A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ha mutálni kezd a fiúkórus

Egy gyerekszínésznek még lehet komoly felnőtt karrierje. De akad olyan közszereplés, ahol már kamaszkorban garantáltan vége a népszerűségnek, mégpedig akkor, mikor a gyerek hangja mutálni kezd. Ez pedig nem más, mint a fiúkórusok világa.

Fotó: http://presse.bregenzerfestspiele.net/

Hazánkban nem oly népszerűek, de Angliában, vagy épp a szomszédos Ausztriában komoly hagyományai vannak a fiúkórusoknak. Ide olyan kisfiúkat toboroznak, akiknek szép, csengő hangjuk van, kiváló a hallásuk, és igen magas regisztereket is elérnek.

A karácsonyi Csendes éjt például sokan hallgatják éppen a bécsi Sängerknaben kórus előadásában, ez a gyülekezet egyébként a világ egyik legrégibb gyerekkórusa. 1498-ban az udvari zenei kápolnát Innsbruckból Bécsbe telepítették, és ez időtől számítják a kórus hagyományait.

A tengerész-egyenruhában megjelenő fiúcskák csengő hangjukkal évente majd' háromszázszor lépnek fel különböző helyszíneken, szinte a világ minden táján, legtöbbször persze a saját koncerttermükben és miséken. De Japántól Dél-Afrikáig utaznak szerte, mert a kilenc és tizennégy év közötti fiúcskák hangja elbűvöli az egész világot. Éppen ezért nemzetközi a csapat: persze, a legtöbb kiskamasz osztrák, de akad köztük szlovák, román, luxemburgi, ír, sőt, magyar gyerek is.

Ezek a tanulók a bécsi internátusban laknak, itt járnak iskolába, itt vesznek részt a napi próbákon, itt gyakorolnak és készülnek a koncertekre. Számukra a pódiumon állni, közönség előtt szerepelni, tapsra meghajolni mindennapos rutin. Egész életük az éneklésről szól, a népszerűségről, a koncertekről. Szigorú szabályok szerint élnek, fegyelmezetten tanulnak, mert aki rossz jegyeket szerez, az a kórusban sem énekelhet. 

1997 óta felvesznek az iskolába lányokat is, de a hagyomány a fiúk jelenlétét kívánja meg.

Nos, ezek a kilenc–tizennégy évesek pontosan tudják, hogy bámulatos karrierjüknek egyszer csak vége szakad. Óhatatlanul eljön ugyanis a pubertás időszaka, mikor az ádámcsutka növekedni kezd, a hangszálak vastagodásnak indulnak. Ez persze megváltoztatja a fiúk hangját, megkezdődik a mutálás, és a csengő hangokat már nem képesek kiénekelni. Egyébként kevesen tudják, hogy a lányok is mutálnak, csak náluk jóval kevésbé feltűnő a hang változása. 

Mindenesetre a belépő a fiúkórusba a hang változásával megszűnik. Persze, ezeket a gyerekeket rendkívül muzikálisan nevelik, és a gondos szülők és tanárok tovább tudják fejleszteni a zenei vagy énekesi képességeket. De ők mindenképpen elmondhatják már tizennégy évesen magukról: „Segítség, felnőttem!"

Címkék: éneklés, népszerűség, szülő gyerek kapcsolat, fellépés, bécsi sängerknaben, fiúkórus, gyerek karrier

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!