Ez már megtörtént velem
Előfordult, hogy úgy érezte, egy verssorral, egy dallammal, vagy akár csak egy megvillanó sárga kabáttal nem először találkozik? Elfogta már a pár másodperces szédítő érzés, hogy ezt már egyszer átélte? Nos, akkor önnek volt már volt déj vu-je.
Aki látta a Felhőatlasz című filmet, az készséggel elfogadja a parapszichológusok véleményét, miszerint minden furcsán ismerős helyzet, egyszer már megélt élmény érzése a reinkarnációnak, az előző élet távoli emlékének bizonyítéka. Akik azonban inkább a tudomány eredményeinek hisznek, azok számára ez pusztán agyunk játéka. Legalábbis a tudósok szerint ez a jelenség, amelyet francia kifejezéssel déjà vu-nek hívunk, és "dezsávű"-nek ejtünk, csupán egyszerű memóriazavar. Az ismerősség élénk érzete ugyanis abból a jelenségből fakad, hogy élményeinket nem filmszerű pontossággal, minden lényegtelennek ítélt részletet is tartalmazva tárolja az emlékezetünk, hanem rögzített, úgynevezett kulcspontok segítségével. Így, mikor azt érezzük, hogy az adott helyzetet egyszer már átéltük, valójában csak egy nagyon hasonló élmény emlékköveit, hivatkozási pontjait találjuk meg az új szituációban, és ezért önt el bennünket az a furcsa érzés, hogy ez a jelenet egy korábbi alkalommal már lejátszódott az életünkben.
Agyunk gyorsabb területei felelősek az ismerősség érzetéért és lassabb alrendszerei segítenek az emlékképek felidézésben. Ezek persze ellentétes folyamatok. Amikor az "egyszer már átéltem ezt" érzete szembekerül a lassabb, precízebb emlékezettel, akkor fordul elő, hogy ismerősnek érezzük a kis kávézó belső terét, ahová életünkben először beléptünk. Emlékezetünk néhány hivatkozási pont alapján - a függöny színe, a hátraforduló pincér mozdulata, az asztalra kitett fémpénz csilingelése - úgy véli, ezt már láttuk, holott alaposan átgondolva tudjuk, összességében ez csakis új élmény lehet.
2012-ben angol és cseh kutatók megállapították, hogy az emlékezetért felelős középső halántéklebeny jóval kisebb méretű azoknál, akiknél a déjà vu előfordul. Minél gyakrabban számolt be valaki ilyen eseményről, annál kisebbnek bizonyultak ezek az agyi részek. Így ezek a kutatók is úgy vélik, ilyen esetekben valójában agyunk szoftverjének apró rendszerhibájáról van szó. A jelenséggel foglalkozó szakembereknek az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy nehéz a hasonló élményeket laboratóriumi körülmények között előhívni és pláne vizsgálni. A déjà vu ugyanis meglehetősen ritka érzéki csalódás. Egészséges emberekkel jobbára teljesen váratlan pillanatokban és csak ritkán esik meg. Nem is éli át mindenki, pusztán az emberek 60-80 százalékánál fordul elő időnként.
A spontán, alkalmanként előforduló, hétköznapi déjà vu élmény tehát nem paranormális jelenség, pusztán egy kósza kis agyi tévedés. Azonban a skizofrén vagy epilepsziás páciensek rohamok előtti gyakori déjà vu képzete nem minden esetben jár együtt azzal a felismeréssel, hogy ez az érzés nem valódi. Ez viszont már a beteges kategóriájába sorolható.
A témával kapcsolatos egyik legérdekesebb kísérletet a colorado-i egyetem kutatója, Anne Cleary végezte el. Kísérleti alanyainak előbb ismert személyiségek névsorát, majd portréit mutatta meg, és arra kérte őket, jelöljék meg, melyik híresség szerepelt a listán. A kísérlet meglepő eredménnyel járt. Alanyai még a kép alapján fel nem ismert celebek nevét is bámulatos pontossággal pipálták ki. Annak ellenére, hogy nem sikerült tudatosan emlékezetükbe idézzék a kép és név közötti összefüggést, agyuk helyettük is elvégezte a feladatot: megtalálta a kapcsolódási pontot az ismert név és az ismeretlennek tűnő arc mögött.
Ugye, nem is gondolunk rá, memóriánk hogyan szolgál bennünket szép csendben. Rögzíti mindazt, amiről talán nem is feltételeznénk, hogy emlékezni fogunk rá. Amikor egy váratlan pillanatban elönt bennünket az ”ez egyszer már megtörtént velem” különös érzése, akkor is emlékezik. Csak éppen rosszul.
Még nincs hozzászólás