A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Enni, vagy nem enni? Ez itt a kérdés

A drasztikus soványsággal kapcsolatban divatvilágra, modellekre, hollywoodi celebvilágra és fiatal lányokra asszociálunk, akik bármit megtennének, hogy megfeleljenek az adott kor női szépségideálnak.

Fotó: Shutterstock.com

A média hatására korunkban valóban több fiatal lány küzd étkezési zavarokkal. De vajon anorexiában szenved-e egy nagyon vékony lány, vagy csak modellkarrierre törekszik?

Írásos bizonyítékokat találhatunk már a 12. századból, amikor fiatal nők vallásos megfontolásból éheztették magukat, hogy így közelebb kerülhessenek Jézushoz. A betegségnek tehát nem feltétlenül a divathoz lehet csak köze.

Továbbá az anorexiát semmiképpen nem keverhetjük össze az aszketizmussal. Számos szerzetes, művész választotta az éhezést vagy egyfajta böjtöt, mellyel elképzelésük szerint tisztább tudati állapotba kerülhettek. A nemevés mint olyan, sok más céllal is előfordulhat, a külsőségeken túl.

Az éheztetési hullám engem a gimnáziumi éveimben talált meg. Egyszerre küzdöttem a nőiesség ellen, és közben a nőve válást is sürgettem. Úgy emlékszem, akkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje lefogyni, amikor egy srác szakított velem. Semmi olyan nem történt köztünk, talán épp ezért hagyott el a fiú.

Hibáztattam magam, amiért nem álltam még készen a testi kapcsolatra, és közben úgy éreztem, ha fiúsra fogyok, később elkerülhetem a szerelmi és szexuális csalódásokat. Nem voltam soha kövér, egészséges, fejlődő alakom volt, de a fogyásom eredménye mínusz hét kiló lett, és az már-már betegesnek hatott.

Ezzel a súlyveszteséggel pont belefértem az addig áhított nullás rucikba, a csípőcsontom is divatosan kivillant, és a kulcs- és vállcsontom is úgy, ahogy annak akkori elképzeléseim szerint lennie kellett. Élveztem a helyzetet, de anyukám rögtön kiszúrta, hogy egyre többször akarok a szobámban enni, míg meg nem tudta, hogy sokszor kidobtam az ételt.

Az éheztetés egyáltalán nem esett nehezemre, eleinte csak a reggelit hagytam ki, majd kávéivással kompenzáltam az éhséget, később már napi 500 kalórián éltem, és rendszeresen futottam. A gyomrom gyorsan hozzászokott a konstans éhséghez, egy idő után már kifejezetten élveztem a kongó gyomor érzését és a szédülést.

Szerencsére a családom gyorsan felfedezte a kezdődő betegséget, és segítségükkel egy éven belül visszatértem a rendes étkezéshez. Azóta is rendszeresen sportolok, figyelek arra, amit eszem, de fel sem merül bennem, hogy éheztessem magam.

Biztosan tudom, hogy ez az egész nem csupán fogyásról szólt. Valamiféle megtisztulásra vágytam, nem akartam még a szexualitással foglalkozni, sem azzal, hogy mi lesz belőlem, ha nagy leszek. A sok elvárástól akartam szabadulni, ezért menekültem az éhezésbe. Csak ebben éltem meg a kontroll érzését. Szerencsére nem estem át egy bizonyos határon.

Az én történetemből is látható, hogy az anorexia nem egyszerűen a diétázásról szól. A magukat éheztető nők elsősorban nem lefogyni akarnak, hanem önmagukat bántani. Valamiféle külső erő hatása alá kerülnek.

Remélem, lassan tejesen eltűnik a csontsovány női ideál képe, és helyébe lép az egészséges, nőies, életvidám nő ideál.

De ettől még maga a betegség, amely alapvetően az elme zavara, valószínűleg örökké létezni fog.

Címkék: fogyókúra, modellek, testképzavar, testkép, éheztetés, anorexia, fogyás, evészavarok

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!