Gyógyító királyok
A köznyelvben mal le roi vagy kings evil néven említett görvélykórról, a nyaki mirigycsomók gyulladásos duzzanatáról több száz éven át tartották, hogy a francia és az angol király puszta érintésétől elmúlik, s a beteg meggyógyul.
A királyok „varázserejének” hagyománya a középkorban az első századokig, a szakrális királyságok kialakulásáig nyúlik vissza, tudhatjuk meg Marc Bloch francia történész Gyógyító királyok című könyvéből. Mivel a királyok fölszentelésének elengedhetetlen része volt a felkenés (amivel az uralkodó Isten védelme alá került), a szent olaj a tömeg fölé emelte a királyt, akárcsak a papokat és a püspököket. A népi hiedelem pedig rengeteg egyházi eszköznek és kelléknek tulajdonított csodatévő, főként gyógyító erőt, különösen az olajnak.
A 10. században megszülető Franciaország trónján Jámbor Róbert volt az első, aki kézrátétellel kezelte a betegségeket (abban az időben több kórt is), Szent Lajos korára (1226–1270) ez a képesség már hagyományosnak és örökletesnek számított, I. Henrik (1100–1135) pedig, aki félig francia származású volt, Angliában is bevezette a rítust. A szertartás során a beteget a király megérintette a fertőzött területen, majd keresztet vetett rá, és kezet mosott (Franciaországban ennek a víznek is gyógyító erőt tulajdonítottak).
A kézrátétel rendkívül nagy népszerűségnek örvendett; egy számadáskönyvből például megtudhatjuk, hogy I. Edward angol király (1272–1307) az egyik évben 1736 embert gyógyított meg, s négyszáz évvel később II. Károly udvarában is több tízezer görvélykóros jelent meg gyógyulást remélve. E műveletet az uralkodói dinasztiák valamely komoly válság után, a népszerűség visszaszerzésére is előszeretettel alkalmazták.
A 16. század második felében a reformáció súlyos csapást mért a királyi csodába vetett hitre. A hitújítók, főként a kálvinisták arra a felismerésre jutottak, hogy a királyi csodatétel annak a hit- és szokásrendszernek a része, amely eltér az igazi, eredeti kereszténységtől, babona, amit gyökerestül ki kell irtani.
Ennek megfelelően a kálvinista Németalföldről érkező Orániai Vilmos tiltotta a gyógyító rítust. Angliában 1714, Franciaországban pedig 1825 után már egyetlen király sem tette kezét a szenvedők sebeire Európában.
Még nincs hozzászólás