A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Jason Statham: Olimpiai bajnok helyett profi színész lett

Jason Statham 52 évesen is elmondhatja magáról, hogy kirobbanó formában van. Az angol színész neve mögé a harcművészt és visszavonult műugró titulust is elhelyezhetjük. A sportkarrier helyett viszont inkább az akciófilmeket választotta. Így ismerhettük meg A szállítóból, vagy éppen Guy Richie filmjeiből.

Fotó: Shutterstock.com

Jason Statham – aki teljes neve alapján még egy Michaellel is rendelkezik – 1967. július 26-án született az Egyesül Királyságban található Shirebrookban. Édesanyja táncos volt, édesapja pedig utcai árusként kereste a napi betevőt.

A család nem élt nagy fényűzésben, de nyugodt, békés életük volt. Egy bátyja van, akivel gyerekként – apjukkal kiegészülve – még utcazenéltek is. Az apja énekelt, a bátyja gitározott, ő pedig dobolt. Később a norfolkbeli, Great Yarmouthba költöztek, ahol Jason eldöntötte, hogy nem fog édesapja nyomdokaiba lépni, és az utcai árusító helyett ő inkább harcművész lesz.

Nem véletlenül választotta ezt, hiszen a sport komoly szerepet játszott az életében. Öt évig focizott, imádta a búvárkodást, de műugróként még az olimpiára is szeretett volna kijutni.

Az angol műugró-válogatott tagja volt

A nyolcvanas években profi sportoló lett, de mégsem harcművészként. Mivel imádta a vizet, és jól is mozgott benne – főként a magas helyekről való vízbe ugrálás vonzotta – a műugrást kezdte el komolyabban űzni. 1988-ban a szöuli olimpián tagja volt a brit műugrócsapatnak, de fájó pont az életében, hogy az olimpiára nem jutott ki.

Egészen 2000-ig hivatásszerűen sportolt, legjobb eredménye, hogy 1992-ben tizenkettedik lett a világbajnokságon. Sportolói karrierjét több filmjében is tudta kamatoztatni. A mestergyilkos – Feltámadás című filmben például hol egy felhőkarcolót mászik meg, hol pedig egy óriási szikláról veti bele magát a vízbe.

A Thaiföldön forgatott filmben fontos szerep jutott a vizes jeleneteknek, aminek Statham kifejezetten örült. A rajongók előtt ekkor fedte fel múltjából azt a részt, hogy nem mindig színésznek készült.

Guy Ritchie látta meg benne a lehetőséget

Amikor aztán abbahagyta a versenyszerű sportolást, modellként kezdett dolgozni, és szerepelt több videoklipben is, de ezt sem érezte igazán közel magához. Egy úgynevezett utcai színházban – az Oxford Streeten a turistákat verték át – is kipróbálta magát ekkoriban, és ez lett a kulcs a sikeréhez.

Találkozott az akkor már neves rendezővel, Guy Ritchie-vel, aki épp egy film elkészítésén dolgozott, és szüksége volt valakire, aki eljátssza a talpraesett szélhámos szerepét. Ez volt Bacon karaktere A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmben.

Az alkotást a nézők és a kritikusok is jól fogadták, így Statham előtt egyszeriben megnyíltak a kapuk, amit Guy Richinek köszönhetett. A rendező nem is felejtette el „felfedezettjét”, mert első közös forgatásuk után 10 évvel újra együtt dolgoztak egy akciófilmen.

Ez volt a Blöff, ahol Jason már olyan sztárokkal forgatott, mint Brad Pitt vagy Benicio del Toro. Innentől indult be igazán a karrierje. 2001-ben további három filmben tűnt fel: A Mars szellemében, Az egyetlenben és a Gépállat SC-ben.

Fotó: Shutterstock.com

A sztárok mellett is szerény maradt

2002-ben aztán jött A szállító első része. A filmet Louis Leterrier és Corey Yuen rendezte, a forgatókönyvet Luc Besson írta, és egyértelműen rá épült a film. Ez volt az a pont, amikor a színészt már mindenki – a szakma és a nézők is – akcióhősként tartotta számon.

Bár alázatát a munka iránt az is mutatta, hogy továbbra is vállalt reklámokat. Ő volt például a Kit Kat egyik kampányának főszereplője. Közben A szállító folytatásain is dolgozott, de olyan filmekben is szerepelt, mint Az olasz meló, a Crank, vagy a Halálfutam.

2010-ben csatlakozott The Expendables – A feláldozhatók stábjához, amelyben szinte az összes régi és új akciósztár szerepelt, többek közt Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger vagy éppen Bruce Willis. De sztárokból később is kijutott neki partnerként.

A 2015-ben bemutatásra kerülő Halálos iramban 7.-ben Vin Diesel és Dwayne Johnson oldalán láthattuk, a Parkerben pedig még Jennifer Lopezzel is összesodorta őt a sors, persze csak színészként.

Házasság nélkül is boldog családja van

A sármos színészre nem jellemző sem a hűtlenség, sem a partnerek gyakori váltogatása. 1997-ben ismerkedett meg a brit modellel, Kelly Brookkal, akivel 2004-ig alkottak egy párt. Miután csendben és felhajtás nélkül szakítottak, Jason egy kicsit a magányos farkas státuszra váltott.

A forgatások lekötötték minden idejét, és jobbnak látta, ha a szinglik táborát erősíti. Egészen 2010-ig, amikor megismerkedett Rosie Huntington-Whiteley modell és színésznővel, aki 20 évvel fiatalabb nála.

Jól megvoltak, ezért 2016-ban eljegyezte Rosie-t, de házasságot a mai napig kötöttek, noha, közben – 2017 júniusában – megszületett első közös gyermekük is. A kisfiú a Jack Oscar nevet kapta. A család – más sztárokkal ellentétben – nem éli az életét a nyilvánosság előtt.

A közösségi médiában nem mutogatják sem magukat, sem a gyereküket. Jobban kedvelik a bensőséges dolgokat, és szeretik egymás között megélni a meghittséget. Azt vallják, hogy az életükben történő jó és a rossz dolgok is csak rájuk tartoznak.

Fotó: Shutterstock.com

Ki akar törni a skatulyából

Bár hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy akciófilmek sztárja legyen, ezt a skatulyát már szeretné levetkőzni. Dolgozik rajta: alapított egy filmgyártó céget, mert ahogy fogalmaz: „Nem mindig elég, ha az ember ül a fenekén, és várja, hogy befusson valami klassz felkérés, néha utána kell menni.”

Címkék: luc besson, blöff, rosie huntington-whiteley, jason statham, műugró, guy ritchie, a szállító, kelly brook

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!