Erre sajnos nemet kell mondanom!
Egy nemet egyszer kell kimondani. Ha halogatjuk, körülírjuk, ködösítünk, ígérgetünk, végül egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Igaz, nemet mondani sokszor igen kellemetlen, de még mindig jobb egyszer túlesni rajta, mint azután sokáig viselni az igen következményeit. De miért olyan nehéz néha kimondani ezt a szót?
Elsősorban arról van szó, hogy nemet mondani valakinek egyet jelent a konfrontálódással. Mert mi történik ilyenkor? A nem hatása lehet sértődés, elhidegülés, harag, veszekedés, sőt, akár szakítás is. Ezért van az, hogy inkább picit alakoskodunk, tréfával ütjük el a választ vagy elodázzuk. Mert nézzük csak meg az alábbi esetet.
Elveszel feleségül? Kérdi a szerelmes nő az udvarlóját. Az udvarló először megdöbben, az arca megfeszül, látszik, ahogy a fejében átlohol a házasság minden kínkeserve, az iszonyat, a borzadály, majd hirtelen kiköpi a választ picit hangosabban, mint szerette volna: NEM!
Pedig idővel talán megszelídült volna, a viszony is eljutott volna egy bensőségesebb szintre, ahol már nem olyan riasztó a holtomiglan gondolata, és lehetett volna a válasz valami olyasmi, hogy nem kizárt, vagy az, hogy ha valakit valaha elveszek, az csakis te leszel…
Kellett ez nekem?
De nem ez történt. A fent említett pár valószínűleg csúnyán összeveszett, a nő lelke összetört, elvesztette minden illúzióját a szerelemben és a hitét a kiszemelt férfiban. Talán még szakítottak is. Mi is volt a baj?
Az, hogy ez az ember igenis mert nemet mondani. A tanulság, hogy a vakmerő szókimondás helyett gyakran választunk – és sokszor jól is tesszük – diplomatikusabb megoldást, csak azért, hogy ne kelljen szembeszegülnünk a másik féllel.
Ám ha ez a magatartás állandósul, és egész kis repertoárunk lesz a nemet kikerülő megoldásokból, az életünk előbb-utóbb csupa stressz lesz. A munkahelyen túlórát ígérünk, a kedvesünk kedvéért rábólintunk, hogy a hétvégét az anyjánál töltjük, és füvet nyírunk, a havernak odaígérjük a kölcsönpénzt, a gyereket egy új biciklivel kecsegtetjük…
Pedig eszünkben sincs megtenni. A környezet viszont számít az igenre, elvárja, hogy amit ígértünk, meg is tegyük, így aztán a konfliktus nemhogy nem marad el, hanem egyre nagyobb lavinává nő.
Kiálltam magamért
Az asszisztensként dolgozó 34 éves Anna rettegett a főnöknőjétől. – Olyan nő volt, aki, ha belépett az irodába, megfagyott a levegő – meséli. – Az arca mindig merev volt, sosem lehetett tudni, milyen hangulatban van, a hangja is kimért, halk, de határozott.
Aki nem tetszett neki, annak csak egyszer szólt, másodjára már ki is tette a szűrét minden vita nélkül. Minden napom gyomoridegben telt, és bár máshol is találtam volna hasonló állást, reszkettem, hogy kirúg, és mindenáron meg akartam felelni neki.
Ki is használta a félelmemet, és már olyasmikre is használt, ami messze nem volt benne a munkaköri leírásomban. Hajnaltól estig túlórázhattam, ingyen. Rendszeresen hordatta velem tisztítóba a kosztümjeit, én mentem a gyerekéért az óvodába, én írtam meg a személyi adóbevallását, egyszer még a hétvégi nagybevásárlást is megcsináltatta velem.
A barátaim röhögtek rajtam, és picit sem sajnáltak, hiába panaszkodtam. Felcukkoltak, hogy a diplomámmal házi cseléd lettem, mert olyan nyuszi vagyok, hogy nem merek nemet mondani. Egyszer aztán betelt a pohár.
A főnöknőm épp arra akart rávenni, hogy halasszam el a szabadságomat, holott tudta, hogy már lefoglaltam az utam. Na, ekkor felálltam, és bár remegő hangon, azt mondtam, sajnálom, Rita, de ez most nem fog menni. Nem válaszolt, végigmért, majd ott hagyott, ahogy szokta. Tudtam, hogy esélyes, hogy repülök. De nem történt semmi.
Két nap múlva megkezdtem a szabimat, és a tengerparton eldöntöttem, hogy ha kirúg, akkor sem dől össze a világ. De eszébe sem volt kirúgni. Tisztelni kezdett. Komoly szakmai kérdéseket vitatott meg velem, és magával vitt a fontos értekezletekre. Nem sokkal később kinevezett egy projekt vezetőjének, és a fizumat is megemelte.
