A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hahota jóga

Erőltetett jókedv? Igazi derű? Nos, akadnak olyan válaszok, amelyek meglepőek. Egyre ismertebb a hahóta jóga, amelyről már lapunk hasábjain is olvashattak. Ez a módszer valóban sokkal több, mint a napi nevetésadag mesterséges előhívása.

Fotó: Europress/AFP

Nemes Szilvia egy kórházban dolgozott gyógymasszőrként és dietetikusként, mikor eljutott egy hahóta jóga foglalkozásra: „Hihetetlen élményben volt részem! Azon nyomban elhatároztam, hogy ezzel én is foglalkozni szeretnék. Elvégeztem a hahota jóga tanfolyamot Budapesten, így lettem »kacagáskarnagy«, és elkezdtem magam is foglalkozásokat vezetni. Az a szuper az egészben, hogy az embernek semmi másra nincs szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát egy hahota jógán, csak a nyitottságára és a hajlandóságára.”

Minden hahota jóga foglalkozást bemelegítő gyakorlatokkal kezdenek, amelyek nyújtózkodásból, éneklésből, kántálásból, tapsból állnak: ezek segítenek a kezdeti feszültség oldásában, a gyermeki játékosság felszínre hozatalában.

„A légzőgyakorlatokkal felkészítjük a tüdőnket a nevetésre, majd különböző mozgásos, játékos, vizualizációs képekkel mindenkiből előcsalogatjuk a nevetést, ami előfordulhat, hogy az elején kissé erőltetett, de a technikák és a szemkontaktus révén, amit végig tartunk a gyakorlatok során, gerjesztődik a nevetés, és átcsap spontán kacagássá.

A kutatások kimutatták, hogy már napi 20 perc nevetés elég ahhoz, hogy jótékony élettani változások induljanak el a szervezetünkben. A foglalkozás végén irányított »nevetésmeditációt« tartok, ami katartikus élmény lehet, és akár napokig feldobja az ember hangulatát. Majd ellazulást segítő gyakorlatok következnek, mert abbahagyni sem egyszerű a nevetést – magyarázza Szilvia a módszert.

Ezután hozzáteszi: – Tapasztalatom szerint az emberek nagy többsége szeretethiánytól szenved, és érintés dolgában sem áll valami jól. Kevés jó szót, simogatást, ölelést kap, pedig ezek nélkülözhetetlenek a jó közérzetünk, a jókedvünk, a pozitív életszemléletünk fenntartásához.”

Aranyosi Ervin a Hahota Klub vezetője, a hahotajoga.hu weboldal alapítója elkötelezett híve az indiai orvos, Dr. Madan Kataria által kidolgozott módszernek. Véleménye szerint a nevetés élettani hatása valóban páratlan:

„A kacagás masszázs az ember szervezete számára. Belső szerveinket képes úgy átgyúrni, hogy a vérkeringés hatékonyabbá válik, a máj, a vese, a tüdő, a lép, a gyomor, a belek vérellátása javul. Ugyanakkor a nevető ember hangulata is egészen más. Ez talán a hahóta jóga legnagyobb előnye: hogy bárkiből pozitív embert tud faragni – vallja a szakember. – A világban naponta hangzik el, hogy a negatív stressz hatásai miként teszik tönkre az embereket.

Mint mikor egy léggömböt túl feszesre fújnak, és nem engedjük ki belőle a túlnyomást, az pedig kipukkad. Ugyanígy működik ez az embernél is: a túl nagy nyomástól depressziós lesz, vagy testi betegségeket produkál. A nevetés az a biztonsági szelep, ahol a fölös negatív energiát kiengedhetjük, így csökken a stressz.”

Címkék: terápia, nevetés, élettani hatás, hahota jóga, hahoa klub

Egy hozzászólás

  • Mária

    Zseniális! Hol lehet csatlakozni? Ssjnos nem találtam meg az interneten az elérhetőségét.

Szóljon hozzá Ön is!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!