Európa hét dúsgazdag törpeállama
Európa legkisebb államai igazán csodálatosak. Bár mesebelien aprók, egynémely dologban valóságos hatalmasságok. Ragyogóak, gazdagok és irigylésreméltók. Lehet, hogy kicsinek lenni maga a boldogság? Hogy miért vannak miniállamok Európában? Nem jó kérdés! Az jobb volna: hogyan keletkezett ennyi nagy ország a kontinensen?
Ha visszaemlékszel iskolai történelmi atlaszod középkort ábrázoló lapjaira, azok olyanok voltak, mint egy tarkabarka mozaikkép, száznál is több városállammal, egyházi területtel, fejedelemséggel, hercegséggel.
Az államok legtöbbje gyalog is bejárható volt egy nap alatt, és bár a szomszédok akkor is harcoltak egymással, ezek a csetepaték ritkán nyúltak egy-két határnál messzebbre. Egyik országocska sem volt képes arra, hogy lángba borítsa egész Európát. Némelyek ezek közül a mai napig fennállnak, és bennük sétálva rátalálhatunk a mesés régmúltra.
A Vatikán – szinte névről ismerik egymást
Nemcsak Európa, de a világ legkisebb állama is – fél négyzetkilométer sincs. Budapest legkisebb kerülete, a hetedik, ennél négyszer nagyobb. Szokatlan feladat a pápák székhelyéről úgy beszélni, mint egy államról, s nem úgy, mint egy világvallás lelki-szellemi központjáról. Legegyszerűbb talán a használt nyelvek felől közelíteni. A Szentszék iratai latin nyelven íródnak, míg a Vatikánváros Állam ügyeit olaszul intézik.
Az államfő ugyan a pápa, de a minden országban meglévő ügyeket egy kormányzósági elnök intézi. Ilyen ügyek pedig bőven vannak a fallal körülvett Vatikánban, hiszen a vasúti közlekedéstől a pénzügyeken át a bíróságokig minden akad. Igaz, a vatikáni lakosok száma alig ezer fő…, abból is alig hatszáz az állampolgár. Első a pápa, természetesen, aztán a bíborosok, az állam diplomatái, a gyönyörű egyenruhás svájci gárdisták, papok és néhány laikus nő és férfi.
Olyan állam ez, ahol szinte mindenki névről ismerheti egymást. Nem volt ez mindig így. Eredetileg a pápák Róma püspökei voltak, aztán földterületekhez jutottak, s velük világi javakhoz-gondokhoz. A nagy gyarapodás valamikor 755 körül történt, amikor Kis Pipin frank uralkodó Itália középső részét a pápának adta. Az 1800-as években a pápai állam még fél magyarországnyi volt, hárommillió lakossal. A pápák pedig a mai Vatikánon kívül laktak, például a Lateráni palotában, és bármilyen furcsa, a legmagasabb rangú római bazilika ma sem a Szent Péter-bazilika, hanem a Lateráni.
A Vatikán felfoghatatlanul gazdag. A szem nem tud betelni az egymást követő művészi korok olyan óriásainak alkotásaival, mint Raffaello, Fra Angelico, Michelangelo, Bramante, Cellini. De a sor máig folytatódik, hiszen a közelmúlt nagy alkotói is jelentős művekkel képviselik magukat a Vatikánban. Salvador Dali, Marc Chagall, Fritz Wotruba mellett az építész, Pier Luigi Nervi (a VI. Pál Csarnok, a pápai audienciák színhelyének tervezője) is bizonyították, minden században születnek zsenik.
Szinte mindegy, hogy a Szent Péter tértől és -bazilikától milyen irányban indulunk el, a Vatikánban minden lépésnél újabb csodákra lelünk. Dan Brown, a Da Vinci-kód írója a Vatikánt titokzatos és hatalmas intézményként ábrázolja, amely tele van rejtett szimbólumokkal és ősi titkokkal.
Monaco – csupa-csupa csoda
Európa és a világ második legkisebb országa sem éri el a pesti VII. kerület nagyságát. A maga 38 ezer lakosával a Föld legsűrűbben lakott országa. És bizonyára az egyik leggazdagabb is. A népsűrűség miatt évről évre feltöltenek egy városrésznyi területet a tengerből, és ezen építkeznek. Monaco abban is a második, hogy uralkodója, II. Albert egy 1297-től folyamatosan hatalmon lévő monarchia tagja. (Az első a japán, amely az időszámításunk előtti 660-ból származik.)
