A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Élet a halottaktól

A hűvös teremben csak a fényirányító tükröket tartó papok halk mormogását és az olajmécsesek sercegését lehetett hallani. A könyékig véres főpap előtt két ágyon két test feküdt: egy halott és egy beteg. A hosszú órák óta tartó műtét a végéhez közeledett, a főpap már az elkábított páciens mellén varrta össze a bőrt. Készen vagyunk, mondta: egy halálosan betegből és egy halottból élő, egészséges embert alkottunk. Mint az istenek.

Fotó: Rédei Ferenc

A fenti leírás, persze, csak elképzelés, de görög, egyiptomi, kínai és indiai feljegyzések, ábrázolások és egyéb források alapján akár meg is történhetett több ezer évvel ezelőtt. Bár az is lehet, hogy mindezek az utalások csak az akkor élt emberek vágyait jelenítették meg…

A 20. századra aztán megvalósult az ember régi álma: meg tudja hosszabbítani az életét azáltal, hogy a sérült, beteg, elhasználódott „alkatrészeit” ki lehet cserélni jól működő „használt” szervekre, végtagokra, amelyek származhatnak egy másik, egészséges emberből, aki ezt a testrészét nélkülözni tudja – de akár halottaktól is.

A templomszolga álma
„A fia hozta utána a kórházba a leszakadt karját. Többórás műtéttel varrták vissza annak az l.-i férfinak az alkarját, akinek egy s.-i fatelepen tépte le a végtagját a gép…”

Bár a hasonló híradások nem ritkák, mégis mikrosebészi bravúrként tekintünk az ilyen műtétekre – annak ellenére, hogy ezekben az esetekben „csak” a saját végtagjukat operálják vissza a sérültekre, miközben egy másfél ezer évvel korábbi esetleírás szerint már a Kr. u. 6. században sikerrel varrtak egy beteghez halott embertől származó testrészt. A legenda szerint a két arab vértanú-orvos, Kozma és Damján tiszteletére emelt római templom egyik szolgájának a lábát szörnyű betegség emésztette, ám álmában megjelent Szent Kozma és Damján, akik exhumálták egy aznap eltemetett szerecsen katona testét, a lábát levágták, és azzal helyettesítették a templomszolga beteg végtagját. Mikor a szolga felébredt, döbbenten tapasztalta, hogy az álom valóságos volt, a lába tényleg meggyógyult! Izgatottan feltárták az előző nap eltemetett mór katona sírját, és látták, hogy annak a lábát éjjel valaki amputálta, s a helyére a (fehér bőrű) templomszolga levágott lábát varrta…

Diadalút
Persze, ahhoz, hogy mindez a valóságban is megtörténhessen, a sebészeti technika és az immunológia fejlődésére volt szükség. Veseátültetési próbálkozások ugyan már a 20. század első évtizedében is voltak – történetesen egy magyar orvos, Ullmann Imre végezte 1902-ben az első ilyen állatkísérletet Bécsben –, de a biológiai, vércsoport-összeférhetetlenségi okokat még nem ismerték. Az emberi test védekezik az idegen dolgok befogadása ellen. Ahhoz, hogy a beültetett testrészek ne lökődjenek ki, Nobel-díjas felfedezések sora vezetett, a saját és idegen szervek biológiai felismerésétől a fehérvérsejtek immunológiai csoportjainak leírásáig és új gyógyszerek kifejlesztéséig.

Az első sikeres veseátültetéseket családtagok között végezték: 1952-ben egy francia anya adta az egyik veséjét a fiának, aki 22 napig élt az idegen szervvel. Két év múlva Bostonban ikrek, majd testvérek között már hosszabb ideig működő vese átültetése történt, 1964-ben pedig végrehajtották az első olyan vesetranszplantációt, amelyben egy halott volt a donor. 1963-ban került sor az első, még sikertelen májátültetésre, amely a hetvenes évektől már általános eljárássá vált; és ugyancsak 1963-ban végezték az első tüdőtranszplantációt. Az első szívátültetést pedig Christiaan Barnard végezte, 1967-ben.

A magyarországi helyzet
Magyarországon az első szervátültetésre 1962-ben került sor, amikor Németh András doktor Szegeden élő páciense testvérének a veséjét ültette át a betegbe, aki még 79 napig élt a műtét után. Perner Ferenc professzor 1973-ban, a SOTE I. sz. Klinikáján már sikeres veseátültetést végzett, a beteg több évtizeden át életben maradt, majd Miskolc, Debrecen és Pécs is bekapcsolódott a vesetranszplantációs programba. 1992-ben Szabó Zoltán professzor elvégezte az első magyarországi szívátültetést, s miután Perner professzor vezetésével 1994-ben megkezdte működését a budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinika, elindult a magyarországi májtranszplantációs program. A 2010-es évek elején Magyarország csatlakozott az Eurotransplant nemzetközi szervezetéhez, amivel sokszorosára nőttek a donorok felkutatásának esélyei.

Amire nem is gondolnának
Számtalan vallási, filozófiai, jogi és etikai kérdés merül fel a transzplantációval kapcsolatban. Hogy csak a leggyakoribbakat említsük: élő donor esetében vajon meddig mehet el a szervkivétellel a sebész a donor egészségének sérelme nélkül? Halott donor esetében pedig természetesen alapkérdés a halál ismérveinek megállapítása. A korábbi időkben ugyanis a keringés leállását tekintették a halál beálltának, de 1964-ben egy nemzetközi egyezmény rögzítette az agyhalál fogalmát, mint azt a visszafordíthatatlan pillanatot, amely után a vérkeringés még gépekkel fenntartható, így a halott szíve és mája alkalmas az átültetésre.

A műtéttel kapcsolatos legfurcsább probléma azonban tudati jellegű: egy Clint Hallam nevű ausztrál férfi kezét 1989-ben amputálták, majd ő volt a világon az első beteg, akinek a karját nem az amputálást követően, hanem kilenc évvel később, 1998-ban pótolták, idegen donor végtagjával. Hallam új keze remekül működött, de nem sokáig volt képes az idegen alkarral élni: három év múlva újra jelentkezett az orvosnál, hogy szeretné, ha amputálnák a kezét, mert úgy érezte, hogy nem tartozik hozzá az idegen testrész…

Címkék: szervátlültetés, transzplantáció, veseátültetés, eurotransplant, májátültetés, christiaan barnard, szívátültetés, kozma és damján

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!