A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Jó testvéreket a szülő nevel

Akinek van testvére, tudja: az egyik legfontosabb kötelék fűzi egy másik emberhez. Kiskorukban játszótársak, később pedig jó esetben bizalmas barátok a közös szülők gyermekei. Ha ez nem így van, a szakember szerint szinte biztos, hogy a szülők rontottak el a nevelésükben valamit.

Fotó: Thinkstock

„Utállak!” – csapja rá az ajtót a húgára Peti. A négyéves kislány összefirkálta a kedvenc könyvét, kiszínezte a fekete-fehér képeket benne. Most mindketten sírnak: Fannit megbántotta a bátyja, a fiú pedig dühös, hogy ilyen buta testvérrel sújtotta a sors.

Valószínűleg évekig civódnak még majd hasonló történeteken, de hogy jó testvérek lesznek, az biztos. Akármennyit is veszekszik ugyanis egy testvérpár, hacsak valahol ki nem siklik az életük, mindig a legszorosabb emberi kötelékek egyike tartja majd össze őket.

„Egy barát bármikor eltűnhet az életünkből, de a testvér mindig ott lesz – fogalmazta meg a kapcsolat lényegét Benák-Tömöri Judit pszichológus. – Hogy a gyerekekből jó testvér válik-e, az elsősorban a szülőn múlik.

Ha ezt az elvet átadja nekik, valószínűleg soha nem is felejtik el – még akkor sem, ha esetleg komolyabb konfliktusuk adódik. Éppen ezért az is mindegy, hogy fiú, lány vagy vegyes összetételű »csapatról« van szó: ha kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, mindenképpen jó testvérekké válnak.”

A szakember szerint tehát gyermekként kell megalapozni a jó testvéri viszonyt, mégpedig a neveléssel. „A legfontosabb, hogy egyik gyerek se érezze soha azt, hogy a szülő a másik pártjára áll. Ez az alapja ugyanis a testvérféltékenységnek.

Ha a gyerekek vitáznak, hagyni kell, hogy maguk oldják meg. Abban a pillanatban, ha az apa vagy az anya ebbe beleszól, egyből valakinek igazat is ad, és így különbséget tesz a gyermekei között. Azt szoktam javasolni, hogy minden ilyen esetben tiltsa el a szülő a gyerekeket egymástól, amíg meg nem egyeznek. A másik hiánya ugyanis ráébreszti a kicsiket, hogy milyen jó vele és milyen unalmas nélküle. Általában rövid időn belül ők kezdenek el könyörögni, hogy hadd játszanak egymással.”

Játszópajtásból a legjobb barát

Míg kicsiként a testvér játszótársat jelent, felnőttként a legjobb barát lehet. Hiszen a testvérek tudnak egymás titkairól, szeszélyeiről, rigolyáiról, múltjáról. Ehhez azonban kamaszkorban fel kell ismerni ennek a köteléknek a fontosságát, és törekedni kell arra, hogy a kisautózós/babázós korszak után is megmaradjanak a közös programok.

„A bátyám és köztem mindössze másfél év van. Rengeteget verekedtünk kicsiként, szinte mindennaposak voltak a viták – mesélte Gábor. – Aztán egy idő után azt vettük észre, hogy egész jókat tudunk beszélgetni. Vele vitattam meg először a csajokkal kapcsolatos gondolataimat, és szinte észrevétlenül ő lett a legjobb barátom.

Bár mostanra mindketten saját családot alapítottunk, ráadásul más városban élünk, szinte mindennap beszélünk telefonon, és amikor csak tudjuk, meglátogatjuk egymást. Nem csak testvérek, a legjobb barátok is vagyunk egymás számára.”

Amikor valami elromlik

Nem mindig válik azonban barátivá egy testvéri kapcsolat. Kaphatják a testvérek a legjobb nevelést, és lehetnek szuper játszópajtások, mégis elszakadhatnak egymástól. Elég hozzá egy közösen felvett hitel vagy egy vitás öröklés, és a valaha volt jó kapcsolat egy perc alatt szertefoszlik.

„Apám végrendeletéből kiderült, hogy a nővéremre alig hagyott valamit, szinte minden vagyonát én örököltem. Tudtuk, hogy engem jobban szeretett, de nagy pofon volt a nővéremnek, amikor ezzel szembesült – mesélte Emese. – Azóta sem beszél velem.

Sokáig próbálkoztam, szerettem volna megértetni vele, hogy erről a döntésről nem tehetek, de minden haragját rám zúdította, amit igazából apánknak szánt. Nekem fontosabb lenne, hogy visszakapjam a testvéremet, mint hogy legyen egy házam.”

Manapság nem ritkák a hasonló esetek, és szinte kivétel nélkül pénz áll a viták hátterében. Benák-Tömöri Judit szerint, ahogy Emese példája is mutatja, nem elég, ha csak az egyik fél küzd a kapcsolat rendbehozásáért. „Fel kell ismerni, mennyit ér ez a kötelék, és hogy nem érdemes bármi más alá rendelni. Amíg viszont az egyik fél úgy gondolja, hogy a sérelme dédelgetése többet ér, nem tudják helyrehozni a dolgokat.”

Az ikrek szövetsége

A testvéri kapcsolatnál csak egy szorosabb viszony van: az ikreké. Ők ugyanis nem csupán együtt nőnek – fogantatásuktól kezdve össze vannak kötve. Ráadásul minden élményt egyszerre szereznek, így nem túlzás azt állítani, a két testben egy lélek lakozik. A pszichológus szerint épp ezért nagyon fontos, hogy a szüleik ne egységként kezeljék őket.

„Tipikus hiba, hogy az ikreket ugyanúgy öltöztetik. Ezzel ráerősítenek arra, hogy nincs különbség közöttük, vagyis az éntudatuk is nyugodtan összefonódhat. Pedig elengedhetetlen, hogy külön identitásuk alakuljon ki" – mondta Benák-Tömöri Judit.

Az ikreknél általában nincs szó testvérháborúról – éppen azért, mert ők életük kezdete óta egymás mellé vannak rendelve. Nem kell alkalmazkodniuk, nem követik a testvérük útját, hanem fej fej mellett haladnak és fedezik fel a világot. Ikertestvéreknél inkább a leválás jelenthet problémát: az a pillanat, amikor már külön életet kellene élniük.

„Mivel az ikrek csecsemőkoruktól kezdve mindent együtt csinálnak, a külön élet náluk nehezebben alakul ki – főleg, ha a testvérpár egyik tagja »beragad«. Ha csak az egyiküknek sikerül párkapcsolatot kialakítania, könnyen előfordulhat, hogy a testvér továbbra is rácsimpaszkodik a másikra: ragaszkodik a közös karácsonyokhoz vagy az állandó együttléthez, miközben testvére már jobban vágyik saját, önálló élete kialakítására.

Fontos, hogy ebben a helyzetben a magányos megértse: nem ellene szól az elutasítás, csupán egy más minőségű testvéri viszony formálódik köztük. Egy olyan kapcsolat, ami továbbra is vetekszik a legszorosabb testvéri kötődéssel.”

Címkék: ikrek, testvérféltékenység, testvérek, nevelés, rivalizálás, barátság

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!