Monaco jól igazgatott hercegség, amely valamilyen eseménnyel szinte minden hónapban a világ figyelmének közepébe kerül néhány napra. Hol egy sportverseny, hol egy fesztivál, hol egy konferencia vagy koncert kelt érdeklődést. Itt minden és mindenki azt a célt szolgálja, hogy a világ leggazdagabb emberinek legalább lakása legyen a városban, így aztán a körülbelül ötezer őslakosnak nem kell jövedelemadót fizetniük, és a többi adónem is jelképes.
A természeti szépségek mellett az anyagi előnyök is káprázatosak. Egy igazán gazdag ember „nem engedheti meg magának”, hogy ne költözzön Monacóba, vagy a hercegi palota alatt elterülő Monte-Carlóba, amivel milliókat, sőt, milliárdokat tud megspórolni.
A hercegség bármely pontján állj, a szemed csupa izgalmas képet lát majd. Yachtokat, sofőr vezette autócsodákat, helikoptereket a házak kertesített tetején, itt-ott felbukkanó világsztárokat. Ez, ilyen töménységben, sehol nincs még. Ha hátizsákos, kispénzű turista vagy, egy szendviccsel a kezedben akkor is úgy érzed majd, a földkerekség közepén állsz, és szerencsés vagy, hogy itt lehetsz.
Erre a szerencsére szükséged is lesz, ha nem akarod, hogy elveszítsd utolsó eurocentjeidet a kaszinó játéktermeiben. Sokkal biztosabb befektetés, ha megtekinted az Oceanográfiai Múzeumot, vagy veszel egy belépőt a legmenőbb strandra, és tiszta erőből évezed a pillanatot.
San Marino – az állam, amely nem ismeri a vám fogalmát
San Marino alig nagyobb, mint Budapest legnagyobb kiterjedésű kerülete, a XVII. A köztársaságot egy talán Dalmáciából érkezett kőfaragó, bizonyos Marinus alapította 301-ben, amikor kolostort épített, hogy ott az akkoriban üldözött keresztényeket elrejtse. Az alapító olaszos nevét vette fel az állam amely a legrégibb alkotmányos köztársaság.
Háborúkba soha nem keveredett, egyszer foglalta csak el a pápai állam, de a lakosok felkelése 1740-ben, egy év megszállás után újra kivívta a függetlenséget. San Marino lehetett volna nagyobb is, Napóleon újabb területekkel akarta magához kötni a csöpp köztársaságot, de az az ajánlatot nagy tisztelettel és nem kevesebb bátorsággal visszautasította.
San Marino közel fekszik az Adriához, a divatos olasz üdülőhely, Rimini nincs messze, és onnan érkezik a legtöbb látogató, évente jó hárommillió. A fő látnivaló a szintén San Marino nevű főváros, annak is egy hosszú hegygerincen fekvő óvárosa.
A Titán-hegy keleti oldala szinte függőleges, s az amúgy is jó védhető helyre még a középkor hajnalán három őrtornyot is építettek, amelyekből kettő, a Guaita és a Cesta az idők során komoly erőd lett. Az óváros falain sétálni nagy élmény, mert ellátni a távoli tengerig, és a hegyes-völgyes, barátságosan élénk vidék percről percre új arcát mutatja.
Olaszországban még a szegényebb részek is szépségesek, hát még az olyan gazdag települések, mint San Marino. Az utcák, a kertek, a terek, a paloták és a házak mind gondozottak, patyolattiszták, érződik rajtuk a helyiek szeretete. Az ember szívesen próbálja magába szippantani ezt az élményt a Piazza della Libertán, azaz a Szabadság téren. Be kell menni a téren álló Palazzo Pubblicóba, amely egyszerre városháza és parlament. A Bazilika és a Nemzeti Múzeum ugyanilyen optimista derűt árasztanak.
A közel harmincháromezer lakos jól él a turizmusból, de nem hanyagolják el a mezőgazdasági termesztést sem, és olyan új szolgáltatási és iparágak is jelentősek, mint a bankszektor és az elektronika. Szerencsére sütni-főzni sem felejtettek el, és a helyi vendéglőkben sok itthon is hasznosítható konyhai ötlettel találkozhatunk. S ha vásárolni szeretnénk? San Marino nem ismeri a vámokat…
Liechtenstein – vasárnap csak a turistáké?
A Svájc és Ausztria között virágzó hercegségnek fura története van. Mindig fontos hely volt – a rómaiak már az időszámításunk előtti időkben is utat építettek itt. A középkorban az egyik grófi kézből a másikba került, nem számított önálló államnak, területe inkább birtokvásárlásokkal, mintsem háborúkkal gyarapodott. Jelenleg körülbelül negyedakkora, mint Budapest.
