A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Évek óta zúg a fülem. Mit csináljak?

Cseng, búg, zúg, morajlik, olykor sziszeg vagy sistereg. Néha úgy cseng, mintha az agyunkban megszólalna egy kis csengettyű, máskor ciripel, mint egy apró tücsök. Nem fáj, mégis időnként szinte elviselhetetlen. Ötből egy embernél előfordul, hogy zúg a füle.

Fotó: Shutterstock.com

A fülzúgás ronthatja az alvást, ha a beteg felébred, és éjjel a csendben még erősebben hallja, s nem tud visszaaludni. De rontja a hallás minőségét, és komoly szorongást okoz a gondolat, hogy valami súlyos baj lehet a háttérben.

A fülzúgás oka

A furcsa zajokat általában csak a beteg hallja, bár előfordul, hogy fonendoszkóppal az orvos is. Általában semmi komoly oka nincsen, de mivel a fül zúgása nem betegség, hanem tünet, érdemes az okát megkeresni, szakorvossal kivizsgáltatni. Különösen akkor, ha olyan mértékű, hogy már az életvitelt is befolyásolja. Hátterében például fülsérülés vagy a keringési rendszer problémái is állhatnak.

A legtöbb ember hallása általában hatvan év felett elkezd romlani. S ez is okozhatja a furcsa zajokat. Előfordulhat, hogy a felszaporodó fülzsír megkeményedik, és irritálja a dobhártyát. A Meniere-szindróma egyik korai jele a fülcsengés. Ez a betegség a belső fület támadja, és valószínűleg a rendellenes belsőfül-nyomás okozza.

Nagyon ritkán a fülzúgás oka lehet az állkapocsízület betegsége, vagy egy jóindulatú daganat. Gyakrabban okozza a magas vérnyomás, illetve a nyaki verőerek szűkülete. Ezért a diagnózis felállítása is több szakorvosi területre tartozhat.

Leggyakoribb, hogy a fantomhangokat, melyek az egészen mélytől a szinte sikításig terjedhetnek, a külső, a közép- vagy a belső fül okozza. Lehet állandó, de jelentkezhet időszakonként ritkábban vagy sűrűbben is. Ez a fajta fülzúgás az erek betegségére vezethető vissza, amelyet a középfül egyik csontja okozza, esetleg az izmok merevsége is lehet a háttérben.

Sőt bizonyos gyógyszerek, különösen ha nagy mennyiséget szedünk belőlük, okozhatnak ilyen panaszokat. Különösen a vízhajtók, az antidepresszánsok, az antibiotikumok, de akár az aszpirin is, ha sokat szedünk belőle

Így vizsgálják

Fotó: Shutterstock.com

Ha a beteg fülzúgásra panaszkodik, akkor háziorvosa először hallásvizsgálatra küldi. Ez úgy történik, hogy egy hangszigetelt teremben fülhallgatót viselve kell jelezni, amikor az első hangot meghalljuk. Az orvos ebből már következtetni tud arra, hogy állhat-e a zúgás hátterében halláskárosodás.

Ha a panaszok oka nem a hallás, akkor az orvos megkéri a beteget, hogy próbálja meghatározni, hogy milyen jellegű a hang, amit hall. A kattogó hang a fülben létrejövő izomfeszülésre utal. Zümmögés esetén valószínűleg a keringési rendszer problémái állnak a háttérben. A lüktetés oka a magas vérnyomás lehet. Ha mély hangokat hallunk, annak a Meniere-szindróma lehet a hátterében. A magas hangokat, a fülcsengést okozhatják gyógyszerek is. De ez rendszerint elmúlik magától.

Az orvos vizsgálat közben gyakran kéri a betegtől, hogy mozgassa szemét, a nyakát, döntse a fejét oldalra, előre. Ha a fülzúgás jellege ilyenkor megváltozik, abból is következtetni tud az okokra. Ha így sem tudja megállapítani a fülzúgás okát, további CT- vagy MRI-vizsgálatokat rendelhet.

Így gyógyítják

A fülzúgás kezelése természetesen attól függ, hogy milyen probléma áll a háttérben. Az első és legegyszerűbb teendő a fülzsír eltávolítása. Ezt el lehet otthon is végezni, de nem fülpiszkáló pálcikákkal, hanem a patikákban kapható fülcseppek segítségével. Ezt az orvos egyszerűen és fájdalommentesen is megteheti.

Ha ez nem használ, érdemes megnézni, hogy a rendszeresen szedett gyógyszereinknek van-e ilyen mellékhatása. Ha igen, akkor annak adagját csökkenteni kell, vagy meg lehet próbálni mással kiváltani. Ezt azonban kizárólag az orvos teheti meg. Soha nem szabad egy előírt gyógyszert hirtelen abbahagyni.

Ha a kardiológiai vizsgálat érrendszeri problémát tár fel, azt gyógyszeres terápiával vagy műtéttel lehet kezelni. Ha a háttérben a hallás károsodása áll, a hallókészülék viselése sokat segíthet. Ha azonban az orvos semmilyen okát nem találja a fülzúgásnak, minket mégis rettenetesen zavar, sokféle, úgynevezett fehér zajt kibocsátó eszköz létezik a zúgás elnyomására.

Léteznek gyógyszerek is, amelyek segítenek. Például az antidepresszánsok egy fajtája, de csak óvatos adagolással és komoly problémák esetén. És bizonyos szorongásoldókat is ki szoktak próbálni.

Fotó: Shutterstock.com

Fülzúgástréning

Egy magunkon viselhető eszköz segítségével egyedileg programozott tónusú zenét hallgathatunk annak érdekében, hogy a fül zúgásának hullámait elfedjük. Idővel ez segíthet a zúgás hangjának megszokásában, amely megkönnyítheti az ezzel való együttélést, amennyiben a tünetet nem lehet teljesen megszüntetni.

A fülzúgás alternatív kezelése

Sajnos a fülzúgást hatásosan sokszor még az orvos sem tudja kezelni, van azonban néhány szer és módszer, melynek hatásosságát sokszor vizsgálták már. Nem is mindig eredménytelenül. A vérkeringés javítására bizonyítottan hatásos ginkgo bilobával érdemes próbálkozni. Bizonyos esetekben a hozzáértőn végzett akupunktúra is segíthet. 

Hatvan év feletti pácienseknél jó eredményeket értek el cink pótlásával. Pszichoterápia segíthet megtanulni együtt élni a tünetekkel, és főleg csökkenteni a szorongásunkat miattuk. És bizonyos célzott mágneses stimulációt, úgynevezett rTMS kezelést is bevethetnek az orvosok. De mindig hangsúlyozzák, hogy csak személyre szabottan, kivizsgálást követően érdemes ilyen alternatív szerekkel kísérletezni.

Címkék: cink, cseng a fülem, fülzúgás, hallásvizsgálat, antidepresszáns, érbetegség, belső fül, a fülzúgás okai, fülzúgás gyógyítása

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!