A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Fuss, menekülj! Lelki társ vagy manipulátor?

Anita nemrég találkozott Gergővel egy kávézóban. Már az első beszélgetésük után úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna. Amikor Anita mesélt a kedvenc könyveiről, Gergő rögtön kijelentette, hogy neki is ugyanaz a kedvenc szerzője. Anita arról beszélt, mennyire vágyik egy szép utazásra, mire Gergő lelkesen rávágta: pont ugyanaz az álmom, képzeld, én is pont oda akartam menni, ahová te!

Fotó: Shutterstock.com

Néhány nap múlva Gergő már ugyanazokat a szófordulatokat használta, mint Anita, ugyanúgy nevetett bizonyos vicceken, és még a gesztusait is lemásolta. Anita teljesen elolvadt: Ő a lelki társam, hiszen mindenben ugyanazt gondolja, amit én.

Tükröznek, hogy bízz bennük

A narcisztikus személyek egyik tipikus manipulációs eszköze a tükrözés (mirroring). Ez azt jelenti, hogy tudatosan vagy ösztönösen ’visszatükrözik’ a másik ember viselkedését, érdeklődését, szavait, értékeit, hogy gyorsan bizalmat és vonzalmat ébresszenek. A probléma ott van, hogy ez a fajta tükrözés nem őszinte.

A narcisztikus célja nem a valódi kapcsolódás, hanem az, hogy elnyerje a figyelmedet, bizalmadat, rajongásodat. Amikor a kapcsolat mélyül, a tükör lehull, és előbukkannak a valódi szándékai (kontroll, manipuláció, hatalom). Ezért szokták a narcisztikus kapcsolat elejét ’mézeshetek fázisnak’ is nevezni, hisz minden tökéletesnek tűnik, mert valójában a saját vágyaidat és személyiségedet tükrözi vissza rád.

Eufória

A narcisztikus egyénnel kialakított bensőséges kapcsolat kezdeti szakasza gyakran intenzív eufóriát idéz elő. Bájuk, karizmájuk és látszólag őszinte szeretetük a szenvedély és az izgalom magával ragadó örvényét hozza magával. Ez az eufória azonban törékeny alapokon nyugszik, mivel a narcisztikus szeretete eredendően öncélú.

A narcisztikus ugyanis úgy tekint partnerére mint eszközre, amellyel megerősítheti egyébként törékeny egóját. A szeretet külső megnyilvánulásai ellenére a kapcsolat alapvetően egyoldalú, a narcisztikus a saját igényeit és vágyait helyezi előtérbe.

Fotó: Shutterstock.com

Közelít a szakadék

A kutatások megerősítik azt az elképzelést, hogy a grandiózus narcisztikusok a másokkal szembeni felsőbbrendűségi érzésüket helyezik előtérbe. A sérülékeny patológiás narcizmust viszont különösen a mások reakcióival kapcsolatos nagyfokú aggodalom és a létbizonytalanság érzése, az önmagával szembeni könyörtelenség és kritikusság jellemzi. A narcisztikussal való kapcsolatban kialakított szeretet illúziója és a kizsákmányolás valósága közötti éles ellentét megteremti a terepet az előttünk álló viharos utazáshoz.

Érzelmeik egy szempillantás alatt megváltozhatnak

A kapcsolat előrehaladtával az érzelmi hullámvasút egyre intenzívebbé válik, és a narcisztikus partnerét a bizonytalanság és az instabilitás örvényébe sodorja. A legújabb kutatások kiemelik, hogy a narcizmus rövid távú csábítása elsősorban a csodálattal jár együtt, míg a hosszú távú kapcsolati kihívások a rivalizálásból erednek, amelyet a mások lekicsinylése és az erőteljes önvédelem jellemez.

A kezdeti magaslatokat gyorsan követik a lesújtó mélypontok, az idealizálásnak és leértékelésnek ez a könyörtelen körforgása pedig felemésztheti az önértékelésünket és biztonságunkat.

