A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Indul a grillszezon!

Izzó faszén vagy kontaktgrill, alufólia tálca, húsfogó csipesz és változatos alapanyagok - a kerti bulik alapfelszerelései. Mi most egy egyszerűen elkészíthető menüvel járulunk hozzá a nyári partiidényhez. Míg a sütés előkészületeivel foglalkozunk, házi limonádéval kínálhatjuk a vendégeinket.

Fotó: Dubravecz Emese

Zöldfűszeres-citromos csirkemell

Hozzávalók: 3 filézett csirkemell
A citromos, fűszeres páchoz: 2,5 dl frissen facsart citromlé, 2 kiskanál mustár, 3 evőkanál méz, 1,5 dl olívaolaj, 3-4 szál újhagyma apróra vágva, 1 kiskanál friss, felaprított kakukkfű, ½ kiskanál friss, felaprított rozmaring, 1 kiskanál szárított oregánó, csipetnyi só, bors

Keverjük össze a mustárt a citromlével és a mézzel. Adjuk hozzá az olívaolajat, szórjuk bele a felaprított zöldfűszereket és a hagymát. A csirkemelleket tegyük egy mély tálba. Öntsük fel annyi páclével, amennyi ellepi. Takarjuk le, tegyük hűtőbe, és 2-3 órán át érleljük a páclében a húst.

Melegítsük elő a grillsütőt. Vegyük ki a húst a hűtőből, és mindkét oldalán grillezzük 3-5 percig, amíg jól átsül.

Epres-kókuszos limonádé

Hozzávalók: 2,5 dl frissen facsart citromlé, 2,5 dl víz, 20 dkg cukor, 30 dkg eper, 150 ml kókusztej

Keverjük össze a cukrot a vízzel, és forraljuk, amíg a cukor teljesen felolvad benne. Facsarjuk bele a citrom levét. Turmixoljuk össze ezt a limonádéalapot az eperrel és a kókusztejjel, hogy selymes, smoothie-s állagot kapjunk, majd töltsük át a keveréket egy szitán vagy egy szűrőn, hogy az eper magjait így eltávolítsuk.

Töltsük nagyobb kannába az italt, adjunk hozzá néhány jégkockát, és szükség szerint öntsük fel még 1-2 dl hideg vízzel.

Pikáns sült paradicsomszósz

Hozzávalók: 10 dkg kesudió vízbe áztatva, ½ citrom leve, 2 evőkanál olívaolaj, 50 dkg kisebb szemű paradicsom (pl. koktélparadicsom), 3 gerezd fokhagyma héjában, só, bors, ½ kiskanál szárított bazsalikom

Bőséges vízben áztassuk be a kesudiót legalább két órára. Ekkor öntsük le róla a felesleges vizet, és turmixoljuk krémesre a diót.

Tippek kezdőknek
- A pácolás fontos szerepet kap az ételek előkészítésénél. A megtisztított húst vagy zöldséget néhány óráig, de még jobb, ha egy egész éjszakán át érleljük a páclében.
- A zöldségek könnyen és hamar megsülnek a grillen, ezért pár percnyi idő a forró rácson elég lesz; a csirkehússzeletekre már 8-10 percet szánjunk.
- Fontos, hogy a húsokat sütés közben ne szúrjuk meg villával, mert kifolyik belőlük az értékes húslé, a forgatáshoz használjunk húsfogó csipeszt.
- A jó sültekhez saláta vagy grillezett zöldség is dukál. Ízesítésére citromlevet, különböző eceteket, olívaolajat, mézet vagy juharszirupot, zöldfűszereket, kapribogyót és olajbogyót használjunk.

A paradicsomot locsoljuk meg olívaolajjal, fűszerezzük sóval, borssal. Ha szabad ég alatt sütünk, fektessük grillrácsra, és süssük meg a paradicsomokat. Ha tűzhelyen készül, akkor egy sütőlemezt béleljünk ki sütőpapírral, terítsük szét rajta a paradicsomokat, tegyük mellé a fokhagymát héjastul, és kb. 40 perc alatt süssük meg.

Halmozzuk össze a sült paradicsomokat, a kesudiópürét, nyomjuk bele a sült fokhagymák belsejét, fél citrom levét, és turmixoljuk össze.

Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal. Tálaljuk roston sült húsok vagy grillezett zöldség mellé.

Címkék: receptek, grill receptek, epres-kókuszos limonádé, zöldfűszeres-citromos csirkemell, pikáns sült paradicsomszósz, pizzakenyér

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!