'Én mindig ugyanazzal az egy dologgal foglalkozom. Kommunikálok.'
25 éves a Quimby. Dunaújvárosból indult a zenekar, élén a két alapító taggal, Kiss Tiborral és VARGA LIVIUSSZAL, aki ütőhangszereken játszik. Livius műsorvezetőként is dolgozik, természetfilmekben szerepel, pszichológusként vállalati tréningeket vezet. Amikor nem a Quimbyben zenél, akkor aktívan játszik A Kutya Vacsorája nevű exkluzív zenei laborban. Liviusszal nagyon szórakoztató együtt lenni. Nemcsak jókat mond, hanem mindenkit, aki a történeteiben szerepel - kortól és nemtől függetlenül - el is játszik.
RIDIKÜL MAGAZIN Dunaújvárosban korán színpadra kerültél?
VARGA LIVIUS A szüleim ebben látták a lehetőséget az energiáim levezetésére. Zenei általánosba írattak, vers- és prózamondó versenyekre jártam, néptáncoltam.
RM Elmondhatjuk, hogy vásott kölyök voltál.
VL Hát, igen. A gimiben harmadikban diákigazgató-választás volt, aminek az osztályunkból én, a bohóc, a sajtkukac lettem az arca.
Ezeken a vicces bevonulásokon volt, aki római császárként jött be, a másik egy kis csónakban evezett; mi Mathias Rustot, a kiváló német műrepülőt imitáltuk, aki '87-ben leszállt a Vörös téren (nevet). Ez nagyon vicces volt akkoriban. Moszkvában fejek hullottak, hogy valaki áttört a vörös pajzson!
A csajok megrajzolták a Kremlt, és föltartották a tornaterem egyik végében. A szpíker elkezdte mondani, hogy megsértették a légterünket stb… A terem másik végében szétrobbant a függöny, és én egy kötélen – apámtól kért csigával – lecsúsztam a testemre erősített repülőszerkezettel.
Mindenki röhögött. Természetesen a tanárokra – akkor már nem először – halálfélelem tört rá, mert igencsak vörös város vörös iskolája volt a mienk.
RM Hogy alakult meg a gimnáziumban az Október zenekar?
VL Kiss Tibivel mindig kitaláltunk valami egetverőt. Az ő ötlete volt, hogy csináljunk egy zenekart, mert nekem volt egy dobom, a bátyjának meg egy gitárja. Mikuli Feri úgy „fázott be”, hogy Tibi tudta róla, hogy egy-két akkordot játszott már akusztikus gitáron. Tábortűz mellett.
Szólt neki a folyosón, hogy te, hozd el a basszust. Feri mondta, hogy neki nincs basszusgitárja. Akkor majd a fölső négy húron játszol, zárta le a vitát Tibi. Mert az ugyanaz! (nevet)
Az első fellépésünknek frenetikus sikere volt. Egy kis terembe préselődött be mindenki, még érdeklődő tanárok is voltak. NDK-s cuccokon játszottunk, volt egy lehangolódott pianínónk, föltettük a dobszerkót, és nyomtuk. Nagyon komolyan készültünk rá.
RM Hogyan tudtatok zenélni?
VL Hát, sehogy. Mindenki pont annyi akkordot tudott, amennyi ahhoz a műsorhoz kellett. Én is éppen annyit tudtam dobolni, illetve egyszerűbben és pontatlanul, de teljes sikerrel. Végig tomboltak, énekeltek, hiszen a generációnk kedvenc számait játszottuk.
RM Az érettségi után másfél évig Amerikában éltél. Ott mit dolgoztál?
VL Mindent elfogadtam, amit ajánlottak. Egy haverom kinti rokonainál laktunk, úgyhogy nekem kínos lett volna egy percig is lógni. Egy hónapig dekkoltunk, mire egy-egy melót kaptunk, de utána beindult – mondjuk így – fényesen az üzlet, segédmunkásként elég kapós lettem.
