Érintések
A testi kontaktus nap mint nap jelen van az életünkben kézfogás, puszi, tánc vagy egyéb formában. Az érintésnek mind a mai napig nincs artikulált nyelve, kevés róla a szakirodalom, csupán a művészetek próbálkoztak a tematizálásával.
Virginia Satir pszichológus szerint: napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten maradáshoz, és tizenkettő a gyarapodáshoz.
„A tudományos kutatásoknak köszönhetjük a ráeszmélést: az emberi érintés teremtő és életben tartó szükségletünk, olyan, akár a lélegzetvétel. Adás és kapás kölcsönössége rejlik minden érintésben, azt nyered vissza rögvest, amit te nyújtottál másnak. Például erősíted az immunrendszerét, de a magadét is, örömhormon-termelést indítasz a másikban, de magadban is. Hát ne tekintsük ezt csodálatosnak?"
Prof. dr. Bagdy Emőke
A tangónak „iskolái" sincsenek, mindenki a saját érzései, saját stílusa alapján táncol. Hogy a párok harmonikusan haladjanak előre a parketten, abban nagy szerepe van a vezetés technikájának. Ezt a táncosok szoros testi közelsége is indokolttá teszi. Az irányítás a pár férfi tagjának a feladata, egyszerre kell döntenie a saját, illetve a partnere lépéseiről, amit elsősorban a felsőteste mozgásával tud kommunikálni.
(Sway Sporttánc Egyesület)
„Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!"
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú (részlet)
Még nincs hozzászólás