Ideje van...

2015. december 24. | Írta: Bakos Zsuzsi

Nemrég ültem a gyerekkel az ovi által szervezett adventi játszóházban, hogy újra rájöjjek, milyen csapnivaló a kézügyességem. Bár elszántam hajtogattam, ragasztottam, csillámporoztam, leginkább úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban.

Pedig tudom én, meg olvastam is az egyik kollegina cikkében a szerkesztés alatt, hogy manapság a legkedvesebb az egyedi, saját készítésű ajándék. De míg gyerekkoromban boldogan festettem karácsonyfákat a nagyszüleimnek, ma kiver a víz a gondolatától.

A fiamban az én vérem csörgedezik, őt is csak szelíd zsarolással lehet rávenni a rajzolásra… (Kisfiam, ha rajzolsz egy pálcikaemberkét, kapsz egy…) Épp ezért minden rajzának borzasztóan örülök, de amíg nincs kedve, nem kényszerítem rá, hogy a kisasztala mellett kézműveskedjen otthon. Jelenlegi kedvence a vagdosás. Van egy kis papírvágó ollója, amivel szívesen bíbelődik. Múltkor, bár rekordlassúsággal, de egy kivágós-hajtógatós-ragasztós játékkal is zöldágra vergődtünk közös erővel. Ki is tettem a művet a gyerekszoba ablakpárkányára, bizonyítván, hogy nem vagyok olyan béna.

Amikor ezeket a sorokat írom, december harmadika van. És eszembe jut valaki, aki tényleg értett az ünnephez, akinek a vérében volt az örömszerzés, és erénye a kézügyesség. Éppen ma négy éve annak, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt egy balesetben – mindössze harmincöt évesen. Azon a karácsonyon nem sok kedvem volt a készülődéshez. Kevéssel előtte volt a temetés, álltunk a decemberi 10 fokban a temetőben, Enya szólt, és egy kedves hangú nő olvasta fel a búcsúbeszédet.

Barbikám, hiányzol! Azóta is, és mindig is fogsz. Ilyentájt rengeteget gondolok Rád, és arra, hogy már nem láthatod, ahogy szenvedek a csudi kis karácsonyi tasakok vagy ajándékkártyák elkészítésével, amit te egy szemvillanás alatt megoldanál. Emlékszem, egyik évben még vállalkozásszerűen is segítetted a hozzám hasonló kétbalkezeseket abban, hogy feldobják a bolti ajándékaikat némi egyéni kiegészítővel. Kedvencem az a kémcsőszerűség volt, amibe üzeneteket lehetett csúsztatni. És most már fentről figyeled, amint mi, halandók csetlünk-botlunk a karácsonyi finisben, hogy minden meglegyen idejében.

Idén is kijutott a gyászból, talán ezért sem ragadott magával a hangulat, pedig becsülettel elolvastam, megszerkesztettem a lap minden karácsonnyal átitatott cikkét. Éppen tegnap jött velem szembe ez a bibliai idézet, ami valahogy átlendített, és rádöbbentett, nem kell görcsösen vágyni az áhítatra. Mert annak is ideje van… És van, amikor nincs.

Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.

Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.

Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.

Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

(Prédikátorok könyve, 3. rész)

Címkék: gyász, advent, ünnepi készülődés, prédikátorok könyve, örömszerzés, kézügyesség