Gyors voltam, nagyon figyeltem, mindent megcsináltam, ha a lábamra léptek, én kértem elnézést. Féltettem a munkát. Nekem Amerika mélyvíz volt, de ott álltam a saját lábamra, és nagyon megtanultam, hogyan kell munkát szerezni és megbecsülni.
Miután hazajöttem, nem sok minden történt, csak Tibi mondta, hogy a jövő héttől próbálunk. Mondtam, hogy oké. Nálunk ez mindig így ment. És a következő héttől próbáltunk. Nyilván jól be is mulattunk a hazatérésem örömére.
RM Az elmúlt harminc év alatt ti ketten több időt töltöttetek együtt, mint...
VL ...bárkivel. Ez így van. A középiskola első osztályától ismerjük egymást.
RM Milyen barátság a tiétek?
VL Kipróbált. Mocskos. Olyanok vagyunk, mint a testvérek.
RM Igaz, hogy a pályaválasztásodat egy feléd repülő felvételi könyv is meghatározta?
VL A szüleim első generációs diplomások, és otthon nagyon nagy becsülete volt a tanulásnak, az olvasottságnak. Mindig azt mondták: intelligenciát nem adnak diplomával. Ami nekem egy jó ideig nem volt. Miután hazajöttem Amerikából, felvételiztem.
A szóbelin mindig maximális pontot kaptam, az írásbelin pedig rendre brutális hibákat követtem el. Volt, hogy nem fordítottam meg a tesztlapot... Nagy volt a szétszórtság akkoriban (nevet).
Anyám úgy ösztönzött, hogy az albérletben, ahol épp a szivacsomon döglöttem, előkapta a táskájából a felvételi könyvet, és szinte hozzám vágta: „Most aztán olvasd át, találj ki valamit, hogy jövőre fölvegyenek!”
RM Hogyan választottál szakot magadnak?
VL Nézegettem ezt a kötetet, és láttam, hogy az egyik szakhoz csak öt könyvet kell elolvasni. Nézzük csak, mi ez? Pszichológia. Uh, az milyen menő, az ember varázsló a másik agyában! Rengeteg mindent kellett megtanulnom. Reggeltől estig pszichológiát tanultam, mint egy őrült. Napi 10 órában.
Pihenésképpen pszichológiai magazint olvastam. Közben egy nyelvvizsgát is le kellett tennem. Angol újságokat olvastam, angol rádióadást hallgattam, minden csak angolul mehetett. Nem tudtam próbákra járni, sőt, koncertekre se.
Ráadásul februárban kezdtem el tanulni, úgyhogy óriási hajrá volt az egész tavasz. Sörözni nem lehetett látni akkoriban. Nem tudtak elhívni egy kocsmába! Ami egyébként erős hobbim volt, és nagyon jó voltam benne. Végül fölvettek, és kilenc év alatt el is végeztem az egyetemet. Bekerültem a pszichológia világába, és nagyon megszerettem.
RM Vállalati tréningeket, ezen belül zenei tréninget is tartasz. Olyankor mit csináltok?
VL A bemutatkozáskor mindig el szoktam mondani, hogy Varga Livius vagyok, pszichológus, és kiskoromtól zenélek. Most mindkettőből ízelítőt kaptok. Megtanítom nekik, hogyan faragjanak rímeket. Kicsit „költősködünk”, majd az ott lévő 3-4 kolléga elkezd valamilyen alapzenét játszani, amire én improvizálok.
Bemutatom nekik, hogy szöveget írni nem nehéz, csak foglalkozni kell vele. Aztán rákapnak, és megírják az aznapi dalukat, arról, ami éppen nyomja a lelküket, vagy aminek örülnek, és arról, hogy az elengedést milyen jó gyakorolni, főleg, ha ilyen hibbant trénerek tanítják őket. Ilyenkor a szövegből mi is kapunk bőven. Az elkészült dalt elő is adják.
