Élményszerzés
Lengyel Éva azt mondja: az út a cél, és ő utazni szeret, nem megérkezni. Nem is készíti úgy elő az utazásait, ahogy más 'rendes' emberek. És ha véletlenül emiatt kabát nélkül érkezik Dharamszalába, azt is megoldja valahogy.
„Én nem kedvelem a látványosságokat, azokat a helyeket, ahová mások utaznak, hogy megnézzék, hol történt valami fontos. Az emberekkel való találkozást szeretem, és a történeteiket, amiket megosztanak velem.
És azt a szabadságot, amit akkor élek át, ha megengedem magamnak, hogy tervek nélkül elinduljak egy idegen országba, sodródjak, és spontán találkozzam azzal, aki vagy ami szembejön. Szeretem azt a bizsergést, amit akkor érzek, ha képes vagyok lemondani a biztonságról – nem mindig megy, persze, de gyakorlom.
A nevezetességeket és a szállodákat nagyon unalmasnak találom, és valahogy az az út, amelynek során nem találkozom veszéllyel, nálam nem is regisztrálódik a »rendszerben«. Pedig voltam már komoly bajban, egy férfi egyszer elrabolt, de meg tudtam szökni tőle.
Maláriát is kaptam, és előfordult, hogy lőtték a szállásom környékét, sőt, olyat is megéltem, hogy valamit nem akarok tovább csinálni: Delhi forgataga például az én kalandvágyamnak is sok volt, pánikba estem, és szabályszerűen ki kellett menteni – de mindig sikerült ép bőrrel megúsznom.
Élményt akarok szerezni, nekem ez a lényeg. Sehová sem azért megyek, hogy kényelmesen és jól érezzem magam, hanem, hogy embereket és történeteket ismerjek meg, hogy tanuljak valamit, és úgy érezzem: megérte. Nagyon sokat ér, ha azt látod, hogy az emberek alapvetően jók: kidugod az orrod a világba, és rögtön van valaki, aki segít, ha szükséged van valamire. És ez az igazi élmény."
Még nincs hozzászólás