A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Fogadjunk, hogy lefogy!

Az Egyesült Államokban évek óta hódítanak a fogyi-fogadásos applikációk és weblapok. Vajon tényleg ösztönző erővel bírnak?

A regisztráció után tagjaivá válunk egy fogadóközösségnek, de „nevezhetjük” akár egy barátunkat is. A fogadás lényege, hogy egy bizonyos időn belül a súlyunk meghatározott mértékű csökkenését tűzzük ki célul, például azt, hogy négy hét alatt megszabadulunk a testtömegünk 4 százalékától. Minden játékos befizet egy összeget a közösbe, így vastagíthatja a pénztárcáját az, aki a méreteit sikerrel csökkentette. Amit pedig elbukunk, az jótékonysági szervezetekhez kerül.

A fogadások általában felébresztik a becsvágyat a résztvevőkben, hiszen a pénznyeremény kilátása extra motivációt jelent. Nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek a drága ajándékokkal és utazásokkal kecsegtető fogyókúrás versenyek.

Az életmódváltás folyamán fontos az önjutalmazás, itt viszont mások gondoskodnak arról, hogy busásan megérje teljesíteni, vagyis megszabadulni az amúgy is ellenséges kilóktól. Még azok számára is, akiknek pusztán az új külső nem jelentene elég vonzó célt.

A támogató erő a fogyás-fogadásos oldalakon is megjelenik, hiszen a résztvevők egymást is buzdíthatják. Végül persze mindenki maga dönt arról, komolyan veszi-e a dolgot, korrekten beszámolva a sikeréről (vagy kudarcáról). De aki lapít, nemcsak a többieket, hanem saját magát is becsapja.

A portálokon egy legkisebb letéttel lehet játékba lépni, mondjuk 25 dollárral. Egyetlen fogadásban akár több százan is részt vehetnek, így a nyertesek szép összeget kaszálhatnak. Ha pedig mindenki nyer, akkor is a pénzüknél lesznek, hiszen kivehetik az induló összeget.

Miben látom én mindennek a hátulütőjét? Kérdés, hogy a fogadás lejártával, mondhatni immár „ingyen” elegendő motivációt tudunk-e meríteni ahhoz, hogy megtartsuk az elért súlyt. Képesek vagyunk-e meglátni, hogy már az egészségesebb, tudatosabb életvezetés is nyeremény, amely a fogadásokon túl persze pénzben is mérhető? Főleg, ha belegondolunk, mennyi pénzt dobtunk már ki hasztalan fogyiszerekre.

A másik hátulütő a veszteségélmény. Aki ugyanis nem nyer, elbukja a letétet, ami frusztrációt jelenthet, és a saját magának tett fogadalmai felrúgásához vezethet.

Ami viszont a fogyi-fogadásoknál szárnyakat ad, az a csoport ereje. Ahol egy közös célért küzdenek az érintettek, ott a nagyobb kitartás is megjelenik, hiszen egymásnak is bizonyítani akarnak azzal, hogy versenyben tudnak maradni.

Egyébként meg úgy gondolom, mindegy, hogy a pénznyeremény esélye vagy mások személyes sikerei visznek előre minket, a lényeg, hogy tisztában legyünk azzal, miért jó nap mint nap kitartani a célunk mellett.

Címkék: életmódváltás, fogyi-fogadás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!