Az hatalmas katarzis – klasszikus görög értelemben. Látszik az arcukon, hogy igazi megtisztulás. A főnök pedig röhög. Muszáj röhögnie, ő kérte, ő fizeti a tréninget.
RM A borkultúra szeretetén kívül még mit tanultál édesapádtól?
VL Nótázni borozás közben (nevet). Gyerekkoromban TIT-előadásokat tartott, ahová engem is elvitt. Viszonylag hamar szívtam magamba a csillagászattal kapcsolatos alapfogalmakat. Ha az erdőben sétáltunk, mint egy lexikon, ismertette a növények nevét, hogy mi történik, ha leszakítod, miért kell óvni, hogy minden mindennel összefügg.
Horgászni is ő tanított meg, bár az elején nem szeretett velem járni, mert békát dobáltam kővel, beleestem a vízbe, állandóan utánam kellett szaladgálnia, úgyhogy mindig megesküdött, hogy többé nem visz magával. Később sokat horgásztunk együtt, ami engem még közelebb vitt a természethez.
Ha kérdeztem tőle, hogy mikor lesz már kapás, azt mondta, nem az a lényeg, odanézz… mindig meghatódom, ha erre gondolok… Apával lehetett nézni, hogyan hullámzik a víz. Aztán erről hosszan beszélgetni. Megtanított figyelni. A nádi poszáta hangját előbb ismertem föl, mint hogy láttam volna élőben.
RM Amit tőle tanultál, azt később hasznosítani tudtad, főleg a természetfilmekben műsorvezetőként vagy szereplőként. Tóth Zsolt Marcell csapatával hét filmet készítettetek együtt.
VL Amikor először találkoztam TZSM-ékkel, azt kérdezték, hogy lemennék-e egyedül több napra egy kőbányába és egy barlangba. A kezüket tördelve ültek velem szemben, hogy bevállalom-e. Fogalmuk sem volt róla, hogy nekem most teljesül egy álmom.
Miközben huszonévesen zenéltem, kocsmába és egyetemre jártam, a tévében egyfolytában természetfilmeket néztem. Csak azokat. Egyszer csak fölteszik a kérdést, hogy részt vennék-e egyben. Rögtön éreztem, hogy ez the beginning of a beautiful friendship.
RM A Budapest Underground című filmben öt napot töltöttél a föld alatt. Mi volt a legnagyobb problémád egyedül?
VL Elment az időérzékem. Minden eltorzult, összevissza aludtam, de pontban este hatkor ettem (nevet). Az egyenes falak ijesztőek, és az egyedüllét nagyon durva. A frász jött rám néha, pedig tudtam, hogy tőlem 500 méterre figyelnek kamerán. Még egy bogár sem fog rám mászni, nincs mitől félni. Mégis félsz, persze.
Egyedül vagy, sötétben, és hideg van. De az evésben kiteljesedtem. TZSM-ék még rengeteg izgalmas helyre vittek el. A Gerecsén egy tölgyfán laktam, a Fertő-tóra is kiraktak négy napra egy tutajra, a Tátrában meg egy sziklán aludtam, zergék közt. A stáb a szállodában durmolt, mondták, hogy szatelliten néznek, de az elromlott, úgyhogy jajveszékelhettem volna nyugodtan (nevet).
RM Három gyereked van. A nagyfiad Kínában él, angolt tanít. A kisebbik fiadnak még mindig énekelsz partizándalokat?
VL Persze, imádja. A hathónapos pici lány is.
RM Mi az, amit még szívesen kipróbálnál?
VL Én mindig ugyanazzal az egy dologgal foglalkozom. Kommunikálok. Nem mondok nagyobb bölcsességeket, mint mások.
RM Viszont szórakoztatóbb vagy.
VL Ehhez értek.
Még nincs hozzászólás