Hogyan spóroljunk a gyerekruhán?

2015. március 12. | Írta: Puss Máté | 1 komment

Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének: a legjobb óvodát, a legerősebb iskolát, speciális különórákat - ahová pedig a legcsinosabb ruhákban szeretné küldeni a gyermekét. Utóbbinak feltétele a vastag a pénztárca - de biztos ez? Íme, egy anyuka története, aki a spórolásból boltot nyitott.

Napjaink gyermekdivatja tulajdonképpen megegyezik a felnőttekével. Egy szülő könnyen vehet a sajátjához hasonló ruhát a gyermekének. Kétségtelen, hogy ellenállhatatlanul aranyos egy aprócska kardigán vagy egy pici edzőcipő, ám a borsos ár, és az a tudat, hogy néhány hónap múlva úgyis kinövi a gyerek, megkérdőjelezi a minikollekciók báját.

Nagy Szilvia is hasonló helyzetben találta magát, amikor 2006-ban az első gyermeke születését várta. „A várandósság egyik élvezetes, de felettébb költséges állomása a gardrób megtöltése volt. Miközben kedvenc boltjaimban válogattam a szebbnél szebb gyermekruhák között, nehéz volt visszafognom magam. Mindig akadt egy olyan tétel, amire azt mondtam: ez olyan édes, hogy nem lehet itthagyni” – meséli a fiatal anyuka, aki egy-egy ilyen lágyszívűség-rohama miatt több tízezer forinttal lépte át a vásárlásra szánt keretet.

Ám kisfia születése után az új ruhák jelentős részét alig vagy egyáltalán nem használta Szilvi. „Különböző baba-mama oldalakat kerestem fel, ahol nem, vagy szinte alig használt, de jó minőségű gyermekruhákat cseréltünk más szülőkkel. Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy elkezdjek olyan boltokat keresni, ahol jó áron vásárolhatok gyerekruhát.”

Megelégelve a túlköltekezést, és az ebből fakadó bűntudatot, de tartva magát az elhatározásához, hogy csak jó minőségű, csinos ruhákba öltözteti a fiát, használtruha-üzletekre kezdett vadászni. „Sok turkálóban jártam, és nem kevésben olyan vacak minőségűek voltak a holmik, hogy újonnan se venném meg őket a gyerekemnek. Ám még itt is találtam egy-két olyan darabot, amiért érdemes volt órákig kutatnom” – meséli az élményeit Szilvi, aki idővel megtalálta azokat a boltokat, ahonnét nyugodt szívvel vásárolhatott.

„Ha farmert kerestem a fiamnak, akkor rendszerint pólócskával vagy egy helyes kardigánnal érkeztem haza, így rájöttem, hogy nem érdmes egy bizonyos ruhadarabot keresnem. A turkálásra időt és energiát kell szánni, ez az olcsóság ára. Én amúgy csak olyan boltokban vásárolok, ahol meg tudják mondani, miféle módszerrel fertőtlenítették a ruhákat, így tudom, hogy milyen előkezelést igényelnek a használatuk előtt. Minden ruhát jól átvizsgálok, hiszen előfordulhat rajtuk gyártási hiba vagy szakadás.

Használt ruha vásárlásakor mindig megnézem a nyakrésznél, a hónaljnál, nadrág esetében az ülepnél található varrásokat, kifordítva is. Eleinte mindig volt nálam centi és egy papír, a gyermekem pontos ruhaméreteivel, mert ahány gyártó, annyi konfekció – idővel, persze, mindet kiismertem.”

Utolsó szabályához, miszerint az a ruha, amelyiken egy percet is gondolkodnia kell, marad az üzletben, nem tudta tartani magát, ugyanis mindig akadt egy helyes darab, ami, ha nem is a fiára, de egy másik, ismerős gyerekre épp jó volt. „Szép lassan azon kaptam magam, hogy már egy négyszemélyes autó sem elég a megvett ruhácskák hazaszállításához" – meséli Szilvi, aki ekkor már a barátoknak, sőt, a barátok ismerőseinek is válogatta a gyermekruhát.

„Hétvégenként zsibvásárrá változott az otthonunk, egymásnak adták a kilincset az ismerősök, és kávézás, beszélgetés mellett válogatták át az általam gyűjtött ruhákat. Gyakran mondogatták, hogy amilyen jó szemem van a gyerekruhákhoz, azzal már boltot is nyithatnék.” Szilvi kezdetben nem vette komolyan ezeket a mondatokat, ám amikor a fia kétéves lett, és egy tavaszi nagytakarítás után ismét azzal szembesült, hogy a sok gyermekruhától roskadozik a gardrób, tett egy lépést a boltnyitás felé: „Úgy döntöttem, hogy azt a rengeteg ruhát, amit kinőtt, és amiket mások gyerekeinek vásároltam, de rám maradtak, megpróbálom az interneten eladni.”

Az online próbálkozás sikere után pedig már csak a bátorságát kellett összeszednie, hogy az otthonában lévő zsibvásárt egy boltba helyezze át. „A végső lökést az adta meg, mikor a játszótéren megállított egy anyuka, hogy megkérdezze, hol vásárolok a fiamnak ilyen szép ruhákat. Amikor azt feleltem, hogy turkálóban, rávágta, hogy ha boltot nyitnék, ő törzsvendég lenne nálam. Másfél hónap múlva megnyitottam az üzletemet, és az említett hölgy, aki azóta már három gyermek anyukája, tényleg a törzsvendégem lett.”

Szilvi vállalkozása már hét éve működik, és azóta egyszer sem kellett hirdetnie magát, még weboldala sincs. „Az időt, amit megspórolok a felesleges marketinggel, inkább a vásárlókra fordítom: sokat beszélgetek velük. Mindezt olyan hangulatban, ami egykor az otthonunkban volt a ruhák válogatásakor. Ehhez ragaszkodom és ehhez ragaszkodnak a hozzám betérők is.”

Címkék: turkáló, spórolás, gyerekdivat, használt ruha