Életművész - egy szó, két jelentés
Mielőtt nekifogtam volna ennek a szösszenetnek, utána kellett nézem, mit takar pontosan az életművész kifejezés. Két különböző definíciót találtam: az egyik szerint az életművész az, aki művészi szinten múlatja napjait, látványosan és sokak által irigyelve él – hedonista vagy nevezzük, aminek akarjuk.
Eszerint a meghatározás szerint az életművész saját maga finanszírozza költséges életstílusát, sőt, javait akár a környezetével is megosztja, hiszen szereti a társaságot, a közös vacsorákat és hasonlókat. Nem köt kompromisszumot az élvezetek halmozása közben, a szépség keresése számára mindennél fontosabb.
A másik definíció szerint életművész az, aki túl lusta dolgozni vagy éppen keményen hajtani, mentes mindenféle ambíciótól, és képtelen lenne megállni a saját lábán, ha nem lenne a környezetében valaki (esetleg több valaki), aki anyagilag támogatja. Az előző típusból egyet sem ismerek, ellenben sok olyat, aki szeretne ilyen lenni. Az utóbbiból? Nem is egyet.
Számomra ez a kifejezés éppen ezért mindig az utóbbi megközelítést takarta, az elsőre én inkább a playboy vagy az aranyifjú definíciókat használnám – persze, kizárólag férfiak esetében. Az életművész nekem egy pejoratív, cinikus kifejezés, amelynek jelentése épp az ellenkezője a szó szerinti tartalomnak: nem az életet művészi szinten művelőket, hanem az életképteleneket jelöli, akik valamiféle csellel kibújnak a kötelezettségek alól. Egy példamondat: Már megint anyádtól kértél kölcsön? Mekkora életművész vagy!
Persze, nem mondanám, hogy minden esetben jogosan használjuk ezt a kifejezést. Miért? Mert sokszor illetnek az életművész jelzővel igazi alkotókat. Ott van például Amedeo Modigliani, a zseniális festő, aki alig pár képet adott el élete során, mindössze egy önálló kiállításig jutott el, az is három évvel a halála előtt történt, és botrányosra sikeredett. Csak néhány festményét tudta értékesíteni fillérekért, a családja, a barátnői és a műkereskedője, Léopold Zborowski támogatta pénzzel.
Amit kapott, nem volt sok, de ahelyett, hogy beosztotta volna, gyorsan abszintra és drogra költötte. Én a magam részéről a kemény munkában hiszek, és abban, hogy a tehetséget eltékozolni hatalmas hiba; a látszatra borzalmasan önző, felelőtlen, élvezeteket halmozó – kívülről nézve életművésznek tűnő – festő pedig ugyanígy vélekedett.
Tény, hogy nem reggel kilenc és délután öt között egy irodában ülve, de kőkeményen dolgozott, amíg eljutott arra az eredményre, ami ma szerencsés múzeumok legnagyobb kincsei közé tartozik. Másokon élősködő, ambíció nélküli életművész volt Modigliani? A kortársai szerint talán igen, de a történelem az ellenkezőjét igazolta.
A magam részéről a playboyi, aranyifjúi értelemben vett életművészet nem vonzó, és akkor se lenne az, ha egy lottóötösnyi összeg ülne a bankszámlámon. Túlságosan munkamániás, túl célorientált vagyok; egy olyan életmód, ami csak a jó dolgokra összpontosít, számomra kevés.
Nem mondom, némi sznobéria szorult belém, alkalmanként én is szeretek eljárni felkapott éttermekbe, színházba, néhanapján nem tagadok meg magamtól egy drágább bort, egyéb finomságokat, és biztosan elmennék egyszer hajózni az Adriára, de napi szinten életművészként élni irritálóan sekély és halálosan unalmas lenne. Hívjanak rám orvost, de én inkább dolgozom, vagy csinálok valami értelmeset.
Még nincs hozzászólás