Ezt egy életen át kell játszani
Akárhányszor futunk össze, mosolyog, érdeklődve kérdezi, mi újság velem. Csupa pozitív energia és vidámság, életkedve és akaratereje pedig egészen ragadós. Hevesi Tamással rendszeresen találkozunk a cukorbeteg válogatott edzésein: egy csapat remek képességű, céltudatos srácot készít fel a diabéteszesek most zajló balatonfüredi futsal Európa-bajnokságára.
A „magyar foci” és a „nemzetközi siker”, persze, olyan szókapcsolatok, amelyek, valljuk be, ritkán értelmezhetőek egy mondatban. Elnéző mosollyal nyugtáztam, mikor tavaly arról beszélt, hogy a csapatával meg akarja nyerni a kontinensbajnokságot. Hevesi Tamás nemcsak zenész, de kiváló futballedző is. Lelkes és tehetséges fiatalokat válogatott össze, akik az ország különböző csapataiból érkeztek, hogy megmutassák, cukorbetegként is helytállnak az élsportban.
Edzőjük hihetetlen empátiával és szakértelemmel vetette bele magát a munkába, és olyan eredményt értek el, amire csak kevesen számítottak: 2013-ban Európa-bajnokok lettek. Egy egész országnak állítottak példát – kitartással, hittel és tehetséggel, a lehetetlennel is dacolva. A diabétesz ugyanis nem ítélet, hanem egy olyan betegség, amivel száz évig is el lehet élni, ha a szabályok szerint játszunk.
(A futsal a nagypályás labdarúgás hivatalos, elsősorban teremben játszott változata, melyet a FIFA irányít).
Hevesi Tamás maga is cukorbeteg, közel harminc éve diagnosztizálták 1-es típusú diabétesszel. Egy sportorvosi vizsgálaton derült ki, hogy a szervezete nem termel elég inzulint. Ahogy bárki más, ő se fogadta könnyen a diagnózist, de hamar ráeszmélt, hogy diabéteszesként egészségesebb életet élhet az egészségeseknél is. A szénhidrátszegény diéta, a rendszeres orvosi kontroll, a vércukorértékek folyamatos kordában tartása, és a szervezete reakcióinak kiismerése mind-mind arra sarkallják, hogy nem lehet a lovak közé dobni a gyeplőt, és élni, mint „Marci Hevesen”.
A cukorbetegséget – Tamás egyik toplistás számát kölcsönvéve – „egy életen át kell játszani”, mert állandó társa marad az embernek. Békés kapcsolat lehet ez, de ha nem jön ki vele jól az ember, rettenetes szövődmények jelentkeznek. „Van olyan zenésztársam, aki cseppet sem foglalkozik a betegségével. Azt vallja, hogy ha le kell vágni majd a lábát, hát le kell. Én nem tudok azonosulni ezzel a felfogással.”
Szinte szakértője a diabétesznek, vallja, hogy ebben a betegségben a saját magunk orvosának kell lennünk. Ez, persze, nem helyettesíti a rendszeres diabetológiai kontrollt, de meg kell tanulni a saját vércukor-értékeket kordában tartani. Nemcsak azzal kell tisztában lenni, hogy bizonyos szénhidrátok lassan vagy gyorsan felszívódó típusúak, de azzal is, hogy pontosan mennyire azok.
Fontos tudni, hogy egy-egy edzés mennyire mozgatja meg a vércukorszintet, a pontos értékeket pedig rendszeresen mérni kell. Ezt egy olyan pörgő és stresszes életmód mellett, amit Hevesi Tamás él, persze, nem egyszerű kivitelezni. Már attól elfáradok, ahogy sorolja a heti programját: fellépések az országban mindenfelé, televíziós szereplések és persze a futball. „Talán könnyebb lenne, ha könyvtáros volnék” – mondja nevetve.
A csapat tavaly állt össze, az akkori keret tagjai pedig nemcsak megnyerték a tornát, de közülük került ki a torna legeredményesebb játékosa is. Az idei csapat pedig még erősebb és technikásabb, több kiváló újonccal is bővült. Bár nem főállású focisták, orvos, könyvtáros, PR-menedzser is játszik köztük, mind elhivatottan készülnek a címvédésre.
Mindemellett, hogy stresszből jut neki bőven, még sincsenek nagy kilengései, csak egyszer-egyszer fordult elő, hogy a rosszullétig leesett a cukra. „Egyszer egy tévéműsorban kellett szőlőcukrot kérnem, de mire hozták, már alig láttam, villódzott minden. Nem kellemes érzés.” Mint ahogy a rendszeres öninjekciózás sem, de Tamás kellő humorral fogja fel ezt is. A fiúkkal, a csapatának tagjaival is viccelődnek a cukorbetegségen. Nem sajnáltatják magukat, nem panaszkodnak, hanem edzenek keményen, és nemcsak a cukorbetegek tornáján állnak helyt, de ki-ki a saját csapatában is, egészséges társai között.
Talán többet és jobban akarnak bizonyítani, a cukorbetegség valamiféle extra motivációt is ad. Az életet pedig nem úgy fogják fel, mintha börtön lenne, tele tiltásokkal és áthághatatlan szabályokkal. Olykor lehet egy kicsit bűnözni is, csokit enni vagy üdítőt inni, a rendszeres sport és az aktív életmód mellett pedig ennyi bele is fér.
Még nincs hozzászólás