A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Gyógyító forróság testnek és léleknek

Lassan itt a tél, s ha nem is az a régi, havas, zúzmarás tél, azért szervezetünk, testünk-lelkünk a melegre vágyik. Ilyenkor kevés jobb dolog van a szaunánál. Persze a szaunázás nem csak hidegben jó. Sőt. Egy igazi szaunázás után a test sokkal könnyebben viseli el a nyári kánikulát is.

Fotó: Shutterstock.com

Szauna sokféle van. Hagyományos, azaz finn, infra, illetve gőzkabinos. Mindegyik másra jó. A ’hagyományos’, azaz finn szaunának több ezer éves múltja méltán kiérdemelte az első helyét a wellnesskultúrákban

Egészségügyi előnyök

A finn szaunában a bőr hőmérséklete 10 fokkal, a belső hőmérséklet 1 fokkal emelkedik meg – mondja szakértőnk, Sárdi Szilvia szaunamester. – Az anyagcsere gyorsul a bőrben, megkezdődik az izzadás, a méreganyagok elindulnak kifelé. Normalizálódhat a vérnyomás, javul a bőr vérellátása. Ellazulnak az izmok. Megélénkül a bőrtisztítás és sejtképződés. Szervezetünk védekezőképessége fokozódik, nő az ellenállás a fertőzésekkel szemben.

Fontos, hogy a szaunázás előtt minimum fél órával bőséges folyadékot, elsősorban vizet igyunk, azért, hogy a bőr szöveteinek legyen ideje feltöltődni, hogy amikor a kis kapillárisok kinyílnak, könnyebben elkezdődjön az izzadás. Vendégeimnek azt szoktam mondani, hogy nem akkor kell elkezdeni kutat ásni, amikor szomjasak vagyunk, testünk hálás lesz a megfelelő hidratáltságért.

Fontos tudni, hogy a szomjúságnak akár rosszullét és ájulás lehet a következménye, miként annak is, ha éhesen szaunázunk. Persze, ha teli hassal, akkor is rosszul fogjuk érezni magunkat. Egyszóval itt is, mint mindenhol, az arany középút ajánlható.

Szaunázás után pedig a váltófürdő. A többször kiváltott hideg-meleg inger miatt az érfalak összehúzódnak és kitágulnak. Edződik a keringési rendszer. Élénkül az agyalapi mirigy és a mellékvesék működése.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 12. számának 43. oldalán!)

Címkék: szauna, aromaterápia, szauna szeánsz, felöntés, infra szauna, finn szauna

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!