A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Így gyógyultam meg az asztmából

Úgy kezdődött, hogy új munkakörbe kerültem. A heti értekezleteken elment a hangom. Megalázónak éreztem az új feladatot, amit kaptam. De nem mondtam nemet. Nem tudok nemet mondani.

Fotó: Shutterstock.com

A rekedtség állandósult. Fájt a torkom és köhögtem. Ültem a számítógép előtt, dolgoztam és köhögtem. Evés közben is köhögtem. Végigköhögtem a fiam születésnapját, köhögtem miközben a karácsonyi ajándékok után rohangáltam

Nem kéne orvoshoz menni?

Nem kéne orvoshoz menned? - kérdezte a párom, aki kezdte nehezen viselni az állandó köhögésemet. 

Áh, mondtam, elmúlik.

Nem kellene orvoshoz menned? Kérdezte a fiam is.

Már jobban vagyok, hazudtam. Jövök ki belőle.

Rendszeres vevő lettem a patikában. Először köptetőt vettem, aztán köhögéscsillapítót. Orrcseppet, nyugtató meg feszültségoldó, elalvást segítő, vény nélküli készítményeket. Egy vagyont költöttem el, hiába.

Orvosnál volt? Kérdezte már a patikus is. Nem mondhattam meg az igazat. Mennék, de félek. Egyre biztosabb voltam benne, hogy rák. Nem lehet más. Tüdő, vagy gége rák. Inkább tüdő. Anyám is tüdőrákban halt meg. Valószínűleg végstádium. Már fulladok is. Félelmetes érzés volt. Váratlanul jött, szorítani kezdett a mellkasom, és nem tudtam tenni ellen

Megfulladok

Egyre rosszabbul voltam, de egyre csak halogattam a kivizsgálást. Mígnem egy téli délután levittem tibeti terrier kiskutyámat sétálni. A szokásos kört tettük meg a hegyen. Feleúton voltunk, amikor azt éreztem, hogy már egyáltalán nem jutok levegőhöz.

Egészen biztos voltam benne, hogy ennyi volt. Vége. Ziháltam. Vonszoltam a kutyát, próbáltam levegőhöz jutni. Valahogy hazajutottam. Rátenyereltem a kaputelefonra és beleszóltam a páromnak, hívj mentőt.

A kórházban

A törökbálinti Tüdőgyógyintézetbe vitt a mentő. A vizsgálatokat jó ütemben elvégezték. Kardiológia, EKG, szívultrahang, mellkasröntgen, légzésfunkció, hallásvizsgálat. Labor. 26 órát voltam kórházban, de többet tanultam életről, és a halálról, mint rendes menetben 26 év alatt. Mire a zárójelentésem elkészült, vizsgázni tudtam tüdődaganatokból.

Jöjjön be, mondja a főorvos asszony. A közepébe kérdeztem. Rák? Nem biztos, de lehet. A röntgenen van egy árnyék, ami bármi lehet.

- Hogyan derül ki?

- CT kell hozzá. Sajnos. Öt hét múlva tudok legközelebbre időpontot adni.

Nem rák, asztma

Ventolint kapok. elmagyarázzák, hogy mit kell csinálni, ha azt érzem, hogy fulladok. Ez is valami. Legalább nem rögtön halok meg. Három telefonnal kiderítem, hol van a legközelebb magán CT. Másnap hívom őket. A hölgy kedves. Most szeretne jönni, vagy délután? 

Délután megyek.  A vizsgálat simán lezajlik. Másfél óra múlva mehetek a leletért. Soha hosszabb másfél órát. A recepciós szenvtelen: a doktornő már várja, mondja. Ajaj!

Belépek az orvosi szobába, s a doktornő köszönés helyett azt mondja. Nem rák. Ez gyulladás. A háziorvosa meg fogja mondani, hogy mi a teendő.

Ekkor még nem tudom, hogy ráálltam a futószalagra, mely allergiateszteken, szteroidokon, inhalációs készülékeken, heti, havi légzésfunkciós vizsgálatokon át a diagnózisig vezet. Astma bronchiále. A tüdőgyógyásztól megkérdezem, mik a kilátások. Azt válaszolja, hogy ha rendesen szedem a gyógyszereket, tünetmentes leszek.

Jó, de mikor fogok meggyógyulni?

Az asztma nem gyógyítható, válaszolja.

Az asztma nem gyógyítható, én mégis meggyógyulok

Nem hiszem el. Addig túrom az internetet, amíg megtalálom, amit keresek. Azonnal bejelentkezek a légzéstanfolyamra. Már az első napon megszűnik a mellkasomban lévő nyomás, fél éven át naponta megcsinálom az előírt légzésgyakorlatokat.

Fél évig még hordom a Ventolint magamnál, a biztonság kedvéért. A tüdőgyógyásznál nem mondom el, hogy nem szedem az általa felírt gyógyszereket, nem használok rohamoldót, és mégis jól vagyok. Elmentem az időnkénti légzésfunkciós vizsgálatokra.

Nem beszéltünk róla, hogy mitől jók. Ő azt gondolta, a helyesen beállított gyógyszereknek köszönhetjük mindezt. Én tudtam, hogy nem. Azért kivártam, amíg az orvos is elismerje, hogy meggyógyultam.

Mi a csuda ez a Buteyko légzésterápia?

- Tíz emberből kilenc helytelenül lélegzik, - mondja Varga-Szilágyi Gyula, a világszerte elismert módszer hazai terapeutája. Allergiát, asztmát, COPD-t, szívbetegséget, magas vérnyomást, fejfájást, pánikbetegséget, apnoe-t, horkolást, de még túlsúlyt is okozhat a hibás légzés, a fellépő oxigénhiány miatt.

A hiperventiláció által kiváltott agyi oxigénhiány azt a téves érzetet kelti, hogy levegőhiány áll fenn, ezért ösztönzi a légzőközpontot, amitől még inkább fokozódik a légzés és ezzel bezárult az ördögi kör, a túllégzés önfenntartóvá sőt, öngerjesztővé válik. A legtöbb civilizációs betegség kialakulásában játszik szerepet a túllégzés, más néven hiperventiláció.

Dr. Buteyko légzési módszerével ezek a kórfolyamatok visszafordíthatók és a tünetek (köhögés, fulladás, nehézlégzés, orrdugulás, alacsony terhelhetőség, alvási problémák stb.) átlagosan 70-80%-kal csökkennek már a tanfolyam alatt.

- Hogyan lehetséges ez?

- A légzés csökkentésével, illetve a légzés normalizálásával. Ezt megtanítjuk.

Címkék: gyógyulás, asztma, buteyko légzésterápia

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!