Hogyan legyünk házasok?

2020. október 9. | Írta: Pusztai Luca Lili

Amikor a barátnőimmel a házasság intézményéről beszélgetünk, általában mindig ugyanarra a konklúzióra jutunk.

Egyrészről attól félünk, hogy a házassággal elvész a kapcsolat varázsa, és csak a szürke, monoton hétköznapok maradnak. Másrészről pedig attól, hogy telnek az évek, és sehol sem találunk majd egy olyan bátor férfit, akiben felmerül, hogy megkérje a kezünket. Nos, ezek után inkább nem is beszélünk az egészről.

De vajon aggódnunk kéne, hogy mi lesz, ha soha nem kötik be a fejünket? Vagy a házasság olyannyira elavult dolog, hogy nem is kellene vele foglalkozni? Mindenesetre megnyugtató a tudat, hogy a mai világban egyre inkább kitolódik a házasságkötés ideje. Sőt, egyesek már teljesen le is mondtak erről a formaságról, hiszen miért szükséges egy papír ahhoz, hogy boldogon éljünk valakivel?

Régen a házasságkötés jelentette a kezdetet, ma pedig olyan, mintha ez lenne a vége. Gondoljunk csak bele, azelőtt nem volt divat, hogy a párok összeköltöztek és gyereket vállaltak, amíg meg nem esküdtek. Ma pedig az a módi, hogy előbb kell egy diploma, majd egy jól fizető állás, és persze, ezalatt minél többet kísérletezzünk a szerelemben, hiszen mikor bulizzon az ember, ha nem a húszas éveiben. 

Ha pedig mégis ráakadunk valakire, azzal először évekig járunk, majd ha addig még nem szakítottunk, bevállaljuk, hogy összeköltözünk, és már csak várni kell, hogy valami megromoljon, és szakítsunk. Hiszen miért ne romolna meg valami? Ha valakivel évekig élsz együtt, a végén úgyis kiderül, hogy miért nem illetek össze, hogy aztán valaki új után nézhessen az ember, akivel majd szintén nem fog működni a kapcsolat.

Ebből a szempontból a házasság mint olyan, elképzelhetetlennek tűnik.

Az én barátnőim közül egynek sem kötötték még be a fejét, de azért akad egy, akinek az életvitele a legjobban hasonlít a házassághoz. Sára három évvel ezelőtt ismerte meg Barnát, akihez azonnal oda is költözött. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy Sára nem akart már a külvárosi házban maradni az anyjával, Barnának meg volt egy szép albérlete a belvárosban. Sára fél év után bejelentette, hogy terhes. Persze, nagyon örültem neki, és gratuláltam, de közben azon gondolkodtam, vajon tervezték-e a kis jövevényt, vagy mindkettejüket meglepte a hír.

Miután megszületett a kisbaba, Sáráék kiköltöztek egy vidéki házba, hiszen mégsem élhettek tovább abban a kis pesti albérletben. Sára néha panaszkodik nekem, hogy hiányoznak azok az évek, amikor még szabadon bulizhatott és flörtölhetett másokkal, de közben mindig hozzáteszi, hogy nagyon szereti Barnát, és hálás az életéért.

Sára és Barna között azóta sem merült fel a házasság gondolata, pedig boldogan élnek együtt, építik a házukat, és nevelik a kislányukat. Amikor megkérdeztem Sárát, hogy mikor lesz már az esküvő, ő csak húzta a száját, hogy ahhoz sok pénz kellene, és miért is házasodjanak össze, ha már amúgy is úgy élnek.

Ekkor pedig rádöbbentem, hogy azért beszélünk szarkasztikusan a házasságról, mert már lemondtunk arról, hogy valaha is átéljük. Vagy mégsem?

Címkék: házasságkötés, miért menjünk férjhez?, együttélés papír nélkül