A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Érdekességek

1. .A több mint kétszáz nemzetet képviselő 10 500 sportoló minden korábbinál több, összesen 306 versenyszámban áll rajthoz Rio de Janeiróban.

Gádorfalvi Áron
Fotó: Europress/Getty Images

2. A magyar olimpiai küldöttségben 150 fő felett lesz sportolóink száma, pedig sem a női, sem pedig a férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a játékokra. A 2012-es londoni olimpia éremtermésének (nyolc arany-, négy ezüst- és hat bronzérem) megismétlése a szakértők szerint bravúr lenne. 

3. Az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel neve is szerepel azon a 24 fős listán, amelyről a riói olimpián részt vevő sportolók négy versenyzőtársukat beválasztják a NOB Sportolói Bizottságába. .

4. Eddig egyetlen magyar sportolónak adatott meg, hogy hat nyári olimpián szerepeljen. A hétszeres olimpiai bajnok vívó Gerevich Aladár mellé most a szörfös Gádorfalvi Áron és a tőrvívó Mohamed Aida csatlakozik, akik az 1996-os atlantai olimpia óta sorozatban hatodszor jutottak ki a játékokra.

5. A riói szervezőbizottság közel negyedmillió jelentkezőből összesen 70 ezer embert (köztük számos magyart) választott ki, akik a játékok előtt és a versenyek 17 napja alatt különböző területeken önkéntes segítőként dolgoznak majd a sikeres rendezés érdekében.

6.  Az olimpiai láng meggyújtójának személyét hagyományosan igyekeznek az utolsó pillanatokig titokban tartani a szervezők. Most azért nagy meglepetést keltene, ha 2016. augusztus 5-én este nem a világ egyetlen háromszoros világbajnok labdarúgója, a legismertebb brazil sportoló, Pelé kapná ezt a megtisztelő feladatot a legendás Maracanã Stadionban.

7.  Igazi kuriózumot hozhat a női maratoni futók versenye atlétikában, ahol az olimpiák történetében először egy hármas ikertrió tagjai együtt szerepelnek. Az észt Leila, Liina és Lily Luik érdekes módon csak huszonévesen kezdett el hosszabb távokat futni. A most harmincéves hölgyek a frappáns „Trio to Rio” szlogennel vágtak neki az olimpiai felkészülésnek.

8. Ez lesz az első olyan olimpia, ahol a 2000-es években született sportolók is indulnak majd. Főként tornában és műugrásban várható, hogy alig tizenöt-tizenhat éves tehetségek is részt vesznek a versenyeken.

9. Az olimpiák történetében először indul ún. menekültcsapat, amely az olimpiai zászló alatt versenyezve fogja össze a hazájukat elhagyni kényszerülő, de az olimpiára kvalifikált – várhatóan – 8-10 sportolót.

10. A játékok előtt a Brazíliában terjedő Zika-vírus miatt sokan az olimpiáról való távolmaradást is fontolgatták, többen (így például a hétpróba olimpiai címvédője, a brit Jessica Ennis-Hill) igyekeznek majd minél kevesebb időt tölteni az olimpia helyszínén. 

Az újszülötteknél kóros kisfejűséget okozó vírus miatt a távolugró olimpiai bajnok Greg Rutherford például különleges ötlettel állt elő – ő a későbbi gyermekáldás érdekében lefagyasztatta a spermáját.

11. A riói olimpiát az M4 Sporton, valamint az augusztus elején induló, M5 névre hallgató új kulturális, ismeretterjesztő csatornáján közvetíti a közmédia. A 12 milliós brazil metropolisz Magyarországhoz képest öt órával korábban éli az életét, így az időeltolódásból fakadóan sokat kell majd éjszakázniuk a hazai sportrajongóknak. 

Különösen érvényes lesz ez majd az úszóversenyek idején, itt ugyanis a döntők – a sportágban szokatlan módon – helyi idő szerint este tíz órakor kezdődenek.

9. .Az olimpiák történetében először indul ún. menekültcsapat, amely az olimpiai zászló alatt versenyezve fogja össze a hazájukat elhagyni kényszerülő, de az olimpiára kvalifikált – várhatóan – 8-10 sportolót.

 

Címkék: brazília, olimpia, rio de janiero

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!