Fel nem tett kérdések
A kérdés tanulásunk alapeleme, a világ megismerésének legfontosabb eszköze. Ahogy Einstein mondta: "Tanulj a tegnapból, élj a mának, és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést!"
Anya, Apa, tanár néni, tanár bácsi. Fontos szereplői az életemnek, találkozunk nap mint nap, őket látom a legtöbbször. Látom, hogy veszik le fáradtan a kabátjukat, mikor hazajönnek este munka után, hogy teszik le a könyveiket a tanári asztalra az óra elején, s hogy bámulják a focimeccset a kanapén elnyúlva, mikor edzés után hazaérek. Ott vannak körülöttem, bármikor megszólíthatom őket. Ha valamit nem tudok, tőlük megkérdezhetem. Gyerek vagyok, ők felnőttek, ez a dolguk, hogy válaszoljanak nekem. A kérdésért viszont meg kell dolgozniuk, nem jön csak úgy magától a semmiből, ki kell érdemelni azt a kérdő mondatot. Több oka lehet, miért kérdezek: A) mert ott van, akitől kérdezni szeretnék, B) meg merem szólítani, nem félek, hogy hülyének tart, ha megkérdezem, ami eszembe jutott, C) feltételezem, hogy válaszolni fog nekem, D) remélem, hogy tudja a választ a kérdésemre. A bajok ott kezdődnek, ha A) nincs ott, amikor kérdezni szeretnék, mert jó néhány éve az új családjával él, nem tudok akkor kérdezni tőle, amikor eszembe jut, hanem csak minden második hétvégén, s addigra elfelejtem, mit akartam kérdezni. Különben is, ha már úgyis ilyen kevés időnk van, minek vesztegessem hülye kérdésekkel, B) eszembe se jut kérdezni, mert amikor tavaly megkérdeztem a tanár nénitől, hogy Trockijt Mexikóban nem egy jégcsákánnyal verte-e agyon Sztálin bérgyilkosa, ahogy egy történelmi rejtélyeket kibogozó könyvben olvastam, akkor a tanár leszúrt, micsoda ostoba kérdés ez, pedig szerintem indokolt felvetni, hogy talál valaki egy jégcsákányt Mexikóban, szóval azóta nem forszírozom az érdeklődést történelemórákon, C) előre tudom, hogy a kérdésre kérdéssel fog válaszolni: „Mit kérdezősködsz? Különben is: megírtad a leckéd? Holnap miből lesz felelés?”, amit okosabb nem provokálni, D) tudom, hogy úgy sem érdekelné a kérdésem, s ha meg is hallgatná, biztosan nem tudja rá a választ.
Tik-tak, fordulnak a szerepek, a tükörből Apa vagy Ági néni néz vissza ránk. Lassacskán rájövünk, hogy akár szülőként, akár tanárként a jelenlétünkkel és az általunk képviselt mintával nevelünk leginkább. Ahogy a különböző helyzetekben viselkedünk a gyerekeink, a tanítványaink előtt. Hogy figyelünk-e a gyerekektől jövő kérdésekre? Rutinból válaszolgatunk, a lehető legkevesebb időveszteséggel, mert felnőttként az idő a legnagyobb értékünk, ezt mindenkinek meg kell értenie, vagy pedig figyelmes, érzékeny válaszokat adunk? Partnernek tekintjük őket, vagy munkahelyi beosztottnak? Milyen mintákat mutatunk nekik az élet különböző helyzeteiben: hogyan vitatkozunk előttük a házastársunkkal? Mit mondunk a puskázó diáknak? Elfogadjuk-e a másik – tőlünk eltérő – véleményét? Meglátjuk-e egy kettes földrajz felelet mögött a diák személyes történetét, és érdekel-e minket, miért felelt ilyen rosszul? Hogy beszélünk a közértben az eladóval? Hányasra zárjuk le Pistikét, ha pont háromnegyedre áll félévkor? Amit és ahogy mondunk, mintaként szolgál a számukra, amely egy életre beléjük ivódik.
Pszichológusok által ismert jelenség, hogy az autoriter szülő gyerekéből könnyen válik autoriter személyiség felnőttkorában. Hiába küzdött gyerekként a mindenható atyai szigor és diktatúra ellen, észrevétlenül beépült a saját értékrendszerébe, s felnőttként ezt a számára jól ismert attitűdöt viszi tovább a saját családjában is. Ha valakinek csak szigorú, poroszos tanárai voltak, s végül maga is a tanári pályán köt ki, elképzelhetetlennek tartja, hogy alternatív módszerek segítségével oktasson, vagy akár lazítson a formális tanár–diák viszony merevségén. Egy végtelenül unalmas univerzumba zárja magát, ahol a tanári pálya legnagyobb örömei az ajtón kívül rekednek.
Szerencsés esetben a szülő és a tanár ugyanazt mondják, segítik egymást, a gyerek jó mintákat kap az induláshoz. Szerencsétlen esetben valamelyikük leszoktatja a gyereket a kérdezésről. Sajnos a legtöbbször azt a bizonyos kérdést nem lehet másnak feltenni, hiába próbálja a gyerek átvinni a másik oldalra: megválaszolatlan marad. Az otthon és az iskola együtt nevel, de az egyik oldalon elvesztegetett kérdés nem kérhető számon a másikon, nyom nélkül tűnik el a fel nem tett kérdések birodalmában.
Még nincs hozzászólás