Az 1700-as évek elején aztán VI. Károly német-római császár fejedelemséggé nyilvánította a területet, de Liechtenstein hercegei közül az első hét, akik főleg Bécsben, vagy még inkább cseh és morva birtokaikon laktak, feléje sem néztek. E hercegeknek pontosan tízszer nagyobb földbirtokuk volt külföldön, mint Liechtenstein maga. A ténylegesen 1866-tól független állam uralkodóháza a II. világháború után elvesztette csehszlovákiai birtokait, de a mozdítható vagyon révén így is az egyik leggazdagabb uralkodócsalád maradt.
A harmincezer lakosú állam fővárosa az ötezer lelkes Vaduz. Vakítóan tiszta és mélyen megalapozott jólétet sugárzó. Az éves nemzeti jövedelem tizenegyszer magasabb a magyarnál. Ipar nem piszkítja a Rajna és az Alpok magas hegyei közé szorult országot, mert főként pénzügyi szolgáltatásokból él. A kedvező, legfeljebb 18%-os adókulcs miatt rengeteg cég választja a hercegséget székhelyül, egy lakosra három idegen vállalat jut…
Az ország hét vára közül kettő maradt tökéletes állapotban. Vaduz várában lakik az uralkodócsalád, és nem látogatható. A hívogatóan szép Gutenberg vár viszont igen. Ide ingyenes a belépés. Más helyekre az ember vérző szívvel fizeti ki a 10 svájci frankos belépőt, de aki erre jár, ne hagyja ki a Landesmuseumot.
Tucatnyi érdekes és egyedi gyűjtemény várja az érdeklődőket más településeken is, például a schaani Számológép- és Írógépmúzeum, de minden út mellett történelmi emlékekbe botolhatunk. Liechtenstein ideális hely a sportos sétákra, amelyek előtt és után jólesik a helyiek sajtos gombóca, a Käsknöpfle és az itteni rajnai borok. Mindezt csak óvatosan, mert a hercegség népe legendásan mértéktartó, s olyan vallásos hitben él, hogy vasárnap még utcára sem megy.
Málta – évekre elegendő látnivaló
A több szigetet magában foglaló máltai terület kicsivel nagyobb, mint a fél Budapest. A lakosság ötszázhatvanezer fő, így ez az ország sűrűn lakott. Málta történelme az időben visszatekintve szinte végtelen, és minden korban zaklatott, véres ostromokkal és védekezésekkel teli. Az első lakók talán Szicíliából érkeztek időszámításunk előtt 5200-ban, a kőkorszakban, és mintegy kétezer évre rá már döbbenetesen nagy kövekből tudtak templomokat építeni, jóval Stonhenge és az egyiptomi piramisok előtt. Újabb ezer év múlva ’filmszakadás’ történt, ez a nép eltűnt, helyükre más, de még ismeretlenebb emberek érkeztek.
Aztán, Krisztus előtt 700-ban megjelentek a föníciaiak. Később mindenkinek kellett volna a Földközi-tenger közepén lévő szigetcsoport, a karthágóiaknak, a rómaiaknak, a vandáloknak, a bizánciaknak, az araboknak, a normannoknak, a kereszteseknek, a törököknek, a lovagrendnek, a franciáknak, a briteknek, a németeknek. E mozgalmas történelem minden korszakából számos építészeti emlék maradt ránk, s ezek évekre elegendő látnivalót adnak a múlt iránt fogékony látogatóknak.
Málta izgalmas föld, s a nem kevésbé izgalmas tengerpartja is milliókat vonz. A mészkőből formálódott szigetekbe lagúnákat, barlangokat, víz alatti sziklaíveket vájt a tenger. Minden öbölnek, minden szirtnek megvan a maga legendája, amelyet leggyakrabban a régészeti leletek is igazolnak.
Nem eldönthető, ki cselekszik jobban. Az, aki felkészül ebből a kavargó történelemből, és igyekszik időrendben, a megalitikus templomoktól a lovagrend erődjein át az angolok világháborús védekezésének emlékeiig sokat megtekinteni? Vagy az, aki csak rákeres arra, ami elébe kerül, és elfogadja, hogy a Málta története nyomasztóan gazdag és kiismerhetetlenül kavargó? Örül az ember, ha egy-egy részletét felderíti. Akárhogy is, Málta nagy kaland, s van olyan értékes, hogy minden bakancslista elején szerepeljen.
Andorra – maga a természet
A francia–spanyol határvonalon húzódó Pireneusi-hegység egyik völgyében búvik meg az Andorra Hercegség. Ez az ország is kisebb, mint Budapest, de nem sokkal. A fekvő Y alakú völgy őslakosai katalánok, s bár később más nemzetekből is érkeztek jövevények, így sincsenek többen nyolcvanezernél.
