Hogy mondod, apuskám?
Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő a férfit - mondta Karinthy. Sokszor jut eszembe ez a frappáns mondás, amikor nem értünk szót a barátommal. Mintha két külön bolygóról jöttünk volna. Máshogy gondolkodunk, és máshogy is fejezzük ki a gondolatainkat. Ez pedig sok konfliktushoz, félreértéshez, nem ritkán szakításhoz vezethet. Elbeszélünk egymás mellett, mert a saját nemünkre jellemző logikával próbáljuk megérteni a másikat. Pedig csak egy kis odafigyelésre volna szükség.
Beszéd a beszéd mögött
Komoly félreértések forrása lehet, hogy míg a nő átvitt értelemben utal valamire, addig a férfi azt szó szerint érti. Evolúciós okokra visszavezethető tény ugyanis, hogy a férfiak inkább a direkt, a nők viszont az indirekt kifejezésmódokat részesítik előnyben.
Hogy miért? Az erősebbik nem vadászni járt, s eközben a dolgok körülírására nem volt idő, a többértelmű fogalmazás pedig akár végzetes is lehetett. A nők ezzel szemben nyugodtabb életet éltek. Mivel napjaikat főként egymás társaságában töltötték, kommunikációs technikáik folyamatosan fejlődtek, mégpedig határozott okkal: barátkozás, együttműködés céljából.
Férfiak férfitársaságban
Amikor több férfi összegyűlik, akkor mindig csinálnak valamit: focimeccset néznek, videojátékot játszanak, söröznek, horgásznak, sportolnak. Sosem jönnek azért össze, hogy csak úgy „dumáljanak egyet”. Ha beszélgetnek, azt is vagy valamilyen tevékenység mellett teszik (például horgászás közben), vagy iszogatás mellett (ekkor ugyanis felszabadulnak, megnyílnak egymás előtt).
Számukra nem kínos a percekig tartó csönd, talán fel sem tűnik nekik, hiszen hangtalanul is űzik tovább a közös tevékenységet, és mindnyájuk fejében pörögnek tovább a gondolatok. Amikor pedig valami fontos következtetésre jutnak, akkor azt röviden, tömören kimondják (például „add ide a sört!”). Nekik a kommunikáció puszta információcsere. Sokszor fordult már elő velem is, hogy mikor a barátom elment iszogatni a srácokkal, szívesen csatlakoztam volna, ám ő a következő szavakkal utasított vissza: „Á, csak fiúk lesznek. Unatkoznál.” Először ezt lerázós szövegnek gondoltam, de később rájöttem, hogy tényleg csak jót akart nekem…
A nők túl sokat beszélnek - halljuk gyakran a panaszt a férfiaktól. És valóban. Kutatások megállapították, hogy míg egy férfi naponta átlagosan 2-4 ezer szót ejt ki, addig egy nő 6-8 ezret. Ez főleg a nap végén jelenthet problémát, amikor a férfi már elbeszélte a maga 4 ezer szavát, míg a nő még csak a felénél jár. Felmérések szerint szituációfüggő is, hogy ki beszél többet. Közönség előtt, tárgyaláson vagy társasági összejöveteleken általában a férfiak, míg a magánéletben a nők. Ezt azzal magyarázzák, hogy míg a férfinak dominánsan, a többi hímet elnyomva kell viselkednie, hogy a hierarchiában előrébb kerüljön, addig a nők félnek attól, hogy butaságot mondanak és nevetségessé válnak, így inkább csak a biztos baráti, családi környezetben fejtik ki a véleményüket.
Nők női társaságban
Mi, nők, ha szervezünk valamilyen közös programot, azt is csak azért tesszük, hogy egy jót dumálhassunk. Be nem áll a szánk, egymás szavába vágunk – legalábbis jó esetben. Ha ugyanis női társaságban beáll a csönd, az régen rossz: mindenki kínosan érzi magát, és feszengeni kezd. Valahogy úgy érezzük, hogy amíg záporoznak a történetek, pletykák, addig kellemes és tartalmas az összejövetel, de ha mindenki elhallgat, kudarcba fulladt a találkozó.
Ilyenkor valaki gyorsan egy új sztoriba kezd, hogy megtörje a kínos csendet. Számunkra a beszélgetés elsősorban fatikus (kapcsolattartó) funkcióval bír, mintsem információszerzővel. Ezt bizonyítja, hogy egymás után többször is át tudjuk rágni ugyanazt a történetet, az összefüggéseket és hátsó szándékokat feszegetve úgy, hogy egyikünk sem unatkozik. Nem a tényekre vagyunk kíváncsiak elsősorban, hanem az emberi kapcsolatokra, viszonyrendszerekre.
Erre szokták a férfiak azt mondani, hogy a nők mindig „kombinálnak”. Mindenesetre a női társalgási szokások a férfiak számára ugyanolyan érthetetlenek, mint a nők számára az ő szokásaik: össze sem tudom számolni, hányszor kérdezte már apukám, hogy miről tudok a barátnőmmel este még másfél órát trécselni telefonon, ha egyszer egész nap együtt voltunk az egyetemen.
Azért mondom, mert szeretlek
Mi, nők tehát elsősorban kapcsolattartó funkciót tulajdonítunk a beszédnek, amit legjobban a következő paradoxonnal lehet érzékeltetni: „azzal beszélek sokat, aki közel áll hozzám, és az áll közel hozzám, akivel sokat beszélek”.
Jutalmazásra használjuk a szavakat: ha szeretjük a férfit, akkor megállás nélkül csacsogunk neki, és minden apró gondolatunkat megosztjuk vele, ha viszont megharagszunk rá, nem szólunk hozzá. Bár a szótlanságukkal büntetni akarjuk az ellenkező nem szerencsétlen szülöttét, az sokszor órákig észre sem veszi, hogy baj van, hiszen számára a hallgatás természetes állapot...
Női csacsogás vs. férfias konkrétumok
A női agy folyamatorientált, így számunkra a beszéd cselekvése már önmagában problémamegoldó funkcióval bír. Azáltal, hogy hangosan gondolkodunk, rendszerezzük a dolgokat. Ilyenkor nem tanácsot várunk, hanem értő figyelmet: megoldjuk mi magunk a problémáinkat, csak valaki hallgassa meg őket.
A női agyban két körülhatárolható beszédközpont is található: egy a bal és egy a jobb féltekében. Mivel beszéd közben az agyunk többi része felszabadul, könnyedén végzünk más feladatokat is a társalgással párhuzamosan. Ezzel szemben a férfi agy elsősorban a logikus gondolkodásra, a dolgok különválasztására rendezkedett be.
Ők puszta információcserére, tények egyértelmű közlésére használják a beszédet, hiszen a dolgokat fecsegés nélkül, egyedül is a helyükre tudják tenni kategorizált elméjükben. A szavaknak csak annyi funkciót tulajdonítanak, hogy kimondják a megoldásokat, és az azok megvalósításához szükséges tevékenységeket összehangolják, megszervezik. Ezenfelül számukra a beszéd csak üres, értelmetlen fecsegés...
Még nincs hozzászólás