'Ha valaki nagyon dicsér, attól mindig megijedek'
Véletlenül kezdett filmezni Divinyi Réka forgatókönyvíró, akinek a nevéhez olyan ismert filmek kötődnek, mint a Valami Amerika 2., a Kaméleon, a Szabadság, szerelem vagy a Csak szex és más semmi. Beszélgetésünkből kiderül, hogy honnan jött és hová tart a szakmában, mitől lesz valaki forgatókönyvíró és szerinte mi a legnehezebb az írásban.
RIDIKÜL MAGAZIN Három és fél éve vagy a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, ez a pozíció azért nagyon más, mint amiben korábban éltél, a szabadúszó, értelmiségi, forgatókönyvíró-dramaturg világa. Hogy érzed magad benne?
DIVINYI RÉKA Amikor elvállaltam a feladatot, arra vágytam, hogy egy kicsit kiszakadjak az állandó „alkotni kell, alkotni kell” körforgásból, túl azon, hogy úgy gondoltam, szívesen segítenék benne, hogy felálljon az új szakmai, ráadásul forgatókönyv-centrikus rendszer. Akkoriban már nem tett boldoggá az írás, fárasztott, alig jutott eszembe valami, másban akartam kipróbálni magam, töltekeznem kellett. Most viszont már nagyon hiányzik, ezért is döntöttem úgy, hogy januártól visszamegyek forgatókönyvírónak. Gyakorlatilag három és fél éve nem írtam, elszórakoztattam magam színdarabokkal meg tévésorozatokkal, de most már nagyon hiányzik a filmezés is.
RM Mennyire volt tudatos választás a pályádon a forgatókönyvírás?
DR Szinte semennyire. Sokáig színésznek készültem, a Nemzeti Színház Stúdiójába jártam, ott már rájöttem arra, hogy ez mégsem nekem való, de mindenképpen a színház közelében akartam maradni. Mivel korábban is sokat írtam, természetes választás volt, hogy színház-dramaturg szakra jelentkezzem. Így is lett, az egyetem utáni első néhány évben színházakban dolgoztam, aztán később televíziós műsorokban. A forgatókönyvírás akkor kezdődött, amikor teljesen véletlenül megismerkedtem Goda Kriszta filmrendezővel. Az viszonylag gyorsan kiderült, hogy mi egy nyelvet beszélünk, hasonlóan gondolkozunk egy csomó mindenről és szívesen dolgoznánk együtt. Ő annyira erősködött, hogy film, film, film, hogy belementem. Ekkor jött az első filmes munkám, a Csak szex és más semmi.
Nagy szerencsém volt Goda Krisztával, mert roppant szigorú volt hozzám, és rengetegszer átíratott jeleneteket, számon kérte rajtam a filmes látásmódot, hiába gondoltam valamiről, hogy ez már elég vicces, vagy már érthető, nem volt elégedett a leírtakkal. Az első közös munkánk volt a forgatókönyvírói iskolám. A legfőbb tanulság számomra az volt, hogy igen, adott esetben akár 80 százalékban is át kell írni egy forgatókönyvet. Én mindig legalább nyolc-tíz verziót írok, és az első egyáltalán nem hasonlít a legutolsóra.
RM December végén mutatják be a színházi évad szuperprodukcióját, az általad írt, Játékkészítő című zenés akciómesét. Ez mióta foglalkoztat?
DR Idestova egy éve dolgozom rajta, és hihetetlenül nagy kihívást jelentett a számomra. Illés Gabriella, az előadás producere álmodott egy nagyot: az volt az ötlete, hogy egy Oroszlánkirály nagyságrendű, Broadway-szerű musicalt szeretne létrehozni, popsztárokkal, színészekkel, énekesekkel, táncosokkal, artistákkal, látványosan, interaktívan, egy olyan csodát, amilyen még nem volt. A népmesékből indult ki, ilyesmi sztorit keresett. Egy hét gondolkodási idő után arra jutottam, hogy önmagában a népmese már az én gyerekemnek sem elég erős hívószó, egykori feladatait, funkcióit ma már nem feltétlenül tölti be.
