A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Évezredes hagymamánia

'A hagymához is hagymát eszem' - mondta Kabos Gyula a Hyppolit, a lakáj című filmben. Az örökzöld mondat nagyon is igaz, hiszen évente fejenként 6-7 kg hagymát fogyasztunk el. Ez az egyik legkedveltebb és legősibb, több mint ötezer éve termesztett és fogyasztott növénye az emberiségnek.

Fotó: Thinkstock

Erőt adó címernövény

A hagyma Ázsiában őshonos, innen terjedt el az egész világon. A róla szóló első feljegyzések a Közel- és a Távol-Keletről erednek, ahol a hagyma használata élelmiszerként, vallási célokra, valamint gyógyszerként is széles körben ismert volt. Az ókori egyiptomiak Ízisz szent növényének, a termékenység és a növekedés szimbólumának tartották.

A középkor óta Wales jelképe, a legenda szerint ugyanis csatát nyertek a kelta walesiek a segítségével. Szent Dávid szerzetes csak kenyéren és hagymán élt, és ezt ajánlotta a harcba induló katonáknak is. A csata sikeres volt, a hagyma pedig belekerült Wales címerébe. Egy másik városi legenda szerint a II. világháború idején Japánban elterjedt az a babona, miszerint a fokhagyma- és a hagymafogyasztás védelmet nyújt a szörnyű ellenséges légitámadásokkal szemben...

Illatos vitaminraktár

Ha a fentiekben kételkedünk is, abban biztosak lehetünk, hogy a hagymának számos jótékony hatása ismert, hiszen több mint százötven hatóanyag van benne, többek között tartalmaz B1-, B2- és C-vitamint, kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, jódot, foszfort, cinket, szelént, nikotinsavat, flavonoidokat és kéntartalmú vegyületeket is.

Nagyon sok típusa vált ismertté, de alapvetően három hagymafélét különböztettek meg a ősi feljegyzések: a közönséges hagymát, amelyet mi vöröshagymaként ismerünk, a fokhagymát, valamint a póréhagymát. A híres makói vöröshagyma a 18. században vált ismertté egész Európában; a makói hagyma ma már hungarikum.

Fertőtlenítő amarillisz-féle

A hagyma gyógyító hatását már Dioszkoridész Pedaniosz ókori orvos is feljegyezte gyógynövényekkel foglalkozó kötetében. Jellegzetes ízét és illatát adó kénvegyületei miatt terjedt el az az általános vélekedés, hogy a leve alkalmas különböző fertőzések megelőzésére.

A népi gyógyászatban évezredek óta használják ezt az egyébként az amarilliszfélék családjába tartozó növényt a hurutos állapotok, légúti megbetegedések, magas vérnyomás esetén, emésztőrendszeri bántalmak és vérhas ellen, de annyira bíztak a varázserejében, hogy pestis ellen is alkalmazták, és afrodiziákumként is ismert volt.

Baktériumellenes hatását már az 1800-as években leírta Louis Pasteur francia mikrobiológus és kémikus, és ezt a mai kutatások is megerősítették. Orosz tudósok 150 növény közül a fokhagymát és a vöröshagymát találták a két leghatásosabb baktériumölőnek.

A vöröshagyma külsőleg és belsőleg is alkalmazható. Magát a növényt és hatóanyagainak a kivonatait elsősorban érelmeszesedés megelőzésére, a folyamat lassítására és a szívroham rizikóinak csökkentésére használják. Nyersen fogyasztva kedvezően hat a koleszterinszintre, gátolja a trombózis, a vérrögképződés kialakulását, segít a koszorúér-megbetegedések megelőzésében.

Címkék: hagyma, fokhagyma, vitamin, félbevágott vöröshagyma, tisztítás, fertőzés, ásványi anyag, gyógyhatású

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!