Egyszerre mindkét fázisban
Kovács Áron műsorvezetőt rengeteg különféle produkcióból ismerhetjük, ráadásul a rádiós és televíziós munkái mellett saját zenekarával is gyakran színpadra áll. Beszélgetésünk során hamar kiderült számomra, hogy a laza, macsós külső igazi, érzékeny lelket takar.
RIDIKÜL MAGAZIN Magyar szakot végeztél. Kicsit meglepő ez eddigi pályád tükrében.
KOVÁCS ÁRON A gimnázium után nem volt semmi konkrét tervem, legszívesebben pihentem volna egy kicsit. Ráadásul a felvételim sem sikerült. Az apám ekkor azt mondta, ha nincs tanulás, dolgoznom kell. Akkoriban csak protekcióval lehetett még egy gyorsétteremben is dolgozni, két McDonalds volt az egész országban. Apámnak volt ismeretsége, így hát felvettek. Fél évig szemetet zúztam, moppoltam. A kasszasoron is voltam, de onnan hamar elmozdítottak, mert állandó bulinak fogtuk fel.
Ezáltal megtanultam, mi az, amit biztosan nem szeretnék, és másodjára már sikeresen felvételiztem. Érdekelt az irodalom, rengeteget olvastam gyerekként is. A családi legenda szerint apám akárhol kezdett bele Cooper Nagy Indiánkönyvébe, tudtam folytatni. Azt hittem, a magyar szakon csak a művekről beszélünk majd, elmélyülhetünk bennük. Ez persze illúzió volt. Értekezéseket kellett megtanulnunk, a nagy művek szinte kiszorultak az elméletek, adatok mellett.
A próbatanításom a Veres Pálné Gimnáziumban volt. Akkoriban már zenéltem: rockercsizmában, hosszú hajjal érkeztem, az egyik decens tanárnő szeméből sugárzott a jeges rémület. Az órák mégis olyan jól sikerültek, hogy a végén az igazgatónő azt mondta, ne keressek máshol állást, a diplomázás után várnak szeretettel.
RM Mégsem lettél tanár!
KÁ Szerettem tanítani, nagy döntés volt, hogy mégis másfelé mentem. Akkoriban már dolgoztam televíziós produkciókban, és rá kellett jönnöm, hogy egyfelől a kettő nem működik együtt, hiszen mindegyik terület teljes embert kíván, másfelől annyi lett volna a tanári fizetésem, mint az akkori telefonszámlám fele.
Mindezen érvek mellett máig nem nyugodott meg a lelkem teljesen a döntésem miatt. Hiszen fontosnak tartom, hogy irodalom címszó alatt lényeges kérdésekkel és gondolatokkal találkozzanak a fiatalok. Valamiért úgy érzem, lehet, hogy igazabb életet tudnék élni a tanári küldetésben. Máig kísérnek a magyartanáraim lényeges mondatai, felvetései. Egyikük egyszer arról beszélt nekünk, mire való a műveltség. Ez minden gyerekben felmerül, hiszen mit látnak? Azt, milyen remekül lehet műveltség és tudás nélkül boldogulni.
„Higgyétek el – mondta ez a tanárom –, ha olyan helyzetbe kényszerít az élet, hogy nem a számotokra megfelelő munkát kell végeznetek, de olvasottak és nyitottak vagytok, egyszerűen máshogyan fogjátok például seperni az utcát. Meglátjátok a levelet, az elmúlást, rétegzettebb gondolataitok, érzéseitek lesznek.”
És ez csak egy odavetett mondat volt. Úgy gondolom, attól jó egy tanár, ha irányba tud tenni. Ha jönnek sorra a generációk, és el tudnánk bennük ültetni ezeket a gondolatokat, talán egy másik országban élhetnénk egy idő múltán. Idealista gondolat, de hiszek benne.
RM Te szórakoztatsz. Szerintem a szórakoztatás is lehet nívós, és igenis adhat valamit.
