Hétköznapi (?) csodák
"Amikor ötéves voltam, anya azt mondta, a boldogság kulcs a szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem, és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: boldog. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezik az életet." (John Lennon)
A csodákat a hétköznapi rutintól nehéz észrevenni, eltakarják a feladataink. Pedig ott bújnak meg a mindennapokban. Csodaszámba menő véletlenek az észszerűség határain belül? Egyáltalán, hol van az észszerűség határa? Hol kezdődnek a csodák? A mesékben? Az álmokban, a földöntúli világban vagy a szerelemben? A körülmények véletlenszerű összejátszása? Isteni üzenet? Vagy mind együtt?
A boldogság kétségtelenül kis örömökből és apró csodákból áll. A csoda adja az örömöt. Sokszor jelentéktelennek tűnik, mintha láthatatlan lenne. Ám ha örülünk az apró, mindennapi csodáknak, ha évek múlva is emlékszünk rájuk, akkor magától a gondolattól is jobban érezzük magunkat. Ha feljutunk a Holdra, vagy ötösünk van a lottón, az valóban csoda. És vajon más-e, ha valakit szerethetünk, ha valaki szeret minket, és ránk mosolyog?
Bár létezését nem tagadjuk, mindenki számára mást jelent a szó: csoda. Ha már van belőle „hétköznapi” – ami önmagában ellentmondás –, akkor a hétköznapi ember vajon mit gondol a csodáról? Megkérdeztük.
Marci (22)
„Csoda az, hogy az emberi intelligencia kialakult. A csoda az, amikor két ember földöntúli összhangba kerül. Ez a szerelem.”
Zsuzsi (30)
„Én még nem találkoztam csodával. Lehet, hogy nincs is. Igen, van két gyerekem, férjem is, de ez természetes. Szerintem a csoda az, amire nem számítasz, és jó dolog. A napokban, amikor jöttünk a városba autóval, gyönyörű napfelkeltét láttunk felhőcsíkokkal, akkor arra gondoltam, hogy ez az 53 évesen meghalt apám üzenete, egy jel, amit észre kell most vennem. De ami nekem jel, az másnak nem az.”
Andi (40)
„Minden nap átélek kisebb-nagyobb csodákat. Mai csodám a szüleim ötvenedik házassági évfordulója. A csoda olyan dolog, amiről azt gondoljuk, hogy nem történhet meg, közben persze megtörténik. Vallási értelemben isteni beavatkozásnak hisszük. A templomba beülünk, összetesszük a kezünket, és mindenki ugyanazért imádkozik: a csodáért.
Szerintem ha a mindennapokban erősebben figyelnénk egy adott irányba, ha tudatosabban élnénk, magunk is meg tudnánk valósítani a saját csodáinkat. Amikor egy évig nem volt állásom, váltam, nehéz időszakon mentem át. Akkor rengeteget sétáltam az erdőben, hogy lelkileg töltődjek. Egy rehabilitációs intézet mellett vezetett az utam, és azon az éjszakán azt álmodtam, hogy ott dolgozom. Másnap, amikor ugyancsak az erdőben sétáltam, csak rágondoltam, hogy ezt álmodtam, és a madarak elkezdtek hangosan csiripelni. Azóta, immár 15 éve, fogyatékosokkal dolgozom, és a hivatásomnak érzem ezt a feladatot.”
Cili (40)
„Idén nyáron egy gyerekkori barátnőmmel utaztam volna egy görög szigetre, és ő az utolsó pillanatban lemondta az utat. Rögtön éreztem, hogy ennek valamiért így kellett történnie. Vettem egy nagy levegőt, és felültem egyedül a repülőre.
Vasárnap érkeztem a szigetre. Az első nap csak a tengerben gyönyörködtem, töltődtem. Imádtam. Büszke voltam magamra, hogy milyen bátran nekiindultam. El is határoztam, hogy máskor is meg fogom ezt tenni, mire várjak?
Hétfőn a reggelinél észrevettem egy magányos, jóképű férfit. Többször találkozott a pillantásunk, de nem léptünk tovább. Szerdán kicsit később ébredtem, és mire leértem a reggelire, már minden hely foglalt volt. Egyedül ennek a férfinak az asztalánál volt még egy szabad hely. Nem volt kérdés, hogy odaüljek mellé. Örült nekem. Öröm volt minden perc. Számomra csoda, kettőnknek boldogság. Ettől a perctől kezdve együtt jártuk be a szigetet, éjjel-nappal sétáltunk, kézen fogva szaladtunk be a tengerbe, csókolóztunk a pálmafák alatt. Romantikus nyári szerelmet, tengerparti csodát éltem át.”
János (50)
„Kisebb és nagyobb csodák vesznek körül minket, amik mellett nem szabad elmennünk, hiszen a csoda mindig a jóval köthető össze. Egy gyönyörű naplemente, az első tavaszi virág, az első meleg nap az évben, a hűvös eső egy forró, nyári napon, az őszi aranyló levelek vagy az első hó. Ezeket nem szabad természetesnek venni, ezek az apró csodák.“
János atya (50; katolikus pap)
„2002. február 2-án nem sokkal 1 óra előtt felborultam a kocsimmal az autópályán, pedig nem is mentem gyorsan, de valaki kihajtott elém, és nem akartam belerohanni. A rendőrök a feje tetején álló totálkáros autóra csak annyit mondtak: ilyenből nem szoktak élve kiszállni. Egy hónap múlva egy kedves nővér hozott egy rózsafüzért, és azt mondta: február 2-án voltam Rómában, a pápa megáldott, és én azonnal imádkoztam érted egy tizedet – ez 1 óra körül történt.
Az egyházi értelemben vett csoda Isten szeretetének látható jele, amit azért kapunk, hogy a hitünk megerősödjék. A csoda nem egyszerűen a természeti erők feloldása, vagy hatályon kívül helyezése, nem varázslat, nem látványosság, nem »jár«, nem automatizmus, nem elvárható, még csak nem is kiérdemelhető. Imádkozni lehet és kell érte, de Isten szuverén döntése és ajándéka, hogy megadja-e."
Még nincs hozzászólás