Fotó: Shutterstock.com

Jön a traumakötés

Ezáltal sebezhetőnek, elveszettnek és érzelmileg kimerültnek érezhetjük magunkat, a zavar és a szorongás állandóságában ragadhatunk. Ezt nevezik traumakötésnek. A traumakötés megbetegíti az embert, széttiporja az önbizalmát, megkérdőjelezi a kilétét, testileg és lelkileg is beteggé tesz. Ráadásul akár 7-10 évig is fogva tart. Ezért volna fontos idejében felismerni a traumás ígéretű kapcsolatot, és kimenekülni belőle, amíg gond nélkül lehet.

Így működik a narcisztikus tükrözés:

Ha ezt felismered, ne dőlj be az eufóriának, mert hamar keserűségbe fullad.

1. Érdeklődések és szokások másolása

  • Ha te szereted a klasszikus zenét, hirtelen ő is lelkes rajongó lesz.
  • Ha sportolsz, akkor ’véletlenül’ kiderül, hogy neki is az a hobbija.

2. Érzelmek visszatükrözése

  • Ha boldog vagy, ő is túláradó örömmel reagál.
  • Ha szomorú vagy, azt mondja, pontosan érti, mit érzel – még akkor is, ha valójában nem.

3. Beszédmód és gesztusok átvétele

  • Utánozhatja a szófordulataidat, testtartásodat, gesztusaidat, hogy úgy érezd: ’milyen hasonlóak vagyunk!’

4. Értékrend és jövőkép tükrözése

  • Gyorsan kimondja, hogy ugyanazt akarja az élettől, mint te: családot, utazást, biztonságot vagy épp szabadságot – bármi legyen is a vágyad.

Fotó: Shutterstock.com

Árulkodó tulajdonságok

A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve szerint az NDP-ben szenvedő betegeknek a következő tulajdonságok közül legalább ötöt kell produkálniuk:

  • Grandiózus igény az önbecsülésre: Nem csupán vágynak az elismerésre, hanem kifejezetten megszenvedik, ha nem kapják meg. Az sem zavarja őket, ha nem adtak rá okot, és nincs miért.
  • Rengeteget elmélkednek és beszélnek a hatalomról: Arról, hogy mennyire vágynak a ragyogásra.
  • Ők a tökéletesek: hiszik, hogy létezik tökéletes partner, aki szerint nincs hibájuk. Gyakran váltogatják a párjaikat, mert amint megemlítik egy hibájukat, máris elárulva érzik magukat.
  • Különlegesség érzése: úgy érzik, kiválasztottak. Különlegesek, egyediek, és valami sokkal komolyabb dologra teremtettek, mint bárki más a környezetükben. Pedig ennek sokszor semmilyen reális alapja nincs.
  • Kedvező bánásmód: Hibáztak? Nem probléma. Lekésték a buszt? Annak meg kellene várnia őket! Persze, egy általuk ’átlagembernek’ tekintett személynek nem járna ez a kedvezmény. Elvárják, hogy a világ alkalmazkodjon hozzájuk, és különleges bánásmódban részesítsék őket.
  • Átgázolnak másokon: Természetesen szeretik, ha vannak barátaik, főleg mert tőlük dicséreteket kaphatnak. Mégis, ezek a viszonyok nem jelentenek túl sokat a számukra. Ha az érdekeik úgy kívánják, bárkin és bármikor átgázolnak, mert úgy érzik, az emberek pótolhatóak, ők viszont valami jobbat érdemelnek.
  • Hiányzik az empátia: Nem szeretik a mély beszélgetéseket, ha az nem róluk szól. Képtelenek átérezni mások érzéseit, problémáit. Mi több, már a beszélgetés első perceiben magukra fordítják a figyelmet.
  • Nonstop irigység: ha másnak van, nekik is kell, természetesen még jobb és még szebb formában.
  • Arrogáns viselkedés: általában egy ember, ha problémával szembesül, meg akarja oldani. A narcisztikusok viszont imádják a balhét, és sokszor észre sem veszik, hogy egyes helyzetekben mennyire arrogánsan és gőgösen nyilvánulnak meg.

Forrás: Mindennapi pszichológia

Címkék: teszt, tükrözés, nárcisztikus, traumakötés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!