Bólogató János
– Az előző páromat azért hagytam el, mert képtelen volt nemet mondai – meséli a 28 éves Mariann. – Nős volt, amikor egymásba szerettünk, de azt mondta, hogy a házassága évek óta romokban, és igazán már csak papíron vannak együtt.
Megígérte, hogy három hónapon belül beadja a válókeresetet. Csakhogy a felesége nem így látta a dolgot. Ő ragaszkodott Ivánhoz, és esze ágában sem volt elválni, sőt, nem is tudott arról, hogy a házasságuk romokban van.
Egy ideig türelmes voltam, aztán Iván elé álltam, és követeltem, hogy váljon el, hiszen ezt ígérte. Rendben, mondta, beszélek a nejemmel. Halogatta, de végül beszélt. A neje erre követelte, hogy költözzön haza. Rendben, felelte neki Iván, és hazaköltözött.
De otthonról is csak utánam ette a fene, így aztán nem szakítottunk. Mondtam neki, hogy költözzön vissza hozzám és váljon el. Rendben, mondta… Csak még nem most, hanem majd… Rájöttem, hogy ez az ember térdig be van rezelve tőlem is és a nejétől is.
Egyikünkkel sem mer szembeszállni, és ez nem a szerelemről vagy a ragaszkodásról szól, simán csak gyáva. Ez akkor derült ki, amikor végül egy harmadik lánynak kezdte csapni a szelet. Én persze kidobtam, és a távolból figyeltem, mi fog történni. De nem történt semmi, maradt ugyanaz a huzavona, csak már nem én voltam a szenvedő fél.
De ugye, megértesz?
Egy határozott nem azt jelenti, hogy megbecsüljük és tiszteljük magunkat, és kiállunk a saját érdekünkben. Nincs szó minden esetben önzésről vagy dacról, egyszerűen csak arról, hogy mérlegelve a helyzetet úgy döntünk, hogy számunkra – vagy a hozzánk tartozók számára – kedvezőbb, ha nemet mondunk.
Igaz, nagyon sokat számít, hogy hogyan mondunk nemet. Nem kell előre felkapni a vizet, csak mert konfliktushelyzetbe cseppentünk, lehet a nemet kedvesen, együttérzőn és megindokolva is kimondani.
Éreztethetjük a másikkal, hogy azzal a nemmel nem őt magát utasítjuk vissza, csak a kérését. Levezethetjük logikusan, miért nem megfelelő az idő vagy az alkalom a kérése teljesítésére, és ajánlhatunk neki más megoldást.
Ezért nehéz nemet mondani
- Mert félünk, hogy ha nemet mondunk, kevésbé leszünk népszerűek
- Félünk a vitától, bosszútól, következményektől
- Félünk egy kiadós veszekedéstől
- Félünk, hogy a nemmel elveszítjük a másikat
- Félünk, hogy a nemmel fájdalmat okozunk
- Félünk, hogy a nemmel elveszítjük azokat az előnyöket, amikhez a másik révén jutunk hozzá
- Félünk, hogy a döntésünket később már nem tudjuk megmásítani
Így kellene nemet mondani
Először is, nem kell elkapkodni. Mérlegeljünk, gondolkodjunk, mi változik, ha nemet mondunk, és milyen helyzetbe kerülhetünk miatta.
- Kaphatok egy kis gondolkodási időt?
Mindig van jogunk időt kérni. Nem kell azonnal rávágnunk a választ. Mondhatjuk, hogy rendben, majd átgondoljuk a dolgot. És közben kitalálhatjuk a megfelelő választ és az indokait is.
- Ne félj, hogy nem fognak szeretni!
Van, hogy csak azért mondunk igent, mert meg akarunk felelni a másik elvárásainak. De nem árt átgondolni, valóban olyan fontos-e nekünk az illető. Nem dől össze a világ, ha elveszítjük egy olyan ember rokonszenvét, aki úgyis csak érdekből szeretne.
- Tartozzon a nemhez magyarázat is!
Magyarázat, de nem magyarázkodás. A NEM legyen határozott és megmásíthatatlan, de a további jó viszony és a másik tisztelete érdekében nem árt, ha meg is indokoljuk.
- Segítsünk neki más megoldást keresni!
Ha nem teljesíthetjük valaki kérését, attól még nem kell magára hagynunk. Keressünk együtt más megoldást, vagy másik személyt, akinek módjában áll igent mondani.
- Ha már kimondtad, ne bánd meg!
Azért mondtál NEM-et, mert tiszteled magad. Akkor tehát ne bántsd magad azzal, hogy utólag bűntudatot érzel, amiért kiálltál magadért.
Még nincs hozzászólás