A mai gyerekeknek a modernebb történetek vonzóbbak, ismerősebbek, mert más problémáik vannak. Akkor találtam ki azt a koncepciót, hogy állítsuk azt, hogy a népmesék már nem elég érdekesek, viszont ők maguk népszerűbbek akarnak lenni, és videojátékokká szeretnének válni, ezért elrabolnak egy gyereket, hogy segítsen nekik. Ez talán mondhat valamit a mai gyerekeknek is, miközben univerzális dolgokat fogalmazhatunk meg a fantáziáról, a csodákról, a gyermeki lélekről, a nyitottságról.
RM A produkció rendezője a férjed, Magács László. Hogy megy az együttműködés?
DR Bár mindig megfogadjuk, hogy nem csinálunk többé ilyet, valahogy mégis belesodródunk a közös munkába. Még csak nem is azért, mert ilyenkor otthon is dolgozunk, hiszen ha valamiben nagyon benne vagyok, akkor otthon sem tudok leállni, inkább azért, mert ilyenkor másképp beszélünk egymással, mint ahogy kellene, több feszültséget okozunk egymásnak a szakmai harcainkkal. Nem igazán szerencsés, de majd valahogy megbirkózunk vele.
RM Ott tartunk, hogy te most már a forgatókönyvírók középgenerációjához tartozol, komoly pozícióval. Milyennek látod az utánpótlást? Mekkora kihívást jelentenek a fiatalok?
DR Nagyon nehéz megmondani, hogy kiből mi lesz. Szerintem az avat valakit szakemberré, ha éveken keresztül tart egy színvonalat, újabb és újabb történeteket tud írni, mert beletelik egy pár évbe, mire valakit forgatókönyvírónak lehet nevezni. De vannak tehetséges emberek, jópofa hangok. Mégis, úgy érzem, hogy kicsi a játéktér itthon, hiányzik a gyakorlóterep, kevés a rutin. Egy forgatókönyvíró számára az igazi gyakorlás az, ha látja a vásznon, hogy milyen hibákat követett el, és utána lesz még alkalma kijavítani azokat. Sokszor alapvető dramaturgiai tisztázatlanságok vannak. Mik a tétek? A motivációk? Vagy akár, hogy miről, kinek is szól egy történet. Ennek végiggondolásához már kell a rutin, a szaktudás. Az nagyon hasznos lenne, ha a fiatalok végigülnének egy-egy dramaturgiai megbeszélést, és hallanák, hogyan elemzi a forgatókönyveiket egy rutinos szakember.
RM A film egy alkalmazott műfaj, legalább annyira az operatőré, a színészé, mint a rendezőé vagy a tiéd. Mennyire fontos a számodra, hogy valaki megmondja a munkádról a véleményét?
DR A legeslegprofibb író is, én is, mindenki, egy-két átírás után totálisan el tud veszni a saját történetében. Már nem látjuk, hogy egy bizonyos jelenet még hatásos-e, vagy csak mi unjuk rettenetesen. Ezért nekem nagyon kell az objektív szem. Valaki, aki őszintén, dramaturg nyelven megmondja, hogy hol tartok a történetben vagy mi a probléma a könyvvel. A kritikáért hálásnak kell lenni. Ha valaki nagyon dicsér, attól mindig megijedek.
RM Szerinted milyen a jó film, te milyen filmet szeretnél írni?
DR Olyat, amilyet szívesen megnéznék a moziban. Nem szeretnék a világról prédikálni, vagy arról, hogy ma hogyan élünk. A pusztába kiáltott szó sem okoz örömet: fontos, hogy minél többen lássák. A következő filmtervem egy személyesebb, családcentrikusabb történet lesz.
RM Ezek szerint egy szerzői filmre készülsz?
DR Inkább személyes filmre, de olyan stílusban, műfajban elmesélve, hogy a közönséget érdekelje. Már tízéves a fiam, talán lassan tudnék valamit mondani arról, hogy mit is jelent az ember számára az anyaság, a szülővé válás. Szívesen beszélnék egy szülő–gyerek típusú kapcsolatról. Ilyen filmem még nem volt, de most ez foglalkoztat a legjobban. Bár mindig sokkal egyszerűbb olyan történeteket írni, amik nem rólam szólnak, könnyebb más emberek problémáiba belehelyezkedni, mint igazán mélyre ásni saját magunkban. Az ember önmagát fogalmazza meg a legnehezebben, de azért majd igyekszem ezt is úgy eltávolítani, hogy ne egy az egyben rólam szóljon, hanem egy fikciós történetté váljon. Aztán majd meglátjuk, mert néha a legszemélyesebb történeteket a legnehezebb megírni.
Még nincs hozzászólás