Így nem lettem duci szépségkirálynő...
Szerintem nincs nő, aki kislányként ne álmodozott volna arról, hogy királynőként tündökölhet, kiemelkedve a legszebbek közül.
Nos, én sem voltam ezzel másként, főként akkor nem, amikor egy jelentős fogyás miatt visszanyertem az alakomat. Egy fiú szerelméért 164 kilóról 68 kilóra fogytam, röpke másfél év alatt, és ott álltam, egy mázsát elvesztve, öt plasztikai műtét után. Rákerestem hát, hogy hol rendeznek legközelebb molettszépségversenyt.
Innentől kezdve az események, mint egy gyöngysor szemei, szépen követték egymást. Aztán a nagy napon talpig selyemben siklottam a színpadon, a zsűri és a közönség üdvrivalgása közepette. Már nem tudom, hogy jómagam, vagy az a korona ragyogott-e jobban, merthogy én nyertem a versenyt. Meghatottságomban azonban még volt lélekjelenlétem köszönetet mondani az engem bátorítóknak, és a világbékéről sem feledkeztem meg. A történet így is eshetett volna, de végül egészen másképp alakult.
Miután kikerestem a szépségversenyt rendező cég elérhetőségét, telefont ragadtam, hogy megtudjam, mi a jelentkezés módja. A vonal másik végén egy kedves és készséges hang arra ösztökélt, hogy minél hamarabb menjek be hozzájuk, és fizessen be a regisztrációs díjat, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel korlátozott a részvételi lehetőség. Na, gondoltam magamban, tényleg elhízott nemzet vagyunk, ha még a duciszépségversenyre is túljelentkezés van.
Az ügynökség egy belvárosi lakásban működött. Már az ajtón belépve különös világ fogadott, amolyan szürrealista módon berendezett iroda, ahol egy-egy kövér nőt ábrázoló kép törte meg a fura összevisszaságot. Mindenütt macskák lődörögtek, de végül sikerült egy széket felszabadítanom, és beszélgetésbe kezdtem a rendezvény kitalálójával. Elmeséltem a történetemet, és kb. ezeregyedikként azt is elmondtam, hogy főleg önigazolásként, önbizalom-növelőként jelentkezem a megmérettetésre. Mire ő felvilágosított, hogy a normális alkat 80 kg fölött kezdődik, csak mindenkin rossz szemüveg van. Majdnem sikerült arról is meggyőznie, milyen szerencsésen vagyok nagy felületű. Ezután szinte szégyenkezve jegyeztem meg, hogy én csak 75 kiló vagyok.
Így derült ki, hogy kifogytam az álmaimból. Lógó orral, kifenve-kikenve, vastagon macskaszőrrel borítva, elillanó álmokkal indultam hazafelé. A körúton dolgozó aszfaltozó munkások füttye rázott fel a révedezésemből. Az egyik férfi már mellettem is termett, hogy az ingatag pallón átsegítsen. És ekkor megértettem, hogy nincs szükségem címekre és egy vitrinben porosodó koronára…
Még nincs hozzászólás