A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Gyógyító víz reuma, meddőség, gyomorpanaszok ellen

Egykor régen az emberek bajaikra ivókúrát meg fürdőkúrát vettek. Idős asszonyok áztatták fájó térdeiket a gyógyító vizekben. Karcsú fiatalasszonyok utaztak Herkulesfürdő híres városába gyermektelenségük ellen gyógyírt keresni.

Fotó: Shutterstock.com

Később, ahogy az orvostudomány fejlődött, újabb és újabb problémák eredményes kezelésére nyílt lehetőség. Így a mozgásszervi megbetegedések és a baleseti rehabilitáció mellett a felső légúti bántalmak, az anyagcsere, a kiválasztás, illetve a keringési és az idegrendszer betegségeire, nőgyógyászati problémákra is sikeresen alkalmazták a fürdőbeli kezeléseket.

Mozgásszervi bajokra kénes vizet

Leggyakrabban ma is mozgásszervi betegségek esetén javasolják az orvosok a termálvizekben való fürdőzést. Főként reumásoknak, aztán csontritkulás esetén, a különböző végtagsérülések, protézisbeültetés után, ortopédiai műtéteket követően, bénulások, gerincsérvek esetén.

Úgy mondják, a mozgásszervi bajokra legjobb a kénes víz. A kénes vizek közül elsőként a szakirodalomban Harkányt szokás emlegetni. Nem kevésbé híres és gyógyításra évszázadok óta alkalmas a Hévízi tó. Vizének speciális gyógyerejét a tó medrét borító tőzegrétegnek köszönheti.

Egyesíti magában a szénsavas, a kénes, a kálciumos, magnéziumos, hidrogén-karbonátos és enyhe radonemanációt tartalmazó gyógyvizek kedvező tulajdonságait.

Miként mozgásszervi panaszok gyógyítására ajánlják Csokonyavisonta, Kehidakustány, Sárvár, Harkány, Miskolctapolca–Barlangfürdő, Zalakaros, Gyula, Hajdúszoboszló hévizeit is.

Budapesten pedig szinte valamennyi fürdő, a Király a Gellért, a Széchenyi, a Lukács és a Rudas vize is jótékony hatású.

Nőgyógyászati problémákra timsót

A nőgyógyászati kórképek közül a krónikus petefészek-gyulladás és a meddőség esetén figyelhető meg látványos eredmény a gyógyvizekben történő fürdőzés hatására. Hazánk mintegy ötven termál-, gyógy- és strandfürdőjében kezelnek nőgyógyászati panaszokat.

Szakorvosi szempontból mindegyik elismert. A speciális kezelésekre szakosodott intézmények egyik legrégebbike a parádfürdői, ahol sok év szakmai tapasztalatait, a gyógyvizet és a korszerű fizikoterápia eredményeit felhasználva végeznek gyógyító, megelőző és rehabilitációs munkát.

A kezelés lényegét az Európában is egyedülálló, Parádfürdőn fellelhető vasas-timsós gyógyvíz hatása adja, amely kifejezetten előnyös a női meddőség különböző formáinak, a változás korában jelentkező panaszok, nőgyógyászati krónikus gyulladásos állapotok megszüntetésére, műtéti beavatkozások elő- és utókezelésére, rehabilitációjára.

A mesterséges megtermékenyítéshez is igénybe veszik Parádfürdőt, ahová számos szakklinika irányítja betegeit. De rendkívül jó eredményekkel dicsekedhetnek Csokonyavisonta, Csorna, Zalakaros, Hévíz, Kehidakustány, Sárvár, Igal, Szeged – Anna fürdő, Gyopárosfürdő, Gyula, Hajdúszoboszló is.

Felső légúti nyavalyákra sós vizet

Légúti betegségek esetén hatékony a magas sótartalmú gyógyvizes inhalálás. Itthon is elérhető a Bükkszéken feltörő, magas sótartalmú gyógyvíz.

