Higgy neki, amikor azt mondja, bántják!
A bullying nem egy új keletű jelenség, már a hetvenes évek óta vannak kutatások a témában, elsősorban a skandináv országokban tanulmányozták az eseteket. Amikor bullyingról beszélünk, egy nagyon komplex, összetett dologgal állunk szemben, ami magában foglalja többek között az iskolai zaklatást, az online, de még a kortárs zaklatást is.
A bullying „a megfélemlítés, a bántalmazás egy fajtája. Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni, ezáltal megszüntetve az „erőegyensúlyt”.
Ez a felborult erőegyensúly egyaránt jelenthet társas és/vagy fizikai befolyást. A megfélemlítés áldozatát gyakran célpontnak nevezik” – legalábbis ezt találjuk a szó definíciója alatt a Wikipédia oldalán. De mi valójában ez a jelenség?
Könyves Krisztina, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa szerint minden, ami bántalmazást, megfélemlítést vagy zaklatást jelent. Több kritériuma van, amelyek például a szülőknek vagy akár a pedagógusoknak is támpontot adhatnak a felismeréshez.
Bullyingről akkor beszélhetünk, ha egy szándékos, folyamatosan fennálló, ismétlődő – nem pedig alkalmi – zaklatásról van szó. Általában egyenlőtlen – legyen az akár testi vagy épp szellemi – hatalmi viszonyból fakadó fizikális vagy pszichés kárt okozó cselekedetek sorozata.
Az elengedhetetlen bizalmi viszony
Ahhoz, hogy egy szülő meg tudja állapítani, hogy gyermeke iskolai zaklatásnak van-e kitéve, elengedhetetlen a megfelelő szülő-gyerek kapcsolat. Szükségszerű, hogy a gyermek bizalmi viszonyban legyen a szülővel, vagy másik olyan felnőttel, akivel meg tudja osztani azokat a dolgokat, amik foglalkoztatják, akinek el tudja mondani bánatát, és akitől elfogad tanácsot.
Tehát legyen legalább egy olyan felnőtt a gyerek életében (lehet szülő, idősebb testvér vagy rokon, esetleg tanár is), akihez fordulni tud bizonyos szituációkban.
Ha ez a bizalmi viszony létezik, akkor a gyerek mindennapi történeteiből lehet leszűrni következtetéseket. Az alapítvány szakembere szerint akkor van ok a gyanakvásra a szülő részéről – akár konkrét történések nélkül is –, ha gyermeke furcsán kezd viselkedni: általánosságban véve rosszkedvű, vagy például megrémül, amikor csippan a telefonja.
De szülőként rossz lehet az előérzetünk akkor is, ha a gyermekünk egyre több pénzt kér, vagy bizonyos dolgokat listaszerűen felsorolva visz be az iskolába. A bántalmazó ugyanis általában zsarolja az áldozatát, pénzt kér, vagy esetleg – például általános iskola alsó osztályaiban – tételesen felsorolva meghatározott ennivalókat követel, mint banán, csoki, rágógumi stb.
Ha a gyermek megváltozott, visszatérő motívumként mesél különböző, az iskolában történő konfliktusokról, érdemes a dolgok után járni.
Nagyon fontos, hogy gyermekünk tudja, érezze, elhisszük neki, amit mond. Mindig van valami alapja annak, ha iskolai konfliktusokról beszél. Szülőként nem szabad elbagatellizálni ezeket a történeteket, hanem utána kell járni. Egy gyereket ugyanis nem feltétlenül azzal traumatizálunk, ha a tanár például gúnynévvel illeti őt, hanem sokkal inkább azzal, ha mi, szülők nem hisszük el a történetét!
Célszerű a szülőknek az első körben, akár bullyingről, akár intézményi zaklatásról beszélünk, a pedagógussal felvenni a kapcsolatot a helyzet megoldása, tisztázása érdekében – tanácsolja a pszichológus. Teremtsünk tiszta helyzetet! Amennyiben a pedagógus nem együttműködő, a szülőnek lehetősége van továbbmenni az ügy, vagy eset tisztázása érdekében, és az igazgatóval egyeztetni.
Előfordulhat az is…
De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az iskolai zaklatás vagy bullying nem feltétlenül csak és kizárólag gyerekek között történhet. Ismerjük az intézményi zaklatás azon formáját is, amikor maga a pedagógus a zaklató – mondja Könyves Krisztina. Ilyen például, amikor egy tanár gúnynevekkel illet egyes tanulókat.
A gyerekek ezeket a gúnyneveket általában megjegyzik, továbbviszik, és később ők is használják. A pedagógus persze nincs feltétlenül tudatában annak, hogy ezzel ő is bántalmazást követ el, mert egyszerűen az érzékenyítésnek ezen formája nincs benne a pedagógusképzés tananyagában.
Magunk vagyunk az élő példák
Magyarországon a gyermekbántalmazást törvény bünteti, de nem feltétlenül vagy minden esetben használjuk a jogot. De azokat az általános szabályokat, miszerint a gyereket nem kell fogdosni; meg kell hallgatni; komolyan kell venni, vagy a nevén kell nevezni, egyszerűen nem lehet semmibe venni – hívja fel a figyelmet a szakember.
Könyves Krisztina szerint elsősorban a felnőttek – legyen az szülő vagy épp a pedagógus – mutatnak példát azzal, miként kezelik konfliktusaikat. A pedagógus is befolyással bír a kommunikációja révén, hiszen ő tölt több időt a diákkal.
A manapság oly divatos elnevezést, a cyberbullyingot és a bullyingot nem lehet egymástól elválasztani, vagy külön kezelni. Hiszen a zaklatás sem feltétlenül ismer helyi vagy fizikai korlátot, azaz ami elkezdődik az iskolában általában este, valamelyik telefonos csetcsoportban fejeződik be. Egy-egy kiszemelt diák az áldozat, akit kicsúfolnak, megszégyenítenek, lejáratnak a többiek.
Ki az áldozat?
Érdemes azonban azzal is tisztában lenni – állítja Könyves Krisztina –, hogy ez igazából egy spirál, a bántalmazó gyerekek valahol (otthon, egy másik csoportban) ugyanúgy akár áldozatok is lehetnek, vagy követhetnek áldozati mintákat. Valójában egy adok-kapok szituációról van szó. Igazán nagy a baj, ha valaki belemerevedik valamelyik – a bántalmazó vagy az áldozat – szerepbe.
Ilyenkor feltétlenül segítségre van szükség! Kézenfekvő megoldás mediátorhoz fordulni, vagy egyéni pszichológiai tanácsadással, illetve csoportos foglalkozásokkal feloldani vagy kezelni a helyzetet. Érzékenyítő foglalkozásokra az oktatási intézményekben is szükség van. Hiszen minden bullying az elfogadás hiányából táplálkozik!
Még nincs hozzászólás