Félelem nélkül
Ötven felett egy magányos nőnek társat találnia - nos, szinte lehetetlennek tűnő feladat, de semmi esetre sem reménytelen.
Éppen a Ridikül egyik adásában tettük föl a kérdést, hol vannak a facér, hatvanas férfiak. Amire azt a tömör, ám nem éppen vigasztaló választ kaptuk, hogy azért nincsenek magányos hatvanas pasik, mert mire leérnek a buszmegállóba, már találnak maguknak valakit.
Hát igen, az élet rendkívül igazságtalan. Egy fogorvos – épphogy a hatvanas éveibe lépett – társaságban, hamiskásan mosolyogva kifejtette, hogy neki húszévesen a tizennyolc éves lányok tetszettek. Nagyon. Márpedig, az ő ízlése azóta sem változott. Mivel doktorunk épp ekkoriban nyűtte a harmadik, harmincas éveiben járó feleségét, el kellett neki hinnünk, hogy ragaszkodik az ifjabb nemzedékhez. Még ha ő maga öregszik is.
Csakhogy bármilyen ifjú feleséget is ragad magához orvos barátunk, azt mindig elfelejti, hogy hiába nősül egyre fiatalabb arákkal, azoknak is gyarapodnak az éveik. A zsenge feleségecskéből tíz-tizenöt év alatt stabil nej lesz, néhány kilóval és pár ránccal gyarapodva. Háromszor – sőt, négyszer, ötször, talán hatszor is – le lehet cserélni persze, a ráncokat, és mögötte a hölgyet. De örökké egy férfinak sem lesz tizennyolc éves felesége. Ugyanis – az elhagyott, idősödő hölgyek örömére – az idő mindenki feje felett múlik, a kis bestiák is idősödnek. S míg harminc vagy negyven év körül még jók az esélyei a lecserélt feleségeknek egy újabb párkapcsolatra, ötven fölött rohamosan csökkennek a hölgyek sanszai.
Mert amíg egy őszülő férfihalánték vonzó lehet, a szarkalábak a pasik szeme körül pedig sármosak, addig egy ősz nő az néni, egy ráncos szem pedig nyanyás. Még a pszichológus és társkereső szakemberek is elismerik, hogy bizony, ötven felett a nőknek nehezebb társat találniuk, mint a pasiknak – akiknek viszont könnyű.
Összefügg ez a helyzet az ősi ösztönökkel, az ivarérett nők iránti természetesebb vonazalommal és a félelemmel. Leginkább a félelemmel. Mert, ugyebár, amíg egy ifjú és szőke naivának előadhatja az őszülő halántékú úr, hogy ő milyen okos és szellemes, és remek jellem, addig egy tapasztalt nő rögtön átlát a szitán. Tudja ő, hogy megérik a pénzüket a pasik is, nem kell nekik mindent elhinni. És, ugyebár, egy ötvenes nő a karriere csúcsán állhat, sikeresnek is mondhatja magát, anyagilag sincs – jó esetben – kiszolgáltatva, tehát a nagy, erős hím képe már nem olyan vonzó számára. Ettől pedig a férfiak félnek.
És ez a szerencséjük is az ötven felett társat kereső hölgyeknek. Az a magabiztos tudat, hogy ők már letettek valamit az asztalra, hogy túl vannak csalódásokon és örömökön. Már nem akarnak bizonyítani, mert van mögöttük eredmény, gyerek, siker. Ők már tisztában vannak a saját képességeikkel, és jó esetben ezért nem társfüggőek. Nem akarnak másra támaszkodni, csak magukra, nem akarják megosztani a gondjaikat, csak az örömeiket, és nem akarnak átnevelni immár senkit.
Nem véletlen, hogy ötven fölött elterjedtebb a „mingli" kapcsolat a szinglik között, azaz külön háztartásban élnek, saját hézköznapjaikat pergetik, de együtt járnak a párjukkal moziba, színházba, kirándulni és társaságba, és persze együtt bújnak ágyba, ha megkívánják egymást.
A fő, hogy ne féljünk, mi, nők. Ötven felett különösen ne!
Még nincs hozzászólás