Félreértett helyzetek
Gergely két óvodáskorú gyerekét neveli egyedül. A bíróság hosszú harc után végre neki ítélte őket, ami önmagában is sokat elmond a volt felesége állapotáról, hiszen a magyar bíróságok – és a közvélemény – számára még mindig egyértelmű, hogy válás esetén a gyerekeket az anyánál helyezzék el.
Az anya azonban annyira labilis, hogy nemcsak a pszichés fejlődésüket, de testi épségüket is veszélyezteti a lányoknak. Gyakran áll pszichiátriai kezelés alatt. Életükben akkor van viszonylagos béke, amikor elég hosszú ideig nem jelentkezik. A születésnapok, persze, ilyenkor nagyon fájdalmasak, de még mindig jobb, mint az a kiszámíthatatlan érzelmi forgószél, ami felkapja a lányokat, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban és helyzetben vágja őket földhöz.
Zsolték hosszasan próbálták helyrehozni a házasságukat, míg végül feladták, és megegyeztek abban, hogy jobb lesz külön. Anita azonban sosem tudott megszokni Budapesten, és szülővárosában a gyerekek körüli teendőkben is sokkal több segítségre számíthatott. Teljesen természetes volt hát számára, hogy a két gyerekkel hazaköltözik, még akkor is, ha ez több mint 200 kilométeres távolságot eredményez a gyerekek és az apjuk között. Zsolt teljesen kétségbeesett. El sem tudta képzelni, hogyan lehetne továbbra is apja a gyerekeinek ilyen távolságból, hogyan tehetné a szűkre szabott együttléteket mindenki számára élvezhetővé, otthonossá. Hiszen ha ő utazik le a gyerekekhez, nem tudnak hol együtt lenni, ha meg a kicsiket hozza fel magához, akkor a tíz éven aluli gyerekeket kétszer rángatja végig a hosszú úton egy hétvége alatt, arról nem beszélve, hogy az utazási költség a duplájára nő. Biztos volt benne, hogy ilyen körülmények között csak megutálni lehet az apás hétvégéket. Most döbbent csak rá, milyen sok mindent tervezett a gyerekekkel, mennyi értéket akart átadni nekik, és ez most mind veszélybe került. Nem tudta elképzelni, hogy a szűkösre szabott időkeretben megmaradhat apának, méghozzá olyannak, aki hatással lehet a gyermekeire. Ugyan hogy szólhat rá a fiára, ha nincs idejük lezárni a duzzogást, ha haragban kell elválniuk, ha a kibéküléssel akár két hetet is várni kell? Azt fontolgatta, hogy megszakít minden kapcsolatot a gyerekekkel, mert úgy vélte, hiába lenne minden erőfeszítés, csak idő kérdése, hogy elveszítse a szeretetüket. Sok súlyos beszélgetésre volt szüksége, mire annyira enyhült a keserűsége, hogy úgy döntött, minden nehézség ellenére sem adja fel, és a modern technika összes vívmányát beveti annak érdekében, hogy kommunikációja a gyerekekkel valamennyire folyamatos, az együttlétek pedig értékesek, jelentésgazdagok legyenek.
Gergely helyzete nemcsak azért nehéz, mert egyedül kell megbirkóznia a mindennapok kihívásaival, hanem mert a társadalom nincs felkészülve erre a helyzetre. Hogy létezik az, hogy ilyen kicsi gyerekeket az apjuk nevel? Itt valami nincs rendjén. Vajon mit művelt a feleségével? Kimondva, kimondatlanul jelen vannak ezek a kétségek. Egy gyerekeit egyedül nevelő nőnél megvannak a stratégiáink, tudjuk, mire lehet szüksége, tudjuk – általában a többi nő –, hogyan segítsünk neki.
Mindez egy apánál nem nagyon működik. A pedagógusok nehezen találják meg a középutat: elnézni az apának, hogy többszöri felszólításra sem hoz a gyereknek fogkefét vagy késik a kimosott ágyneművel, de nem esni bele a pótanyuka szerepébe azzal, hogy kesztyűt vásárolnak a gyereknek vagy hazaviszik, ha az apa csak később érne oda az óvodába. A segítség könnyen fordul felajánlkozásba, pedig Gergely az óvónőkben nem élettársat, csak megértést keres.
Még nincs hozzászólás