A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Férfibarátság

Azok a ’csodálatos’ férfiak – szoktam hallani női társaságban.

Fotó: Shutterstock.com

Mindig akad valami bírálni-, kifogásolnivaló rajtunk, de ez csak amolyan női szeszély, szót sem érdemelne. Van azonban egy pont, ami olyan, mint Rubicon. (Az ókori Rubicon nevezetessége: a törvény egy időben megtiltotta minden római hadvezérnek, hogy seregével együtt átlépje a folyót, ami Gallia Cisalpina római provincia és Itália határa volt.)

Ez pedig a találkozás a legjobb barátommal, akivel együtt nevelkedtünk a Balaton partján, együtt jártunk focizni a rétre, kamaszodó éveink is közösek teltek, nem beszélve a későbbiekről, aminek a megházasodás vetett véget. A feleségek sok mindent megtudtak rólunk az évek során, mégis volt egy fal, amin nem léphettek át.

Nem rajtunk múlt: férjként, családapaként számos megalkuvásra vagyunk készek a családi békéért, de a baráttól való eltiltás vagy bántó megjegyzés a cimborára, az elfogadhatatlan.

A hét végén nem leszek itthon, jelzem kedden, mennem kell hajót algátlanítani. A legjobb barátom megörökölte az édesapja hajóját, amelyről már tizenöt éve minden áprilisban közösen vakarjuk le az algát, moszatot.

Kaparunk, vakarunk, aztán lekenjük algagátlóval. A dekket is javítjuk, lakkozzuk, festjük, ami szükséges, hullafáradtan, de jóleső érzéssel, megyünk haza. Otthon pedig úgy csapkodják az ajtót, mintha tornádó tört volna ránk.

Más. A hétvégén Fradi–Újpest-rangadó. Nem egy nagy durranás, pláne a mai szinten, de már harminc éve mindig kinn vagyunk. Meccs után kis sörözés – odahaza lassan ajtót kell cserélni.

Kinőttünk már abból, hogy házibulin vagy kabinban, erdőben vagy csak úgy futtában éljük a szerelmi életünket, de az egyetemi éveink alatt volt egy közös legénylakásunk. Erről soha nem beszéltünk a leendő hitveseknek. Valahogy mégis kiderült. Kár. Főbenjáró bűn lett. Cinkosság.

Kártyázni is összejárunk kéthetente egyszer. Nem a pénzért, ami a mértéktartó játéknak köszönhetően pár ezer forint nyereség vagy veszteség. Ahhoz a semmi máshoz nem hasonlítható gyönyörért, amit egy elfogott terített betli jelent. Évekig lehet mesélni róla.

Lejárunk a BSE-be hetenként egyszer pingpongozni. Valaha versenyszerűen nyomtuk, párosban vidékbajnokságot is nyertünk. Nem egyszeri győzelem volt, egész életre szóló. Emlékek, ütő- és szoftcserék, markolatcsiszolások, lábizom-erősítő gyakorlatok a végtelenségig.

Mára megkopott a gyorsaság, lassúbb a reflex, de azért többnyire elverjük a hasonló korú sporttársakat. Kijövünk a teremből, mielőtt autóba szállnánk, megöleljük egymást.

Otthon már nincs ajtó, csak függöny. Nem számít: ami szent és sérthetetlen, az a férfibarátság!

Címkék: barátság, férfibarátság, kapcsolatok

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!