A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Együtt, mégis külön

A mingli életforma azoknak kedvez, akik társra vágynak, de ódzkodnak a mélyebb elköteleződéstől és a WC-deszka lehajtásán sem szeretnének veszekedni.

Fotó: Thinkstock

De kik azok a minglik? Párok, amelyek tagjai lakások, sokszor városok között ingáznak, hogy láthassák egymást. Szeretik a partnerüket, mégsem akarnak összeköltözni vele.

A mingles elnevezés a mixed singlesből ered, és elegyíti a szingliség és a párkapcsolati lét sajátosságait. A minglik nagy szabadságot adnak egymásnak, és örömmel vállalják a vándoréletet, csak hogy megőrizzenek egy darabot a függetlenségükből.

Sok kívülálló, persze, nem éppen ezt az életformát tekinti ideálisnak, és talán önzőnek tartja azokat, akik egyéni szükségleteiket szem előtt tartva élnek, és ezekkel a „szabályokkal” szeretnének létezni a párkapcsolaton belül is.

A negyvenkét éves Szabolcs így mesélt erről: „Számomra nagyon fontos a nyugalom, a béke, hogy otthon végre tudjak lazulni, önmagam lenni, maszkok, álarcok és megfelelni vágyás nélkül. Hogy végre szabadon csináljam azt, ami jól esik. A lakásban már nem nagyon akarok alkalmazkodni, vigyázban állni, megfelelni. A barátnőm is rengeteget dolgozik, és van egy nagyfia. Mindkettőnknek megfelel, hogy a hét nagyobbik részében a saját ágyunkban térünk nyugovóra.”

Formálódó kapcsolatok
1992-ben a harmincnyolc évnél idősebb nőknek alig 5 százaléka választotta ezt az életformát; mára az arányuk megduplázódott. A kutatók szerint leginkább a kísérletező kedvű fiatalok és a negyven év felettiek szeretnek így élni, akik néhányszor már megütötték a bokájukat. Emellett egyre több az olyan, negyvenes éveiben járó nő is, aki anyagi függetlenségre vágyik, s ezt leginkább a különélésben látja biztosítva. A szakemberek abban is egyetértenek, hogy a mingli-kapcsolatok kevésbé tekinthetők stabilnak, hiszen a külön otthon miatt a felek könnyebben lépnek tovább. Ugyanakkor az is kijelenthető, hogy semmivel sem boldogtalanabbak, mint az együtt lakó párok tagjai.

Manapság egyre bátrabban választunk olyan párkapcsolati formát, amely leginkább illik az adott életszakaszunkhoz. És hogy mit hozhat a jövő? A trendkutatók szerint egyre többen térnek el a konvencióktól, és alakítják úgy a családi életüket, ahogy nekik tetszik. Erre jó példa, hogy a nők nem félnek egészen a negyvenes éveik közepéig kitolni a gyermekvállalást, bízva a szerencsében és az orvostudományban.

Egy biztos: egy mingli csak egy hasonló gondolkodásúban találhat valódi társa, aki szabadságra és saját ágyra vágyik, akárcsak ő.

Címkék: párkapcsolat, elköteleződés, szingli, szingliség, mingli, különélés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!