A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ha szeret, akkor féltékeny. Ugye?

A legtöbb nő olyan férfira vágyik, aki óvja, vigyázza, szembeszáll érte a világgal is, ápolja, ha beteg, vigasztalja, ha szomorú. Ha ilyen férfival találkozunk, nagyot dobban a szívünk, és azonnal gyönyörű királylánynak érezzük magunkat. Pedig lehet, hogy ez csapda?

A mai európai társadalmakban kevés nőnek van szüksége arra, hogy a szó szoros értelmében gondoskodjanak róla. Tanulhatunk, dolgozhatunk, és (elvileg) azonos jogokkal bírunk, mint a férfiak. Szabadok vagyunk, ma már nem ítél el senki, ha nincs férjünk, vagy férj nélkül neveljük a gyerekünket, nem égetnek meg, ha megbámuljuk a teliholdat vagy kártyát vetünk. A férfira egyenlőként tekintünk, és tőle is ezt várjuk el. Miért gyengülünk el mégis, ha jön egy pasi, és fel akar karolni?

A pszichológusok szerint a túlzott gondoskodás hátterében gyakran a teljes kontroll igénye áll, vagyis az, hogy az ’ajnározott’ fél lassan elveszítse minden önállóságát, és kiszolgáltatottá váljék. Az uralkodó látszólag erős és mindenható, pedig épp az igen kevéske önbizalma az oka a viselkedésének.

Elgondolkodtató tehát, milyen szinten fogadjuk el az amúgy csábítónak tűnő gondoskodást, mennyire adjuk fel a függetlenségünket, álmainkat, céljainkat, vagyis önmagunkat egy kapcsolat érdekében. Nincs azzal baj, ha életünket párunk szolgálatába állítjuk, de csak akkor, ha mi is örömöt találunk benne.

Fotó: Shutterstock.com

Jobbat érdemel nálam!

Jeffrie Murphy amerikai pszichológus a féltékenységet az elégtelen önbizalommal hozza összefüggésbe. Ha úgy látjuk, hogy az, akit szeretünk, egy másik emberre több figyelmet fordít, azt az érzést kelti bennünk, hogy mi nem vagyunk elég jók, okosak, szépek, fontosak számára. A féltékenység alapja tehát mindig az önbecsülés hiánya.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2022. évfolyama 5. számának 50. oldalán!)

Címkék: osho, féltékenység fokozatai

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!