Gyerek felnőttszerepben
Az önfeledt gyerekkor hamar véget ér, ha a gyereknek az elhagyott szülő lelki támaszaként kell helytállnia.
A gyereknek joga van arra, hogy gyerek lehessen. De mit tehet, ha megfosztják ettől a jogától? Olyan felnőtt válik belőle, aki azt tapasztalta, csak akkor szeretik, ha másokat támogat. Nem tudja elhinni, hogy önmagáért is szerethető, hiszen nincs erről tapasztalata, mint ahogy a saját igényeinek a megfogalmazása is nehezére esik, mert mindig háttérbe szorította önmagát.
Ő az, akinek mindenki kiönti a szívét, sokszor nincs is saját élete. Gyakran támogatásra szoruló párt választ, vagy szélsőségesen alkalmazkodik, egyszersmind állandósítja a gyermekkorában kialakult érzelmi hiányt. Korán belemenekülhet egy házasságba, vagy épp az ellenkezője történik: kapcsolatkerülővé válik, mert úgy tapasztalta, hogy a kapcsolataiban nem lehet önmaga.
Ők az úgy nevezett parentifikált gyerekek, akiknek olyan dolgokért kellett felelősséget vállalniuk, melyeket nem ők választottak. Amikor a szülő saját feladatait a gyerekre kényszeríti – mert minden energiáját a kapcsolata megmentésére vagy a saját érzelmi és fizikai talpon maradására fordítja –, a gyerek igényeire, érzéseire senki sem figyel.
Ezért fontosak a következők:
– Engedjük, hogy a kortársai között is élje az életét, hagyjunk erre időt neki!
– Tudatosítsuk, hogy a gyerek csak a korának megfelelően képes a feladatait ellátni. A felnőtt felelősségi kör a miénk.
– Dicsérjük sokat, hogy növeljük az önbizalmát!
– Akkor is mutassuk ki a szeretetünket, ha nem teljesít feladatot.
– Biztosítsuk arról, hogy megállunk a lábunkon, nem kell minket „őrizni” – ezzel is elejét véve annak, hogy bűntudata alakuljon ki.
– Ne a gyerekkel osszuk meg az érzelmi problémáinkat, hanem a felnőttek között keressünk ehhez hallgatóságot.
Még nincs hozzászólás