Jéger Zsombor hegedűje
Ég és föld között lebeg Jéger Zsombor a Cannes-ban versenyző Jupiter holdja című új Mundruczó Kornél-film hőseként. Csodák csodájára: repül. Szír fiút játszik, bevándorlót, aki kiszolgáltatottságában is lebegni képes. De szól a film egy lecsúszott, meghasonlott magyar orvosról és kettőjük különös barátságáról is. A csoda, más formában, gyerekkora óta jelen van a nagy tehetségű fiatal színész életében.
Édesapja zongorahangoló. A hangszer kiváló orvosa. Zsombor életében tehát kiskorától fogva főszerepet játszik a zene. Több hangszerrel van egészen szoros kapcsolatban, a legmélyebb érzelmeket azonban a hegedűből csalja elő.
’Mundruczó Kornél filmjében nem volt a kezemben semmiféle hangszer. Veszélyes jelenetek sorát kellett megoldanom. Dublőr nélkül dolgoztam, de nagyon vigyáztak rám. Biztonságban éreztem magam minden jelenetben, még akkor is, mikor a saját tengelyem körül forgattak elképesztő gyorsasággal, ami iszonyatosan megterheli a szervezetet. Harmincöt-negyven méterrel a föld felett lógtam vékony kötélen. A félelem természetes ilyen helyzetekben. Rengeteg fizikai és lelkierő kell hozzá.’
Ha fújni kell, akkor fújja, ha pengetni, akkor pengeti, ha ütni, akkor üti. A Thomas Mann regényéből készült József és testvérei című darabban, az Örkény Színházban egyszer szolga, máskor pásztor, de őr is, rabszolga is, miközben ő játssza Naftálit, József testvérét és a fáraót is. Ha nem hegedűvel a kezében látjuk, akkor a darbukából - ebből az észak-afrikai népi ütős hangszerből - hívja elő a legtisztább hangokat.
'Otthon, Debrecenben több hangszerünk volt, még Bösendorferünk is. Édesapámnak csellója is van, gyönyörűen játszik rajta. Gyerekkorom óta sokat zongoráztam, de az ütős és a fúvós hangszereket is bírom. A színművészeti egyetem előtt volt egy nehéz időszakom, buktam, estin érettségiztem, mindent utáltam, magamat is, de a hegedűmet soha. Magányomban vagy szabad óráimban jókat hegedülök. Csak úgy magamnak. Vagy a kedvesemnek, akár reggel, ébredés után, még az ágyban. Engem feltölt, több napra szóló energiát ad.’
A hangszert a zeneiskola elvégzéséért kapta, ahol – s ezt fontosnak tartja elmondani – Szilasiné Hajdú Éva tanárnő szívvel-lélekkel tanította. Nemrég édesapja barátja, egy másik hangszerész vágott új lelket a hegedűbe. Ez a megnevezése annak a pici kis fadarabnak, amely összefogja a hangszer alsó és felső lapját, az adja meg a hangszer hangját, ettől tud rezonálni.
’Az én hegedűmnek egészen csodálatos a hangja. Bele is van írva a belsejébe, hogy Jéger Zsombornak szeretettel, javította Ádám Károly Albert, 2005-ben. Több előadásban hegedültem már, s azon játszom a József és testvéreiben is. Kísér az utamon. Ha költözöm, vagy ha hosszabb időre elmegyek valahová, jön velem. Olyankor a hátizsákom és a hegedűm a mindenem.
Évekkel ezelőtt Debrecenből jött fel velem Budapestre, de együtt utaztuk be Olaszországot és Franciaországot is. Ott feküdt mellettem a hálózsákban, mint a legféltettebb kincsem. Itthon is megélt már sok mindent a közelemben, sőt, látott is ezt meg azt. Féltem őt nagyon. Kölcsön nem kérheti senki. Vagyis kérheti, de nem kapja meg. Baráti Kristóf, a Kossuth-díjas hegedűművész húzhatta meg egyszer. Más kezében nem volt még.
Apukám azt mondta: »Vigyázz rá, nehogy valaki belehegedülje a lelkét!« Még a szerelmeim közül sem játszott rajta senki. A hangszer tiszteletét az apukámtól tanultam, és ebben ma is mellette állok. Nagyon rosszul éreztem magam, mikor az osztálytársaim asztalnak használták a zongorát. Nekem egészen más a viszonyom a hangszerekkel.’
Ez a meghitt, bizalmas kapcsolat, amelyet a hegedűjével ápol, más, kézzel készült tárgyak esetében is kiérződik a szavaiból. De hittel és lélekkel beszél helyzetekről, darabokról, szerepekről és emberekről is.
’Ha már a csodáról beszéltünk az elején… az én életemben a nővérem testesíti meg a legnagyobb csodát. És nem pusztán azért, mert minden téren magán felül teljesít, hanem mert erős akaratú, kristálytiszta lelkű ember. Huszonhat éves, de még mindig nem tudja elfogadni az élet kellemetlen velejáróit. Dzsessztanszakon végzett, tavaly vették fel zeneterápiára, énekel, csodásan zongorázik.’
Hogy vágyik-e néha egy csodás hangú Stradivarira, a hegedűk legnívósabbjára és legdrágábbikára a Mundruczó Kornél filmjében minden várakozást felülmúlóan teljesítő fiatal színész?
’Nem azt mondom, hogy nem tartom magam méltónak arra, hogy Stradivarin játsszak, de vannak nálam sokkal komolyabb hegedűművészek, akiknek a kezében olyan tudás van, amit valóban bele tudnak tenni a hangszerbe. Nem hiszem, hogy én vagyok ma Budapesten az a srác, akinek Stradivarit kellene adni. Valószínűleg én is hozzá mernék nyúlni, a kérdés csupán az, hogy jár-e ez nekem. Nem vagyok benne biztos.’
Jéger Zsombor nagy álmai között komolyzenei tervek is szerepelnek. Bartók-műveket szeretne megtanulni, Vivaldi Négy évszakát hibátlanul eljátszani.
’A kottaolvasást is illene felelevenítenem, hogy ne fül után játsszak, mert akkor az ujjrendben is biztos lehetnék. Örülnék nagyon, ha erre is lenne időm.
Örkény színházi kollégámtól, Nagy Zsolttól hallottam egyszer, hogy vannak helyzetek, amelyek elől nem lehet kitérni, amelyekbe bele kell állni. S ez nem csak magánéleti kérdésekre érvényes. Igaza van Zsoltnak. Vagy beleáll az ember, és csinálja, nem adja fel, viszi tűzön-vízen át, vagy azt mondja, hogy köszönöm, nem, de akkor el is felejtheti az egészet.
Ha én elkezdek valamit, akkor ott nincs szakadás, sem kiszállás. Nálam az tényleg egy életre szól. S ezt ő is tudja. A hegedűm.’
Még nincs hozzászólás