Fodor Zsóka mindig körülnéz
Lehet-e egy nő boldog gyermek nélkül? A legtöbb ember válasza erre az, hogy nem, a nő élete értelme maga a szülés, az anyaság.
Ám a természet olykor közbeszól. Ilyenkor megértőek vagyunk és sajnálkozunk. De ha azt halljuk, hogy valaki tudatosan hozott olyan döntést, hogy gyermek nélkül éli le az életét, azonnal felhördülünk: „karrierista, önző”! Pedig a tudatos döntés mögött sokszor felelős gondolkodás áll. Így volt ez Fodor Zsóka színművésznő esetében is:
"Kétszer voltam férjnél, de egyik férjemben sem láttam azt az apát, akire rábízhatnám a gyermekemet, amíg a színházban dolgozom. Nem akartam magamnak vagy a színháznak szülni. Gyakran láttam ugyanis a színházi büfében egyedülálló kolléganőim gyermekeit az asztal alatt csúszni-mászni, mert nem volt, aki foglalkozzon velük. Tisztelet a kivételnek – például Tordai Teri vagy Nagy Anna csodálatos embert nevelt a lányából –, a többség nem tudott úgy odafigyelni a gyermekére, ahogy kellett volna. Nem beszélve arról, hogy nekem nagyon rossz gyerekkorom volt. A szüleim elváltak, a bátyámat anyámnak, engem apámnak ítéltek, a nyolc általánost hat iskolában végeztem el, mindeközben nem volt senki, aki egyszer is megkérdezte volna: »mi újság az iskolában, Erzsike? "Attól féltem, nem tudok a gyermekemnek olyan boldog életet biztosítani, amilyet szeretnék – és amilyenem nekem sem volt."
– Tehát ezt a döntést teljesen tudatosan, felelősséggel hozta meg, miközben azért az anyaság iránti vágy is megvolt Önben.
"Nagyon szeretem a gyerekeket, olyan nem fordulhat elő, hogy ha meglátok egyet, ne szóljak hozzá, ne simogassam meg. Rengeteg barátom van, akiknek a gyerekeit imádom, sőt, van olyan család, amelyik tizennyolc éve »örökbe fogadott«, és a két lányt úgy szeretem, mintha a sajátom lenne. Nagyon sok gyerek van a szívemben, és úgy érzem, jó anya lettem volna, mert mindig is erős vágy élt bennem a szeretetre, arra, hogy adjak, s ezt mind rá is zúdítottam volna a gyermekemre, kicsit talán túl is szerettem volna... De lehet szeretni egy gyereket úgy is, ha nem én szülöm meg, erre is van nagyon jó példa, például Zalatnay Cini kislánya. Ám nekem az örökbefogadás sem fért volna bele az anyukám és a színház mellett."
– Az édesanyjával élt ötven évig.
"Igen, és minden anyai ösztönömet és szeretetemet az anyukám kapta meg, aki időnként kicsit vissza is élt ezzel. A bátyám, akit anyukám soha ki nem mondva, jobban szeretett, mint engem, húszévesen disszidált, és onnantól ő nem foglalkozott anyánkkal. Mi anyámmal két szomszédos lakásban éltünk: neki szüksége volt rám, nem léphettem semerre, nem cserélhettem lakást. Hét éve, százéves korában halt meg, addig csak neki, vele, érte éltem, és ő élte az én életemet. Megmondom őszintén, amióta meghalt, én azóta élek saját életet, és ki tudja, mennyi van még előttem. Szeretném ezt az időt hasznosan, a magam örömére eltölteni, s nekem ez a színházat jelenti. A szakma hál' istennek elkényeztet, három színházban játszom egyszerre, ha kiírják a nevemet, telt ház van. A színház az életem!"
– Sosem bánta meg, hogy nem lett édesanya?
"Engem soha senki nem hallott panaszkodni, hogy bajom lenne a világgal, vagy azzal, hogy nem lett gyerekem... Úgy élek, hogy mindig körülnézek, felmérem, mi a helyzet, mik a lehetőségek, én mit akarok, és aszerint cselekszem. Mindig azt mondom, ha az ember valamit nem tud megvalósítani a körülményei miatt, később ne sirassa. Ráadásul hetvenkét évesen már kár is boncolgatni, miért... Nem született gyermekem, de nekem így is teljes az életem."
Még nincs hozzászólás