Jeromostól Jankáig
Az ember sok mindent várhat el egy kutyától, természetesen társaságot mindegyiktől, esetleg fegyelmet, az utasítások gyors, pontos teljesítését, ha valamiféle munkakutyáról van szó, talán csüggő ragaszkodást, ha már öreg néni az ember. Nos, Jeromos esetében ezek a tulajdonságok mérsékelten jelentkeztek. És most itt van velünk Janka, Jeromos pontos mása.
Jeromos két éve hagyott el bennünket tizennégy éves korában, sokáig gyászoltuk. A barátom volt, egy egészen különleges kutya. Független egyéniség volt, saját elgondolásokkal és az érett személyiség méltóságával, aki elnézően szórakozott azon, ha valaki utasításokat próbált adni neki. Ezzel én ritkán próbálkoztam, viszont tudtam, hogy őt meg lehet győzni valamilyen feladat jelentőségéről, és ha a feladat elég érdekesnek, új dolognak tűnt, Jeromos esetleg hajlandóságot mutatott arra, hogy elvégezze. Így volt ez például az Etológia Tanszéken nagy izgalmat keltett kísérletkor, amit Filippel, az első rokkantsegítő kutyánkkal végzett egyik munkatársam, pontosabban Mányik Richárd, Filip kerekes székes gazdája.
Az utánzás kísérlet
Csimpánzokat, delfineket nagy nehezen meg lehet arra tanítani, hogy utánozzák a gazda tevékenységét a „csináld, amit én” utasításra. Ha egy kísérleti csimpánzzal naponta próbálkoznak, néhány hét vagy hónap alatt megérti, és megbízhatóan végzi a feladatot. Kínlódás a kísérletek elején van, mert a csimpánzokat alapvetően nemigen érdekli, hogy gondozójuk éppen mit tesz, kivéve persze, ha valamiféle ennivalót oszt éppen.
A teljes cikket elolvashatják a most megjelent, legelső Ridikül Magazinban!
Még nincs hozzászólás