Házhoz érkezik a segítség
Ha anyukád azt sem tudja már, hogy hol áll a feje, és apukádnak a sok munkától nincs egy perc ideje, akkor azt ajánlom, hívd a nagymamát - énekeli Halász Judit az egyik dalában. De mi történik azokban a családokban, ahol egyetlen nagyszülő sem elérhető? Olyankor indulnak a Nénik bevetésre...
Az Otthon Segítünk Alapítvány (OSA) önkéntesei jelenlétükkel közel tizennégy éve nyújtanak gyakorlati segítséget, és támaszt a kisgyermekes családoknak. Hogy miben? Éppen, amiben kell! Az önkéntesek az otthonukban látogatják meg a családokat, és úgy segítenek, mint egy jó barát. Hiszen ahol gyermek van, ott akad tennivaló is bőven. Így van ez a Rudik családnál is, ahol látogatóban jártunk, hogy megismerkedjünk az OSA-Szolgálattal és a benne résztvevő önkéntesek és családok együttműködésével.
A hetedik kerületi öreg bérház földszinti lakásában – ahonnét Rudik Márti, a férje és négy gyermekük éppen költözni készülnek – a hurcolkodással járó felfordulás ellenére is szívmelengető idill fogad. A nappali hatalmas, puha szőnyegén a négy és fél éves Józsi az építőjátékával szórakoztatja húgát, Terikét, míg édesanyjuk, Márti a dobozok rendezgetésével küszködik. A család legkisebbjei, Benedek és Fanni, a három hónapos ikerpár békésen szunyókál a hordszékében.
A háttérben Fejér Judit, önkéntes nyugalmazott közgazdász ruhákat tereget, fél szemmel a kicsiket vigyázza, és még arra is marad energiája, hogy beavasson a részletekbe: „Több mint tíz évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy a nyugdíjazásom után felszabadult időt és energiát valami hasznos és értelmes tevékenységbe szeretném fektetni. Egy rádiós műsorban hallottam az alapítvány szolgálatáról, és jelentkeztem. Négy gyermekem és tizenegy unokám van, de ők már lassan kikerülnek a szárnyaim alól, rám inkább a vakáció idején van szükségük, így jut időm arra, hogy máshol is segítsek.”
Önzetlen támogatás
„Pótnagyi?” – töröm meg tétova kérdésemmel a tevékeny idillt, mert nem tudom, pontosan minek nevezzem a kapcsolatot, amely Juditot a Rudik családhoz fűzi, de kissé mellélövök. „Csak Néni” – kapom meg a rövid, kedves mosollyal kísért válaszát, de érzem, ez az egyszerű szó különleges kapcsolatot takar. A „Néni” jön, és segít, amiben tud. A szolgálat ereje éppen abban van, hogy roppant egyszerű.
A szervezet és önkéntesei nem a nagyszülőket akarják pótolni: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak, hogy a gyerekek és a szülők jól érezzék magukat, magabiztosak legyenek, éppen ezért gördülékeny a közös a munka. Judit néni, ha kell, mesét olvas, pelenkázza az ikreket, mosogat vagy teát főz, de leggyakrabban Terikével tölti az idejét – mindezt önzetlenül.
„Az ikrek születése előtt három hónappal érkezett hozzánk Judit néni, akkor, amikor nekem már sokat kellett pihennem a terhesség miatt. Józsi már ovis volt, Terézke viszont itthon volt velem, de a szokásos séták a játszótérre vagy a parkba már nehezen mentek, ezért amit én nem tudtam megtenni Terussal, azt Judit néni vállalta” – meséli Márti, aki a húga javaslatára kereste fel az alapítványt. A gyerekek nagyszülei távol élnek, így nem tudnak a család mindennapos segítségére lenni, ezért Mártiék nagyon örültek, hogy nagymama korú segítőt kaptak.
Judit néni kezdetben hetente kétszer látogatta a családot, de most a költözéssel járó időszak nehézségeihez igazodva, hetente háromszor jön: délelőtt érkezik és ebéd után távozik. Márti és Judit néni kettőse láthatóan összeszokott, jól működő csapat, észrevétlenül kerül az üres gyermekpoharakba a tea, az apró kezekbe a ropogtatnivaló, és már a ruhákat is elpakolta valaki a szárítóról; a legkisebbek tiszta pelusban alszanak tovább, a nagyobbak pedig Judit néni meséjét hallgatják.
A kialakult nyugalomban nekem Márti mesél: „Már az első találkozás is nagyon jól sikerült, a kerület önkénteseinek a koordinátorával érkezett Judit, ekkor beszéltük meg a részleteket. Szimpatikusak voltunk egymásnak, így az ezt követő alkalommal már el is kezdődött a tehermentesítésem. Az ikrek egy hónapos korukban kórházba kerültek. A férjemmel felváltva voltunk mellettük éjjel-nappal, a másikunk meg itthon a nagyokkal. Ebben a helyzetben is egyből Judit nénihez fordultunk segítségért, nélküle nem tudom, hogy boldogultunk volna.”
Fejér Judit a körülbelül kétszáz támogatóval dolgozó szolgálat tapasztalt önkéntesei közé tartozik, Rudikék a tizenhatodik család, akiknél szolgálatot teljesít, és gyakran előfordult, hogy egyszerre két családnak is segített. A jelenlegi szolgálat a költözés miatt hamarosan befejeződik, „de abban maradtunk Judit nénivel, hogy tartani fogjuk egymással a kapcsolatot”.
Nem barátok, nem csak nénik
Az Otthon Segítünk Alapítvány önkénteseinek maguknak is szülőknek kell lenniük, de a munkájuknak nem feltétele semmiféle képzettség. Fontos azonban, hogy elvégezzék az alapítvány által előírt felkészítő tanfolyamot, mielőtt családokkal találkoznának. Egy együttműködés meghatározott ideig tart, és adott kereteken belül folyik.
„Nem barátként, hanem segítőként megyünk a családokhoz, bár nyilván baráti segítséget nyújtunk és bizalmi kapcsolatra épül ez az együttműködés – ezt már Lehőcz Mónika, az OSA igazgatója meséli az alapítvány irodájában, majd hozzáteszi: – Persze, az is természetes, hogy mindkét félnek jól kell éreznie magát ebben a kapcsolatban, anélkül nem működne a dolog.”
A program még nem országos lefedettségű, és a nénik mellett néhány bácsi is a segítők közé tartozik. „Vannak olyan családok, amelyek kifejezetten férfi támogatót szeretnének, hogy a gyerekeknek legyen kivel rúgniuk a bőrt a játszótéren” – ismerteti a családokban felmerülő igények sokszínűségét az igazgató. Éppen ezért az alapítvány önkéntesei és dolgozói mindig arra törekednek, hogy a család igényeihez illő segítséget nyújtsanak. Nagyon fontos leszögezni, hogy a fiatalabb és idősebb önkéntesek nem helyettük, hanem velük együtt végzik a feladatokat, mert a segítségnyújtás egyik legfőbb célja a szülők megerősítése a saját apai-anyai szerepükben.
Még nincs hozzászólás