatban kicsit tágabb tartományban lehet gondolkodni, játszom például tizenhat éves, rossz fogú intézetis lányt, meg harmincöt éves grófnőt is. A nézői fantázia kollektív megegyezésen alapul, ha elfogadjuk, attól fogva bármi lehetek.
RM Mennyire őrzöd a múltat, a régen történt dolgokat magadban?
SZZS A jó dolgokat könnyű őrizgetni, mert minek felejtsem el. A rossz élmények közül van olyan, ami mintha most történt volna, annyira nem dolgoztam fel, ahogy olyan is, amitől el tudok távolodni. De én szeretek emlékezni. Jobban szeretek emlékezni, mint felejteni, hogy el ne vesszen a múltam.
RM Bátornak tartod magadat?
SZZS Néha bátornak látom magam, máskor meg nem. Ez is olyan relatív, hogy kinek, mikor mi számít bátorságnak.
Nekem például soha nem volt bátorságom egy évre külföldre költözni, nyelvet tanulni, egyedül elmenni egy ismeretlen országba. Ez az én szememben nagy bátorságnak számítana. Mindenki másképpen tudja megteremteni a saját szabadságát.
RM Egyedül élsz: rendben van ez így?
SZZS Nem, egyáltalán nincsen. De inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Nem vagyok berendezkedve a magányra, és nem vágyom arra, hogy ez így maradjon, de ritkán találkozom új emberekkel. Ráadásul még egy társkeresőre sem iratkozhatom fel, egy színésznő ezt nem teheti meg. Ez most egy ilyen helyzet, ez van.
Még nincs hozzászólás