KÁ Egy kiváló zenész mondta nekem, hogy milyen furcsa, régen a közönség olyan akart lenni, mint a zenész, ma pedig a zenész akar olyan lenni, mint a közönség. Így van ez a szórakoztatásban is. Ma közönség akarunk lenni, a tanító részt kizárjuk. Azt nézzük meg, mire kíváncsiak, és azt adjuk. Emiatt sok lehetőség elvész. Be kellene vállalni, hogy a minőség először egy szűkebb közegben arathat csak sikert, ám ezt lehetne később tágítani. Ettől félnek a műsorgyártók, hiszen rengeteg pénzről van szó.
RM Elég hamar társra leltél, húsz éve vagytok együtt a feleségeddel, Gabival, és immár két kisgyereked is van. Emellett mondjuk bulizni akad időd?
KÁ Mivel a show-bizniszben dolgozom, nekem munkám részévé váltak a bulik, még a zenekarral is, holott főleg szórakozásból csinálom. A legutolsó gondolatom lenne, hogy ezeken kívül elmenjek valahová. Az a szórakozás, ha otthon lehetek a családommal. Igaz, hogy velük meg nem lehet pihenni.
Két óriási feladata van az embernek az életben, az egyik a párunk megtalálása, a másik pedig a gyereknevelés. Két olyan projekt ez, amiről sok szép gondolatot lehet ugyan olvasni, de kevés igazságot hallunk. Nem vagány és nem gyönyörűséges dolog elismerni, hogy az egész igen kemény és olykor emberpróbáló munka, még akkor is, ha minden rendben van egyébként.
Ha valaki lelkiismeretes szülő szeretne lenni, akkor az nem gyerekjáték. Persze, lehet, hogy most egy kicsit sötétebben látok mindent, mert egy hete nem alszom. Most vették ki Máté manduláját, és éjjelente mellette vagyok. Sokszor sír a fájdalomtól, próbálok segíteni egy kicsit.
A család olyan, mint mikor régen a kilencwattos elemeket megfordítottad, és összepasszintottad az ellentétes végeket. Egyszerre töltődik és merül ilyenkor a két elem, ez a rövidzárlat. Családban létezve is az egésztől vibrálsz, egyszerre vagy mindkét fázisban. Túl vagy melegedve, és azt érzed, szétrobbansz, közben mégis ad legalább ugyanennyi örömet.
RM Talán ezért vagytok még mindig együtt…
KÁ A hosszú kapcsolatnak egy titka van: a makacsság. A szeretet kevés önmagában, a kitartás legalább ilyen fontos. A hűség nem azt jelenti, hogy oldalra sem nézhetsz! Mindenkitől őrült monogámiát elvárni olyan, mintha kötelezővé tennénk mondjuk a piros rúzst. Valakinek jól áll, és egy életen át viseli, de másnak nem megy. A hűség szerintem a „mennyire lehet rád számítani” kérdésen dől el. Én kötöttem egy szövetséget egy családdal, két gyerekkel és egy gyönyörű nővel, és makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy ez minél boldogabban, minél kevesebb zökkenővel működjön.
RM Egyszer azt mondtad, számodra a legfontosabb az őszinteség...
KÁ Tengernyi hazugság vesz minket körül, már észre sem vesszük. Fontos lenne, hogy a gyerekeknek lehessen beszélni a koruknak megfelelő módon kapcsolatokról, szituációkról, gyászról például. Sok felnőtt emberrel találkozom, akik tágra nyílt szemmel merednek a világra, pedig nagyon sok mindenre fel lehetne készülni.
Hatalmas a válások száma, a legtöbben a gyerekek egy- és hároméves kora körül mennek szét. Felkészültebben is szembe lehetne szállni a problémákkal. De nem, inkább a szőnyeg alá söpörjük az összes létkérdést. Így lesz egyre több frusztrált, csalódott, elhagyott és értetlen ember. Arra kellene nevelni a gyerekeket, hogy képesek legyenek az igazságot elfogadni, kicsit ki tudjanak sétálni önmagukból.
A fiam hasonlóan érzékeny, mint én. Sokszor mesélek neki saját magam által kitalált meséket, kedvence A tündér, a medve, no meg a nyúl című, amelyben próbálok reflektálni a saját életünkre. Mindig hihetetlen kérdései vannak. Egyszer megkérdezte: „Apa téged más nők is érdekelnek?” Ilyenkor mi a jó válasz? Legtöbben egy csinos kis hazugsággal megelégszenek. Pedig a gyerekek nyitottak.
