A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Főszerepben a gyümölcsök - nem csak süti készülhet belőlük

Amikor a gyümölcsökre gondolunk, feltétlenül az édességekkel, süteményekkel társítjuk őket. Pedig a különböző gyümölcsök főételekben is lehetnek főszereplők, sőt köretként és savanyúságként is nagyon finomak. Megmutatjuk, hogyan!

Fotó: Shutterstock.com

A modern étrendekben többnyire az édességek szerepét töltik be a különböző gyümölcsök, persze érthető módon. Hiszen számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, és az édesség utáni vágyat is csökkentik. A hagyományos étkezésben is inkább a desszertekhez, süteményekhez használják az esetek java részében a gyümölcsöket. Gondoljunk csak egy isteni almás pitére vagy meggyes rétesre.

Gyümölcs főételekben

Ugyanakkor már megjelenik egy-egy főételben is, mint például a szilvás gombóc, amelyet persze sárgabarackkal is el szokták készíteni. De a rántott camembert elképzelhetetlen áfonyaszósz vagy áfonyalekvár nélkül csakúgy, mint a baconba tekert csirkemáj aszalt szilva nélkül.

Avagy ki ne emlékezne a régi klasszikus menzás ételre, amikor a főtt húshoz főtt burgonya és meggyszósz dukált. Igaz, ez utóbbit a nagyik is szívesen készítették egy-egy remekbe szabott húsleves után. Érdemes azt is tudni, hogy már Mátyás király idejében gyümölcsszószokat adtak a különböző húsok mellé.

A gyümölcsök savanykás zamata kiválóan kiegészíti bármely sült hús ízét, legyen az grillezve vagy akár sütőben sütve. Az is remek megoldás, ha a sült hús mellé dobunk almát, körtét vagy akár ananászt. De érdemes a hagyományos rizs, burgonya, de még a zöldségkörethez is tálalni bármilyen idénygyümölcsből vagy kompótból, fagyasztott gyümölcsből készült szószt.

Például az almaszósz hihetetlenül finom a sült pulykacomb mellé. Ráadásul igen könnyű elkészíteni. Nem kell hozzá más, csak 4-5 nagyobb szem alma, diónyi mennyiségű vaj, fél citrom leve, cukor ízlés szerint. Ha nagyon cifrázni szeretnénk, akkor egy kávéskanálnyi fahéj, csipet őrölt szegfűszeg.

A meghámozott és felkockázott almákat a megolvasztott vajra dobjuk egy serpenyőbe, ráöntjük a fél citrom levét, és addig pároljuk közepes hőmérsékleten, amíg szósz állagú lesz. Ekkor édesítjük ízlés szerint, és tehetjük bele a fűszereket.

Ha nincs kedvünk pluszmunkával szószt készíteni, akkor a legegyszerűbb, mégis nagyon finom megoldás, ha a húsok mellé kompótot tálalunk, lehet az alma, körte, meggy, cseresznye vagy őszibarack. Mindegyik kiváló kiegészítője lesz a főételnek.

Fotó: Shutterstock.com

Édes-savanyú

A gyümölcsök remekül savanyíthatók és így tálalhatók a nehezebb, zsírosabb ételek, húsok mellé. Kiváló savanyúság lehet például a szilvából. Mi több, ha ősszel már nem érnek be a kertben, mint például a dinnye vagy a szilva, akkor is el lehet tenni ecetesen. Így megmenthetők.

A savanyított dinnye receptjére a nagymama szakácskönyvei között kutatva lehet rátalálni. Szükséges hozzá pici, éretlen dinnye, cukor, ecet és víz. Annyi víz kell, amennyi ellepi a kis dinnyéket. A vízbe belekeverjük az ecetet és a cukrot úgy, hogy jó édes legyen. Egyliternyi vízhez 3-4 evőkanál 20 százalékos ecet és 15-20 dkg cukrot javasolt tenni.

Az ecetes levet forraljuk fel, és tegyük bele a minidinnyéket. Főzzük addig, amíg megpuhulnak. Tegyük kifertőtlenített üvegekbe a dinnyét jó szorosan, majd öntsük fel a lével. Ezután három napon át kell utánaöntenünk a minden alkalommal felforralt és megmaradt levet. Az utolsó napon tegyünk az üvegekre tetőt, és kész is a savanyúság. Ugyanezen módszerrel eltehetünk meggyet is.

Még savanyúbb édesség

A gyümölcsökből nem csak kiváló borok, de ízletes ecetek is készülhetnek. Egyáltalán nem bonyolult elkészíteni, csupán egy kis türelem kell hozzá, amíg összeérnek az ízek. Készülhet málnából, eperből, szőlőből, almából, meggyből, ribizliből vagy szederből. A módszer mindegyiknél ugyanaz.

Egy alaposan kifertőtlenített üveget töltsünk meg a harmadáig a szárától megtisztított gyümölccsel, amelyet előtte egy kicsit megtörtünk. Jó minőségű borecettel öntsük fel, és hagyjuk érni legalább nyolc napig sötét helyen. Ezután szűrjük le, és szintén kifertőtlenített üvegekbe tegyük sötét helyre legalább két hónapra.

Fotó: Shutterstock.com

Tűzre vele!

A grillezett húsoknak nincs párjuk. A parázs és a füst olyan ízkombinációval látja el a húst, amely a sima sütőben nem lehetséges, de még elektromos grillen sem tudjuk utánozni. A grillezett zöldségek is egyre elterjedtebbek, ám a gyümölcsöket is meg lehet pirítani a parázson. Így páratlanul finomak.

Újabban görögdinnyét is a rácsra dobnak, és önmagában vagy köretként fogyasztják. De a rácsra kerülhet még banán, ananász, körte és alma is. Mindezek mellett sárgabarackot is grillezhetünk. Csak vágjuk félbe, és a vágott felével lefelé helyezzük a rácsra. Pár perc alatt elkészül. Amikor levettük a parázsról, akkor önthetünk rá egy kis gyümölcsös likőrt, például narancs- vagy baracklikőrt, esetleg barackpálinkát. Vaníliás cukorral felvert tejszínhabbal tálaljuk.

Bónusz ételek gyümölccsel pillanatok alatt

Főleg a keleti konyhában készítik a rizst mazsolával. Érdemes kipróbálni, mert nemcsak az egzotikus ételek mellé kiváló köret, de a sült húsokat sem rontja el.

Ha pedig csak egy könnyű uzsonnára vágynál, akkor szerezz be édes körtét és bármilyen, kedved szerinti sajtot. Vágd hosszúkásra a sajtot és a körtét is. Tedd a körtére a sajtot, és már falatozhatod is. Valóban bármilyen sajttal eheted a körtét, mindegyik illik hozzá a camambert-től a cheddaron át, akár a trappistáig.

A sárgadinnyét pedig feldobhatod egy kis jó minőségű, hajszálvékonyra szeletelt sonkával. A feldarabolt édes sárgadinnyét tekerd a sós sonkába, és kész. Előételnek, desszertnek, uzsonnának vagy tízórainak is kiváló étel.

Fotó: Shutterstock.com

Címkék: ecet, gyümölcsös ételek, grillezett gyümölcs, sült pulyka almaszósszal, grillezett barack salátával, ecetes minidinnye, körte sajttal, gyümölcsös ecet

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!