 A sós, párás kezelések jót tesznek az asztmásoknak, allergiásoknak, poros levegőjű helyen élőknek és dolgozóknak, vagy éppen a légutak hurutos megbetegedése esetén is.

Hasonlóképpen jó hatású légúti, légzőszervi nyavalyákra a Miskolctapolca Barlangfürdő, mely egy sziklavájatból tör elő, színe áttetsző, nitrátos szagú, ereje a bőrt összehúzza, a lázat leviszi, az étvágyat meghozza.

De hasonlóképpen ajánlható a csornai termálfürdő vize is magas sótartalma miatt. A vendégek hasonlóképpen gyógyulhatnak Csorna, Kapuvár, Bükkszék és a budapesti Gellért fürdő vizében is.

A rossz emésztés ellen különféle sókat

A gyógyvizek eredményes alkalmazása emésztőszervi betegségek kezelésében több mint százéves múltra tekint vissza. A leghatásosabb gyógyvizek közé tartoznak a szulfátos, azaz keserűsós és glaubersós, valamint a kénes gyógyvizek.

A szulfátos gyógyvizek egyes epebetegségekben rendelkeznek kedvező hatással.

A keserűsó és a glaubersó a Hunyadi János és Mira gyógyvízben és a Ferenc József keserűvízben lévő hatóanyagok elfogyasztása után az epehólyagban pangó epe kiürül, ez a beteg panaszainak jelentős enyhülésével, csökkenésével jár.

Az epeelválasztás fokozódása következtében az epehólyag friss epével töltődik fel. A parádi kénes gyógyvíz is rendelkezik epehajtó tulajdonsággal, elfogyasztása után mintegy negyedóra múlva epehólyag-összehúzódás következik be. 

Bőrgyógyászati betegségek ellen

Az egyik legkellemetlenebb, nehezen gyógyítható bőrbetegség a pikkelysömör. A harkányi termálvíz pikkelysömörre kifejtett kedvező hatását már korábban megfigyelték a harkányi gyógyfürdőkórház orvosai.

A tudományos igényű bizonyításra 2007-ben került sor, amikor kontrollált, vak kiértékelésű klinikai vizsgálat igazolta a korábbi tapasztalati tényt.

Az eredmények alapján a Bőrgyógyászati Szakmai Kollégium elismerte a víz gyógyhatását, és az országos gyógyfürdő-igazgatóság a pikelysömörrel, mint eredményesen kezelhető betegséggel bővítette a harkányi gyógyvíz törzskönyvében szereplő indikációs területet.

Hasonló hatásúak egyébként Csorna, Kehidakustány, Sárvár és a Miskoltapolca-barlang vizei is.

Vérszegénység, koraszülés ellen vasat

A vas elengedhetetlenül szükséges a vérképzéshez. A vashiány levertséget, fáradékonyságot, koraszülést okozhat. Az emberi szervezet vasraktára elég nagy.

Ha egy egészséges férfi egyáltalán nem juttatna a normál táplálkozás során vasat a szervezetébe, akkor is csak nyolc év alatt alakulna ki vashiányos vérszegénység. Vagyis normális életmód mellett, különösen a férfiak esetében, nincs szükség vaspótlásra.

Bizonyos élethelyzetekben, elsősorban nőknél azonban szükség lehet rá, hisz a terhesség alatt, szülés után, szoptatás alatt vagy erős menstruáció idején jelentősen csökkenhetnek a vastartalékok.

A vasat azonban nem könnyű pótolni, mert a vaskészítmények nehezen szívódnak fel a szervezetben. Ezért szokták ajánlani a vasas fürdőket. A gyógyfürdőzés során a vas a bőrön át szívódik fel a szervezetbe, ez nőgyógyászati megbetegedések kiegészítő kezelése lehet.

A vashiány okozta vérszegénység esetén ivókúrát is alkalmaznak. Vasas vízforrások: A parádi Clarissa- és István-forrás, a mohai Stefánia-forrás.

Címkék: gyógyvizek, pikkelysömör, hajdúszoboszló, csorna, parád, zalakaros, kehidakustány

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!