Ha a kezdetektől mi is nyíltak vagyunk velük, később nem fognak olyan könnyen összeomlani bennük világok. Persze, csábítóbb álmok között élni, de nagy kérdés, megéri-e. Szerintem az igazság nem lehet rossz. Az igazság más, mint az illúziók, más feladatunk is van vele. Meggyőződésem, hogy a fájdalom is igen sokszor előrevisz.
RM A hagyományos férfi–női szerepekhez miképp viszonyulsz?
KÁ Azt gondolom magamról, hogy százszázalékosan férfi vagyok, alkatilag így működöm. De számomra a férfiasságban semmi igény nincs arra, hogy bárkit magam alá gyűrjek, hogy elvárjam a kiszolgálást. Amit nekem szabad, azt a másiknak is. Fontos, hogy a társam megtalálja mellettem a saját karrierjét, a boldogságát.
Nem hiszek a hierarchiákban, a férfi–nő-kapcsolat mellérendelő viszony. Ez a kis dolgokban is megnyilvánul. Például én nem szeretek mosogatni, de ha a párom fáradt, megteszem, hogy tehermentesítsem őt. Félreértés ne essék, ő sem azért mosogat általában, mert úgymond ez a dolga, hanem mert aktuálisan így alakult a köztünk lévő beosztás.
Nem szerepeknek akarok megfelelni. Tele vagyok női tulajdonságokkal is, és örülök neki. A figyelem, az érzékenység bennem van, könnyen meghatódom, alapvetően lágy típus vagyok. Szeretek mélyre ásni, szeretek a másik személyiségében elmerülni. Érdekelnek a nők, sokat tanulok tőlük. A logikájukat máig nem értem, de a lelkükhöz már tudok közeledni.
KÁ A hobbid, a motorozás elég macsós dolog… Ha én lennék a feleséged, nem engednélek motorra ülni.
RM Ebből volt közöttünk is konfliktus. Gyerekkoromban sokat motoroztam, aztán ellopták a járgányt, és nem tudtam venni másikat, így jó pár év kimaradt. Később megszólalt bennem a régi gyerek, és amint tudtam, vettem egy új motort. Gabi rám nézett, és ösztönösen azt mondta: „Nem motorozhatsz.”
Na, ezt nekem nem szabad mondani, ilyen béklyókat nem viselek el. Azt értem, ha megkér, hogy legyek óvatos, vegyek biztonságos ruhát. De ne tiltással féltsük egymást!
Azóta már voltunk közös túrán is, Egy csoportos utat sosem felejtek el. Ausztriában voltunk, a hegyekben. A csapatban egy fiú azzal hencegett, ő a legjobb, én pedig ezt igazi kihívásnak éreztem. Elindult a konvoj, néztük egymást, kialakult a verseny. Hegyek között, a szerpentinen elkezdtük csapatni. Lehagytuk a brigádot, húztam a gázt. Egy ponton a feleségem elkezdte ütni a vállamat. Nagyon örültem, hogy végre ő is ráérzett a dolog ízére! Száguldottunk, és végül győztünk. Leszálltam, széles mosollyal fordultam felé. Épp bele a hatalmas ütésbe. „Te őrült – kiáltotta a félelemtől sápadtan Gabi –, ütöttelek, hogy állj meg!” Így hát azóta inkább egyedül motorozgatok…
RM A másik szenvedélyed a zene. Több zenei műsort vezettél már, folyamatosan koncertezel, ráadásul a magyar nyelvű karaoke-t is neked köszönhetjük.
KÁ A zene maga az öröm, még ha a bánatodat is teszed bele. A legjobb darabjaimat akkor írtam, mikor szenvedtem, és ezzel kicsit át tudtam formálni a fájdalmamat. A zene megtermékenyíti az életedet, elemel a mindennapoktól. Ahogy a sport is. Három hete futottam le először a maratont. És állítom, hogy nincs olyan lelki probléma, amit ne tudnál kifutni magadból. Felveszed a cipődet, berakod a zenét, és úgy érsz vissza, hogy a terhek jó része lekerült a válladról. Másnap visszakerülnek, akkor megint el kell menni. A sport és a zene nagy segítség a túléléshez.
Még nincs hozzászólás