Hogy telik meg a Ridikül?
A Ridikül adásainak tartalmi részéért két vezető szerkesztő a felelős. Női műsorhoz illően két családos fiatalasszony, Varga Kriszta és Szegedi Judit. Egyikük barna, magas, könnyen nevető, a másik szőke, filigrán, inkább csendes, de szakmájukban egyformán profik. Attól a perctől kezdve, hogy a producer kiválasztotta az adás témáját, az ő vállukon nyugszik a teher. Nagy munka, nagy felelősség -- elég, ha csak arra gondolunk, hogy késő délutánonként mintegy 200 ezer (!) ember nézi az adást. Minden hétköznap. Négyszáz adás, négyszáz téma.
„Van egy szerkesztőségi számítógépes rendszerünk, abban gyűjtjük az ötleteket – mondja Varga Kriszta. – Olyan ez, mintha egy nagy tábla állna az iroda sarkában, rajta sorakoznak egymás alatt a felmerülő ideák, egy munkacím, s néhány még nyers, odavetett gondolat. Ezekből választ a műsor producere, Halkó Gabriella. Nagy a merítés, szerencsések vagyunk: olyan sokan kedvelik a Ridikült, hogy nem csak a 10-15 fős szerkesztői gárda ötleteiből tudunk válogatni.
Sok néző javasol nekünk témákat, meséli el a maga tapasztalatát, esetét egy-egy élethelyzetről, amit a szerkesztők remek műsoralapanyaggá tudnak formálni. Néha egy műsorban szereplő vendégünk áll elő valamilyen ajánlattal, ilyen volt mostanában a „Tehetséggel a gyógyulásért” adás, amelyben megrendítő és felemelő perceket szerzett a nézőknek a súlyos betegséggel küzdő gyerekek életigenlése, vidámsága.
Vannak a műsornak partnerei is, a rangos Aranyanyu Díj szülte „A köztünk élő hősnők” című műsort. Ebbe az adásba az élet keserű csavart vitt: mi úgy gondoltuk, ha valakit kitüntetnek, az csak örömöt jelenthet, de kiderült, hogy az irigységgel nem kalkuláltunk. Bár nem erről akartunk beszélni ebben az adásban, szó nélkül sem hagyhattuk – s rögtön megszületett a javaslat, hogy talán érdemes lenne az irigységről is műsort csinálni.
Természetesen család- és gyermekcentrikus a Ridikül, hiszen a nők állnak a középpontjában. De ez a több mint két év bebizonyította, hogy az adások sikere a vendégeken múlik. Törőcsik Mari bölcs humorán, Szilágyi Tibor „rózsás” antréján – csak hogy a nekem legkedvesebbeket említsem.
És a meglepetéseken. Ez alatt nemcsak azoknak a hozzátartozóknak a betoppanását értem, akik vendégeinkhez meglepetésként érkeznek – Jakupcsek Gabi édesanyja, Tordai Teri lánya, Xantus Barbara színészpartnere –, hanem azokat a megindítóan őszinte megnyilatkozásokat is, amelyekkel vendégeink megtisztelnek minket és a nézőket: legyen szó abúzusról, klimaxról, fiatalkori szerelemről, betegségről, boldogságról.
Bármilyen rutinos vagy, bármennyire is előkészítesz és felügyelsz egy műsort, bármilyen profi a műsorvezető, amikor a főcímzene elhangzik, ugyanolyan izgalommal ülsz be a felvételre, mint első alkalommal – mert mindenkivel mindent megbeszéltél, de az őszinte válaszokból soha nem tudhatod, milyen műsor kerekedik ki a végén. S ezt az újra megismétlődő csodát nem lehet megunni.”
„Négyszáz adás nem kevés, és ennyi műsorral a hátunk mögött nehéz lenne csupán egyet kiragadni és kinevezni kedvencnek – folytatja a beszélgetést Szegedi Judit. – A legtöbb téma valamilyen módon közel került hozzám, hiszen a háttéranyagok készítésekor mi, vezető szerkesztők is elmerülünk a szakirodalomban, nemcsak a vendégeink személyes történeteiben. Olyan ez, mint amikor az ember vizsgaidőszakra tanul, és felkészül a tételekből. A kíváncsiság és az adott téma iránti érdeklődés mellett a magunkkal szembeni elvárás is motivál, hogy lehetőleg a maximumot nyújtsuk a nézőiknek, a »jó osztályzat« érdekében.
Számomra az egyik legérdekesebb rész a háttéranyagok összeállítása, amikor külföldi szaklapokban közölt kutatásokkal, érdekességekkel színesíthetjük és tágíthatjuk a horizontot. Ha rajtam múlik, a jövőben is igyekszünk aktualitásokkal szolgálni, sőt, amennyiben az adott tartalom engedi, és lehetőség nyílik rá, mindezeket kisfilm formájában meg is mutatjuk.
Kedvelt munkafázisom a műsor vázának kitalálása, véglegesítése, hiszen ekkorra már elkészültek a szerkesztők az interjúkkal, és a fent említett háttéranyagok is letisztultak. És végre kezdetét veheti a legózás – hogyan vezessük végig a vendégeinket a témán, kinek tegye fel a kérdést először a műsorvezető, vajon ki lesz az, aki beindítja a beszélgetés eleven menetét, hol legyen újabb kérdés, melyik percben vetítsük le a kis filmepizódot, mikor hívjuk be a negyedik vendégünket.
Hiszek a személyes történetek tanító jellegű erejében. Vendégeink nagyfokú őszinteségről tesznek tanúbizonyságot minden egyes adásban, és bízom abban, hogy utat mutathatunk azoknak, akik éppen elakadtak. Tesszük ezt olykor játékos, könnyed módon, humorral átitatva, máskor pedig a végletekig szókimondóan.
Nem árulok el titkot, hogy bizony, én is találtam már nehéz kérdésekre választ a műsorainkban, és rengeteg történetről tudom, hogy a stábot is megérintette. Itt, a négyszázadikban is elhangzott egy közhelynek tűnő mondat: Tanuljuk meg értékelni azt, amink van! Vagyis értékeljük az életet, és minden egyes, szeretetben, egészségben eltöltött napot. Valóban közhely ez? Én nem hiszem…”
Még nincs hozzászólás