Andorra függetlenségének alapja egy 814-ben írott szabadságlevél, amely azonban bizonyos ellenőrzési jogokat adott a hely fölött egy katalán grófnak. Ez a jog aztán egy püspökségre szállt. Később hasonló beleszólást szerzett egy francia gróf is, majd évszázados kacskaringós úton ez a kiváltság a mindenkori francia köztársasági elnökre szállt. Ettől még Andorra szabad és független állam, de ennek ára van.
A franciáknak évi száznyolcvanezer forintnyi összeget kell fizetniük, a spanyol-katalán püspökségnek hat sonkát, hat sajtot és ugyanennyi élő csirkét kell szállítaniuk. (Áremelkedés itt is van, mert 1993-ig csak négy sonkát, negyven kenyeret és valamennyi bort kaptak a spanyolok.)
Miért érdemes vállalni a több mint háromórás nyaktörő hegyi utat a legközelebbi repülőterekről, Barcelonából vagy Toulouse-ből? Több okból is. Először is: Andorra szép és izgalmas, nem egyszerűen természetközeli, hanem maga a természet. A főváros, Andorra la Vella ezer méternél magasabban fekszik, és a környező hegyek még további kétezer méterrel nyúlnak fölé.
A csöpp országnak hét kerülete van, s mind a hétnek egy-egy olyan, fotózásra kialakított kilátópontja. Bejárni ezt a hét pontot nem megy egy nap alatt, és csak tizenéves gyerekekkel és hetven alattiakkal ajánlott. A városban maradók viszont élvezhetik az Andorra vámmentességéből eredő árelőnyöket, míg a többiek ezernyi patakon át, vízesések alatt és a jégkorból maradt tavakat kerülgetve élvezhetik ezt a csodálatos helyet.
Ha valami nagyon drága dolgot akarsz vásárolni Európában, ide kell jönnöd. Van is minden, ami luxusmárka. S ha sem a kristálytiszta levegő és az éles fények, sem a méregdrága cuccok nem vonzanak, Andorra húsz múzeumának egyikében biztosan találsz olyat, ami érdekel.
Persze, lesznek, akiknek az oda-vissza hatórás buszozás is megéri Barcelonából egy nagy adag adrenalinfröccsért. Ők már tudni fogják, hol keressék Európa leghosszabb alpesi hullámvasútját, az ájulás környéki Tobotroncot, vagy az ugyancsak vakmerőséget követelő Roc del Quert, Canillo kerület felhőkben kifeszített gyalogos acélhídját.
Luxemburg – annyira csábító
Ez az ország ötször nagyobb, mint Budapest, úgyhogy törpék között ő az óriás. Lakosainak száma hatszázezer körül mozog, és Európa legmagasabb egy főre eső jövedelmével jó hat és félszer gazdagabb Magyarországnál.
A Hollandia, Németország és Franciaország közötti hely nem éppen a legbékésebb, ráadásul életébe alaposan beleszólt Spanyolország, a Habsburg Birodalom és az Angol Királyság is. Szerencse a bajban, hogy bármi is történt, ez a terület mindig Európa egyik legfejlettebb része volt. Ám az állam felépítése így is gyötrelmesen sokáig tartott, és az utolsó elemeket (hivatalos nyelvek, zászló, himnusz) csak az 1970-es és ’90-es évek között fogadták el.
Tudnunk illenék, hogy a fővárosának nevét az országnévvel szemben Luxembourgnak írják, mondhatni, franciásan. A turistának kellemes meglepetés, hogy a tömegközlekedés ingyenes, kivéve azokat a vonatokat, amelyek külföldre tartanak, illetve a belföldiek első osztályát. Az utasok között meglepően sokan viselnek elegáns öltözéket. A Luxemburgba érkező látogatók fele üzletember, a gazdasági élet felsőbb köreiből. Az ország divatossá vált az utóbbi években e csoportban is.
Látnivaló bőven akad bármely ízlésű embernek. Olykor szó szerint… Ne felejtsük el, hogy Luxemburg a legjobb csokoládékészítő országokkal, Franciaországgal és Belgiummal határos, fővárosának édességboltjai könnyen elcsábítanak. Akármilyen rövid időre is érkezzünk Luxembourgba, a várfal Corniche-nyomnak nevezett sétányán végig kell bandukolnunk, hiszen nem véletlenül tartják ’Európa legszebb erkélyének’ kilátással az óvárosra és az Alzette folyó hídjaira.
A kis országban olyan hangulatos települések várnak, mint Echternach, Diekirch, Rumelange, s olyan várak, mint Vianden, Bourglinster és Larochette, valamint Beaufort romjai. Bársonyosan nyugtató a Moselle-völgy, a Müllerthal-vízesés és a nemzeti parkok világa. A pezsgő kulturális életű Luxemburg – ha pénztárcád bírja – leköt akár egy hétre is.
Még nincs hozzászólás